Vágyaink tánca

5.

– Pontosan meddig is fog tartani ez a buli? – kérdezte Beni, aki csendben figyelte a készülődésemet.

Nem igazán vittem túlzásba, hisz a sminkemet és a hajamat is profik fogják megcsinálni, de azért mégsem akartam lomposan megjelenni. Kényelmes cicanadrágba és egy kötött pulcsiba bújtam, hajamat pedig felgumiztam, hogy ne lógjon a szemembe.

– Nem tudom. Gondolom mindenkinek addig tart, ameddig maradni szeretne – vontam meg a vállam. – Zavar, hogy elmegyek?

– Nem, átjönnek a srácok csapunk egy görbe estét, ha már neked programod van.

– Ezt úgy mondod, mintha nem hívnád át őket minden hétvégén még akkor is, amikor én is itthon lennék – morogtam felmarkolva a telefonomat.

– Zavar?

– Nem – sóhajtottam fel és felvettem a cipőmet. – Jó tudod mit? – fordultam felé vissza, ő pedig „na, kezdődik" szemforgatással meredt rám. – Engem csupán csak annyi zavar, hogy mikor éppen nem vagy edzésen, vagy nincsenek meccseid, akkor se tudunk minőségi időt együtt tölteni, mert jönnek a hülye haverjaid és akkor is a seggedben vannak, amikor nem kéne.

– Akkor lemondom a srácokat, te itthon maradsz és meglesz a minőségi idő, amire annyira vágysz – ajánlotta fel, mintha még nekem tenne szívességet azzal, hogy engem választ és nem a focicsapatát.

– Nem köszönöm – mosolyogtam gúnyosan és beütöttem a kódot, mire a lift ajtó hangtalanul kinyílt. – Ne nagyon reménykedj abban, hogy ma este hazajövök – vetettem oda.

Mielőtt a lift ajtó becsukódott volna, Beni közé ékelte a lábát és komoran rám meredt.

– Mire véljem ezt? Kihez mész igazából?

– A jó Isten áldjon meg téged – nevettem el magam hitetlenkedve. – Csupán csak arra akartam kilyukadni, hogy inkább alszok a híd alatt, mint, hogy hazaérkezve egy rakat szerencsétlen után takarítsak, akik azt se tudják, hol vannak.

– Mikor bántottam én a te barátaidat?

– Neked ők nem a barátaid Beni, csak egy csapat érdekember, akik bármikor ugornak, ha pia is szerepel a tervben, de ha bajba kerülsz, egyedül hagynak a szarban – vágtam az arcába.

– Tényleg jobb, ha ma este nem jössz haza – lépett el a lifttől komoran.

–

Igazából fogalmam sincs, hogy mi ütött belém, hogy miért voltam ennyire ideges és miért generáltam egy veszekedést. Zavart, hogy nem ajánlotta fel, hogy elkísér, azt hiszem. A korábbi évadokban láttam, hogy a sajtótájékoztatón kísérők is részt vehettek és nem örültem, hogy Beni nem akart velem tartani. Indulatosan kerülgettem ki a lassan haladó autókat és az sem érdekelt, ha esetleg megbüntetnek. Szabályosan közlekedtem, ők mentek túl lassan és nem volt kötelességem mögöttük vánszorogni. Az ötcsillagos hotel előtt kiszálltam a kocsiból és leadtam a kocsikulcsomat, majd a hotel felé igyekezve majdnem nekimentem Artinak, aki éppen telefonált.

– Majd visszahívlak. Igen kicsim én is téged – szólt a telefonba, ettől a hangulatom csak még pocsékabb lett.

– Nem bírnál arrébb telefonálni? – támadtam rá dühösen és félre lökve felszaladtam a lépcsőn, be a kellemesen meleg előtérbe.

– Vilu, hé, állj már meg – kiáltott utánam, de én csak mentem előre, igazából azt se tudtam, hogy hova csak mentem, minél messzebb Artitól. – Táncoslány – kapta el a kezem és ahelyett, hogy távolabb kerültem volna tőle a mellkasához szorítva találtam magam és döbbenten eszméltem rá, hogy én kapaszkodok belé ilyen erősen. – Mi a baj?