Vágyaink tánca

9.

Hajnal ötkor ébredtem fel, de akkor sem önszántamból. Az ébresztő hangja pillanatok alatt kiverte a szememből az álmot, tapogatódzva kerestem a készüléket, de az ujjaim telefon helyett, Benit érintették.

– Jézusom kapcsold már ki – nyögött fel és szinte hozzám dobta az éjjeli szekrényen heverő telefont.

– Haza találtál? – kérdeztem idegesen és az ébresztőt kinyomva kimásztam az ágyból és felkapcsoltam a villanyt.

– Ja, olyan fél órája – dünnyögte. – Kapcsold már le, aludni akarok – hajította felém a párnáját.

Az ajtóban állva dühösen meredtem Benire, majd a földön heverő ruháira és idegesen beletúrtam a hajamba. A szekrényhez lépve kivettem a cicanacimat és egy sötétkék magasnyakú bodyt, majd anélkül, hogy a villanyt lekapcsoltam volna a fürdőbe mentem, hogy elkészüljek. Mire elkészültem Beni már hangosan horkolt, fejére húzva egy párnát. Csalódottan nyomtam le a villanyt, a hűtőből kivettem egy flakon vizet, belebújtam a cipőmbe és megnyomtam a lift hívógombját.

Egyre nagyobb rémülettel túrtam át a táskámat, miközben a kávézó felé igyekeztem. Ezt az utat mindennap megtettem az egyetem után, hogy itt pihenjek le egy kicsit, most viszont úgy tűnt szó sem lesz pihenésről. A pénztárcámat keresve csapódtam neki egy eleven testnek, akinek kávéja ráömlött a fehér szőrme kabátomra. Döbbenten tántorodtam hátra, tekintetem hol a barna foltos kabátomra, hol pedig az előttem álló férfira vándorolt, kezem dühösen ökölbe szorult az oldalam mellett.

– Nem tudnál vigyázni? – förmedtem rá dühösen és a papírpoharát félre rúgva az ajtóhoz léptem.

– Te jöttél nekem – jegyezte meg az idegen szórakozottan.

– Ó ezer bocsánat. Annyira sajnálom a hülye kávédat, kárpótlásul hagy hívjalak meg egyre – pördültem felé gúnyosan mosolyogva, ő pedig már épp válaszolt volna, amikor feltartottam a kezem és elröhögtem magam. – Ja, várj, nem lehet, ugyanis nincs még a pénztárcám!

Az idegen azonnal kihúzta magát és közelebb lépve hozzám, megfogta a könyököm és bevezetett a kávézóba.

– Mégis mit képzelsz?

– Egy mogyorós cappuccínót, extra habbal, fahéjjal a tetején – adta le a rendelést az idegen. – és még egy lattét is szeretnék.

– Honnan tudod, hogy mit iszok? Követsz engem? – támadtam rá idegesen.

– Az ember egy idő után megjegyez dolgokat – mosolyodott el sejtelmesen. – főleg, ha egy ilyen csinos lány áll előtte mindennap sorba.

Döbbent kacaj hagyta el az ajkam és makacsul elhúzódtam tőle, hogy ne érezzem ennyire a belőle áradó energiát, ami felkorbácsolta az érzelmeimet. Hogy ne azzal foglalkozzak, milyen jól néz ki ez az idegen, a kabátomat néztem, amit tönkre tett a hülye kávéjával. Lehet ennél pechesebb a napom? Elaludtam reggel, nem tettem be a táncruhámat, Dóri beteg lett, elhagytam a tárcámat, most pedig dobhatom ki a kedvenc kabátomat.

– Gyere – intett a fejével az idegen egy szabad asztal felé.

– Persze még mit nem! Komolyan azt gondolod, hogy leülök egy teljesen idegennel kávézgatni? És ha egy pszichopata vagy? – néztem rá gyanakodva.

– Hát nem így lesznek idegenekből ismerősök? Hogy elkezdenek ismerkedni? Vagy jobb örülnél, ha Instagrammon írnák rád? A te korosztályod nagyon a közösségi média mögött éli az életét – hordozta végig rajtam a tekintetét szórakozottan.