Az utcalámpa sötétséggel álmodik
A kisgyerek tele zsebbel tele hassal
Az utcalámpa nem öregszik meg soha
Nem úgy mint a kisgyerek alatta
Idővel az álmokból vágyak lesznek
Abból tettek azokat követik vádak
Tagadások bizonyítékok kék lámpa
Szaladások biztosítékok s jé lámpa
Fekszik a már nem is olyan kisgyerek
A hideg aszfalton vérében ázva
Nézi hogy villódzik pár utolsót az utcalámpa
Majd együtt térnek útra az álmok távoli falujába
A szakításhoz ketten kellenek
S úgy tűnik én vesztettem veled
Igyekszem emlékezni
Újra eltévedni
Majd elmélyedni
Megérteni
Mindent ami volt
Elpárolog minden
Mint a minden a
mi
Volt amikor csak én
Fúj a szél a nap ég
Szemeim láttára tűnik le egy kor
Valami egészen mást mondtam volna egykor
Mikor bennem még ez a sok darabka egy volt
S mostanra mivé lettem a választ nem tudom
Törmelékek s töredékek tárháza ledőlt válaszfalak
Átázott lúdtollpárnákon heverő pára téglarakás
Az udvarban nyirkos téglarakás csak egy vagy a falból
Neked is kijár a téglalakás valahol zúg a légkalapács
Felemelik a csatorna fedelet s az elnyeli a várost
Mint fekete lyuk szippantja magába az álmodót
Akár parton a szirén lány a vándort apálykor
A révész lapátol átevezünk a langyos lápon
A vízbe fáradt lábaim mint szuronyt belemártom
Hátradőlők s lágy kezeivel tenyerel szememre az álom
Csukott szemmel szaladok elszórt százas szögek közt
Szlalomozok akár a szalamandrák a partra sodort
Döglött orkát kerülik s lám mindent karjába kap
A fergeteg nagyokat lép valahol az emberiség
Belerezeg a gépek súlyába a föld megremeg s felreped
Töredeznek tova a tektonikus lemezek míg jár a szerkezet már mindent elosztottak nagy vagyonra
Nem emelsz kezet üdvözöllek itt körbeülnek bennetek a "vesztesek" keresd a rejtjelet a sorokba
Elrejtelek majd egyszer úgyis elfelejtenek s ha nem nem nem kell tennem semmit sem ha nem akarok
S az ítélkezésre mások felett sose lesz alapom
Ettől függetlenül nem emelem kalapom oktalanul
Nem pazarolok időt értelmét vesztett dolgokra
Hol csak a múlt kacsint vissza látom ahogy csillan
A visszapillantóban pillants most rám mond;
Érzed e szememben azt a mély fekete dárdát?
Mi legalább 23 szíven szaladt már át
Felemelem álmomban a csontváz fátylát
S ahogy megszorítom kezét porrá válsz át
Eltűnsz akár fogyókúrán a mázsák
Pedig nem is tartom csak szarok már rá
Olykor mindenre én sem vagyok tökéletes
Nem is leszek az s te se
Mit is mondhatnék 22 évesen
Nem is tudom merre tart az életem
Hátul lángokban áll az útfél
Dérfehér ködben úszik a holdfény jelen
Miben kikaristolhatom a jövőt
Mintha kitapintottam volna
Valami igazán szívbemarkolót
Nézz csak be rajtam felhúzom a rolót
Kihullik a por na meg a rovarok tetemei
Tetemes hogy mennyi a nemes itt mindenki
Nagy úr ispán minden mi szerinte igazi
Vigasz itt nem lesz talán már sosem
Ha a csatabárdot magaddal nem ásod el
Valaki majd biztos azt mondja álmodd meg
Majd valósítsd az álmod meg módosítsd a valóságot
Álommá szerintem jobb a valóságot álommá tenni
Cselekedni s a jelenben lenni elmerengni
Hogy ki tudja meddig tart ez
S mi lesz ha holnap meghalok?
Nem tudom
Talán kiadják majd mindezt
Vagy egyszer eldugom
Eltűnik a hegyekbe jó mélyre elbújok
S mi lesz ha holnap élek?
Ha még egy nappal öregebb vagyok
Telnek az évszakok
Ahogy gyűlnek a versszakok
Pedig nem vagyok erre szakosodott
Sose kedveltek a professzorok
Mindig azt mondták tartsa meg maga az órát
Ha olyan okos én voltam aki tartotta az orrát
S ha kell büszkén fakadok nótára
Amíg a gyertyák lángjai táncot rónak a tótágasban
Ropognak a fák megeszi őket a tűz bugyborékol nagy
Szájával a katlan
Talán az a legnehezebb
Hogy önmagamra maradtam
Miután annyi embertől ennyit kaptam
Megannyi sor szól rólatok s hogy én ezt
Hogy elcsaltam az idő végtelen fonaláról
Majd egy papírra odatákoltam ahogy én láttam
S éltem a világban itt nem minden hibátlan
A nevem Hontalann üdvözöllek a hibámban
Döglött halak a tavon a jégbe belefagyva
Te belesétálsz a jégtábláktól sűrű jeges vízbe
Ajkad lila szemed mint régen volt egy fényes folt
Úgy állsz ott ki mindeddig velem ébren volt
A papíron csak még egy pont noha nagyobb
Feketébb mint a többi
Könyebb ide önmagamba a kést beledöfni
Mert ezt írni számomra nem hobbi
A lelkem szakad minden dalban ahogy húzom
Ujjam húrjain míg a vér végükön ki nem buggyan
Az arcomat se látták sokat s sok soha nem is foglya
Mindenki a maga foglya ne nyafogj na gyere fogd meg a kezem elvezetem oda a keresőt hol minden
Fény örök s sok fa zöldell s mind tövében hetyke
Lányka áll ahol paraszt lazsál annak szájában szalmaszál tehenektől színes a határ
De ha eleget vándorolsz velem vár a gyötrelem
Tudod itt van ez a szép s ez a kevésbé ami
Jött vele néha furcsán érzem magam köztetek
Mintha én pucér lennék s ti le sem vetkőztetek
A varjak s a széncinegék váltakoznak a vetőföldeken
Letörölöm a port a romos falakról kiszellőztetek
Azt hiszem ideje hogy erőt vegyek magamon
Ti se legyetek erőtlenek legyen az erő veled
Merítsetek belőlem úgy ahogy én merítek
Belőletek nem számít ha meghalok tőletek
Egy kötélre a körtefáról lógva feszült nyakam megpihenni odadönthetem förtelem ami van
Olykor idelenn s nem is hiszem pedig hogy
Lenne a fenn eltévedünk szerintem sokszor idebent
Pláne mivel én csak sétálok s te velem vagy idegen
Idegen
Idegen
Mond csak
Milyen ide bent?
Érzed e a hideget?
A ritmusra dobogó szíveket?
Ilyen egy számkivetett
Mindent én szültem mit a szám kivetett
Nincs itt semmiféle számvitel a sarat állni kell
Az égre nézni s sarkunkra állni fel
Kár várni rá sosem jön majd az elvárt siker
Az igazán szép dolgokat látni kell
Nem elég vágyni jó volt téged látni
Csillagokkal hálni mikor hazamentem
Én találtam haza benned vagy te bennem?
Már elfelejtettem nézd az új naptár lapja még
Milyen szűzi toll se fogta össze 2024 kacér s büszke
Nem tudva még mennyi lesz az üszke küzdve
A csúf idővel mi eljár felette s a vártat apránként
A nem várt belepte
Kelepce ez végtelen fonnyadó szilvák
A korhadó fáról bűzlenek a szivárvány mondandón át
Felakasztom az égbolt szegecsire a hold fénylő súlyos sarlóját.
