Tatarozok törögetek
Tudod továbbra se törölgetek
Irogatok iszogatok
Nem bírom ki zsibog nagyon
Fülem bántja ha sok a hang
Szép ha a néma tájba
Kong bele a templom harang
Ha hallom hogy szuszog a föld alant
Ha kezemben nem peng a lant
Lent a ludak lehevernek
Egymást leporolják engem
Beperelnek bepakolok
Majd megint indulni sose késő
Megszokni szerintem nem lehet
Semmit sem mert értelem nincsen
Csak szenvedés és öröm
Egyiket ölelem míg a másikat
Ököllel ütöm míg meg nem fordul
A kettő ez észveszejtő
Mondhatni labirintus a barlang
Légpuskával a lepkeparkban
Melyben a fenevad bennem
Baktat csak egy a dolga
Belegabalyodni a könnyen
Felfoghatóba megtalálni a mellékutcát
Ami mást nem érdekel ha valami
Mindenkinek érdeke engem nem érhet el
Nem elégszem meg könnyűvel adottal
Fejlődni akarok s az alkalmakon
Kapok ha ragyogva ropog arcom
A napon sülve
Ragyog ma mi imént feketéllett
Az emlékezet fekélye belep éppen
Nem kérlek hogy nézz szemembe
Mégse vagy képes a földre szegezd
Két szemed le engem ténylegesen
Untat ha behódolsz vonz ha ellenállsz
Távolra taszítasz aztán vakon eltrafálsz
Száguld a horgas vessző megfogja bordám
Rántsd meg a végét hogy jobban oda húzhasd
Hozzád mi oda sose tartozott ha már más nincs
Legalább nem csendben meghalni van jogom
Folyton jár a szám kezemben véső
Másikban kalapács kopog a kövön
Fogas az emberek nem változnak
Az iskolában gyerekek csúfoltak
A munkahelyen felnőttek
A koporsóban majd az akkoriak fognak
S rólam mégis lepattog a mocsok
Tiszta a szívem nem török be
Nem tűröm a botot a talpam alatt ropog
A láng ha máglyát gyújtanak se fog magába
A lánc mi mások szava véleménye
Szálkákról vitatkozni kár mikor
Gerendák rengetegébe lépek
Fiatal vagyok szegény és hibás
Senki
Senki mint mindenki más
Mit számít ki vagy pláne az mit akarsz
Nem zavar az se ha kitakarsz
Nem vágyom hogy legyen aki betakar
Jobb lesz ha a tálat letakarom
Talán megkel benne összegyúrt
Gombolyagom fércelt szerveim
Fonalából ódák az odaátról
Kit hova húz a bánat odapártol
Messze vagy a túlpartra odavágom
A régi képet mi már csak szelíd kis ígéret
A szélcsendben kilépek kopognak a jég
Darabok ha lehullanak már nem szaladok
Vérző szemmel nézem a szürkülő
Égnek csúfolt felhőpiszkos maszatot
A vásznon amit vázamra feszítettem
Szerinted én nem vagyok normális
Szerintem sem
Szerinted én nem voltam jó hozzám
Szerintem sem
Szerinted tőlem félni kell
Szerintem is
Szerinted én nem mutattam meg magam soha
Szerintem sem
Szerinted ez szerintem az
Szépnek szép de szelíd se vagy
Szerintem én ebbe szerettem bele
Szerintem engem senki ne szeressen
Így van rendje kibírtam eddig is csendben
Múljon minek múlni kell
Hulljon minek hullni kell
Így is van rendben
Hogy csak nézem a tájat
Az ablakon át ecsetnyomok elmosódó
Fákat emlékképek erdejében a hajtóvadászat
Nyomodban a kutyák zilálnak véres a szájuk
A fogukat csattogtatják zörögnek a csapdák
Ha szaladsz kattognak úgy pattognak a gallyak
Akár aknák az isten nem olyan kegyes velem
Hogy utam befejezte nélkül meghaljak
Talán ezért nyugtat meg az emlék mezőn
A harmat ha hallom hogy kárognak a varjak
Rajta hajts csak váltsunk most szerepet
Kergess engemet te eddig én kergettelek
Talán neked könnyebb volt így hogy nem
Csak én voltam egyes egyedül ki kergetett
Lehet hogy egyszer mindenről megfeledkezek
Harapok s karmolok mint korábban mondtam
De őszintén ölel kezem s szeret szemem
A csatadal ami engemet hazavár másoknak
Az a vár ki gyengébb nálamnál annak legyen
Ez a vár kinek szavam szuronya lelkébe igazán
Beleáll ez szeparál leválaszt megállok
Leszállok mint falevél a fákról
Kellemes illata van a falunak aratáskor
Emeld fel az alabárdot
Tudod sose térek vissza kár engem hazavárnod
Nem hiszem hogy megértetted a kalap kabátot
Táskákat emelek rég nem úgy szeretek
Nem hiszem hogy létezik szerelem szerintem
Csak szüntelen keresem a saját szememet
Másokban álmomban medvék köröznek
Vagy bolyongok a városban láttam hogy
A túlpart sokkal fényesebb hol minden emlék
Részletes szerintem van túlvilág de úr az egy ki
Engem sose látott velem szóba nem állt
Ezért is haragudok reá mert kár magamban beszélni kár lenne magam bármibe beleélni
Költőnek szült a sors megmutatom hogy kell a
A láncokat letépni leépít ha valaki kevesebbel beéri nekem elég az enyém is ha felperzselné a
Reményt is se leszek boldogabb ha megfogan a
Gondolat pont úgy fogy a tinta amilyen ütemben
Szárad tollam végén vissza a lap kortyonként
Felissza
Míg nem felborul a tégely elveszik a fénye
A napfény alatt a tündöklésben mennyi
Minden fér át a keskenynek tűnő résen
Mi az amit a szellem ki présel ha útra indul
Messzire nem tehetek róla vagy talán igen
De nem bízom senkiben pusztuljon minden
Állat repedjenek a gyökerek lángoljanak házak
Égjenek emberek kik majd sikoltva utolsó táncot
Járnak mert Hontalann vagyok s egyaránt nem Tartom
Az eget s a poklot éppúgy mint a földet hazámnak
Mit sem ér az alázat ha felzabál a bánat
Büszkén szenvedni szerintem csak
A látszat ha elveszel nem biztos az hogy
Megtalállak úgy ömlenek néha a szavak
Bizonytalan ha gazdát találnak
Hogy lesz e teli találat magának ír aki
Igazán bízik magában nekem nem számít
Ha vázlat nincs fióktartománya irodámnak
Minek helye se folyton beleremeg a föld
Ha nevetek asztalomra ha verek
Ha kopog a bor mikor leteszem hűvös
Könnyem italom
Vérem tintám
Lelkem ecsetem
Nem tetszek? Valahogy majd kiheverem
Belőlem áramlik át a szellem világ
De nektek ez kizárt nem értheted e metrikát
Mert ez sokakat megríkat a másikat
Megszabadítja szalad a szívbe a szike
Ha bírja táncra perdüljön hát velem
Mert véres az én boldogságom
Gennyes és igazán dicstelen szeretem
Hogy semmim senkim sincs nekem
Így megy ez lehet korábbi éltemben
Megvolt mindenem szóval jobb lesz
Ha elismerem hogy mi most nincs
Okkal nincs velem s ha kell legyen
Majd lesz nem kell a szesz s egyéb szar sem
Az elmém szabad s engem ez tart fent
Ha fent ha lent bandukolok
Tudom hogy egy dologtól sose szabadulok
Önmagamtól mert bennem köd van s abból
Állnak falak házak várak miket benőtt
Már a sok szála büszke fajtáknak
Mik megállták az idő próbáját kacagnak engem
A fák az élőlények leghosszabb éltű
Tiszavirágját kérlek a föld alatt kallódó
Királylány ha egyszer visszatalálnál
Holtomig ne bánts már vigyázz rám.
