Tavasz toposz tepersz tapadsz
Kavarsz porolsz repedsz zavarsz
Elzavarlak de te maradsz mint az avar
Mint szememen a hályog mint sebemen a varr
A fogam hiánya nem és már a tied se zavar
Neveket karcol karomba a gally
Aggasztó hogy egyre kevesebb az aggályom
Már nem írok csak azért ha nem fáj semmi
Hogy az fájjon
Már nem írok csak úgy
Tehetetlen vagyok a tudat béklyója ellen
Innen már vagy ostobábbnak vagy szomorúbbnak
Kéne lennem de vagyok ki vagyok talán
Mindörökre így maradok még ha kétlem is
Nem leszek tétlen ha úgy tűnik vesznék éhen
Is inspirál aki nálam jobban éhezik mert
Én azt szerettem igazán
Akinek nálam jobban fájt a világ
S engem az szeret majd igazán akinél nekem
Jobban fáj a világ metszőolló a szó
Ha feléd közeledek és szád a virág
Fatörzs vagyok olykor mit a szú ha ki rág
Úgy érzi magát mint ág akit akár a szegény embert
Húz más
Én nem nyerő lap vagyok rajta húzz mást
Tégy úgy mintha egymásról nem is tudnánk
Mintha mit se tehetnénk elképzelem
Mik se lehetnénk én a szerencsétlen
Csak szeretném
Szeretnélek leplet rántanék rólad
Tehetséges bűvész terítőt az asztalról
Elfehéredsz ahogy kipirulnak lapjaid
Mesések bordázataid végig csepeg az olaj
Lehetséges hogy felfalnálak
Azonban most hogy végigmérlek
Jobban látszik szemedben tollam
Nyoma visszaüt összeken egy oldalt
Magamba látok így már
Járhatnál velem mezítláb
Magas fűtől sűrű
Virágtól illatos mezőkön
Én feküdnék a fűbe először
S immár neked lenne mire ledőlnöd
Néha addig zokognék koporsód fölött
Míg fel nem pofozol felállsz
Lehordasz s mint aki csak lepihent
Elköszönsz
Mintha sose jártad volna be a túlvilágot
Mint falusi kocsmából az alkoholista úgy hiányzol
Nem akarom hallani hogy mások
Mesélnek rólad
Zene zene zene
Szerepcsere
Zene zene zene
Hangszerek
Zene zen ezek
Tudatmódosítószerek
Tudatosság
Manipuláció
Parasztvakítás és fegyverek
Szádba veszed oda nyomják
A tarkódra a tarlón a kukoricatarló
Kábítószerek harisnya csomagtartó
Vissza a feladónak isten nem nyit ajtót
Kíváncsi voltál
Megtudakolom
Majd nem leszel az
Majd nem unatkozom
Közszereplő vagyok szolga
Alázat nélkül kutyán fennkölt bolha
Jó hogy nem csak értetek van a tollam
Nemrégiben egész visszafogott voltam
Azt szeretném ha csontok törnének
S vér folyna hogy kibeszéljenek egy TV-showban
Fusson aki szeretne s táncoljon aki tud
Sikítson aki még képes
Ez nem regény hanem költészet
Amit én írok háború és nem béke
Már nem keresek szerelmet
Vonzalmat s alig találok
Te is csak undorodni tudsz
Na látod mint laborban a patkányok
Kitanítottak
Szaporodni csak az akarjon
Aki a következményeit felfogni hülye
Vagy akinek az ősei már megmászták a társadalmi gyűrűket
A többinek legyen valami kitalált saját ürügye
Ami veletek kapcsolatos számomra külügyek
A mesügék foghatják majd a fejüket
Remélem nem jut majd senki kezébe
Elemésztik a lángok végül az egészet
Összeszedem magamat s a sámliról lelépek
Bátran veszem majd magam nyakamba
Mint a jó bor idősödök
Mint a gyümölcs megérek
Ott maradt télről a hamu a házakon
Kémények tövében
Senki sincs hátrányban avagy fölényben
Nyakunkban egy a kötél egy a böllérem s bölléred
Mindketten ugyanoda jutunk egy az utunk
Szerintem istent legfeljebb magunknak hazudunk
Számomra az az isteni ha valaki velem elhiteti
Álom módra hogy ameddig vele vagyok okom sincs
Menni s emiatt én maradnék mint padláson
Sok kacat rég fogja a port fognám én is
Emígy magányos napokon megpihenne fáradt
Kezem máséban de mindez csak egy illúzió
A kettőnk szórakoztatására nem másért van
Fejem mellett repül el a tányér majd arra ráér
Szuperpozícióban állok pucéran aktus után azt akt
Tájkép hiába rohannál velem kapcsolatos aktákért
Halovány a nyomunk mint macskában az atkáké
Velő a tányérban a pereme alatt villa
A másik oldalon kés kint esik az eső
Írok valamit aztán széltében széttépem
Összetörlek idővel nem úszol meg ép ésszel
Mély mocsár vagyok örvényekkel medrében
Kétséggel még most szaladj míg partom eléred
Elázva sáros talppal már igencsak nehéz lesz
Majd összegyűjtöm maradványaid
Ha életed múlik rajta feláldozod hamar társaid
Nekem a szabadság a hit és nem képeken a híd
A városban tátongó metrómegállóknak
Olyan mintha gégecsöveik lennének
Naponta több ezer embert megennének
Engem is megesznek kiköpnek együtt velük
Mint feldolgozott táplálék a városba igyekezünk
Oldalról egy kicsi reklám szemből egy kicsi szégyen
Válogathat kedve szerint ki mit kérne
Se csukott szem se boldog arc
A riadt laboregerek magunkban cincognak
Munkába tartva
Ha kicsit elbambulok
A tér mint használt rágógumi
Elkezd nyúlni s szakadni
Ha próbálom kettéhúzni
Ami bennem van törhetetlen
Nem tudod ezt szétzúzni
Legtöbbeteknek ismeretlen kőzet
Minek barázdái századokat örökítnek
Kaptam egy nagy tömböt s abból faragtam
Füstös csillogó felülete van akár a márványlapnak
Lassanként lekopnak róla nem mosom
A vérfoltokat mik rászáradtak
Én nem győzök mindent feltárni
Ti minden áron győzni akartok
Mosolygok csak rég nem rántok kardot
Mosolygok még ha foghíjas is vagyok
Mosolygok még ha szegény is vagyok
Mosolygok még ha okom sincs rá akkor is
Sírtam már eleget mosolygok holtomig
Bárcsak viszont is mosolyt látnék
Talán rosszul fedem el hogy bennem nem játék
Hanem hivatásból fakadó elv a gyilkos szándék
Nem élő embereknek dolgozom s nem kell
Kiigazodj dolgomon néha olyan
Mint mikor hangosan gondolkozom
Te kotnyelesen belebaktatsz
Eltévedt kisautó vagy
A világ nagy terepasztal
Fele festék fele massza
Elkezdtem összerakni
Majd inkább összebasztam
Gyerekként sokat romboltam
Gyilkoltam gyújtogattam
Verekedtem káromkodtam
Rosszalkodtam ütöttek
Ha tudtak s ha lassúak voltak
Szaladtam volt hogy annyit
Dolgoztam majd megszakadtam
Nem születtem szabadnak
De lám most szabad vagyok
Az én hibám ha kitörik lábam
Hisz igazán szabad vagyok
Itt az idő hogy én csépeljek szavakkal
Letűnt korom fogdmegjei szaladjatok
Engem addig ostoroztatok szíjat hasítok
Rajtatok nem illeszkedek sorokba
Nem lesz belőlem sose falban tégla
Magamódján él a langaléta
Nem izgat ha jobbra balra leng a céda
Lóg a függönyön háta mögött
Az ablakban elsuhan az üstökös
Miért vagy ilyen pipogya
Annyi mindent látok amit ti soha
Szemem sarkában hervad az ibolya
Fény a falakon ködös levegő ultraibolya
Milyen az igazi újpest drukker?
Ultra ibolya
Kelj útra most velem
Elég lesz ha válladra batyud veszed
Ki szegény legyék szerény
Ne úgy mint én e szép szál legény
Legelteti szemeit leányok lobogó haján
Orrom megemelkedik mosolyomtól
Ha megcsiklandozzák illatos parfümjeik.
