Frozen-Kék szárnyak (Befejezett)

Negyedik rész ❄️

Luna szemszöge

Ha te vagy az ész az éjszakában, vállalnod kell a felelősséget mindenért...
   - Ébernek kell maradnunk. Ennek az adó vevőnek nem számít ha nincs térerő...
   - Ami azt jelenti, hogy valaki a kedvünkben akar járni és szándékosan tette tönkre őket - fejezte be Xavier.
   - Pontosan. Remélem a többiek is rendben lesznek.
   - Biztosan - nézett rám nyugtatóan.
  Elindultunk körbe nézni az erdőben. A környéken nem láttunk senkit, ami azt jelenti, hogy mindenki a saját útvonalán ment, így aztán tényleg nem találkozhatunk velük. Óvatosnak kell lennünk, de legalább bebizonyosodott, hogy vannak itt rajtunk kívül és figyeltek is bennünket, különben a fülesek még működnének. Már egy ideje bóklásztunk az erdőben, mikor Xavier egyszer csak megszólalt.
   - Sasha nem küldetésen van, igaz?
Francba! Rájött.
   - Azt mondod hogy hazudok? - néztem rá jelentőség teljesen.
   - A legnagyobb tisztelettel hercegnő - felelte hűvösen, - de azt mondom, hogy nem igaz. Reggel láttam a szobájában, az ágyában feküdt. Nem úgy nézett ki, mint aki útra kész - megállt és szembe fordult velem. - Rosszabbodott az állapota, ugye?
Csak hallgattam. Most mit mondtam volna? Ha elmondom azzal megszegem az ígéretem, ha nem akkor csak neki lesz rosszabb.
   - Az egész csapat aggódik érte, mindenki, de legfőképp Naomi. Jogunk van tudni - nézett a szemembe. - Kérlek, mond el.
  Egy ideig hallgattam, de elég kitartónak tűnt, úgyhogy félre néztem és neki kezdtem.
   - Nem hazudtam arról hogy küldetésen van, csupán nem a király kérte fel, hanem önszántából vállakozott rá - Xavier ledöbbent, de gyorsan rendezte vonásait. - Az állapotárol nem mondhatok semmi jót. Megkért, hogy ne mondjam el senkinek. Nem akarja, hogy miatta aggódjatok, nem akar ágyban feküdni, azt mondta nem lesz ez a gyengesége. - Shasat nemrég egy bevetés során eltalálta egy olyan fegyver, ami méregbe volt mártva. A seb ellátása után azt hittük nem lesz gond, de nem sokkal később, rá két héttel rosszul lett, és a méreg tünetei látszódtak újra a testén. Hector orvosi beavatkozása során sikerült eltávolitani nagyjából az összes olyan sejtet, amit a méreg érintett, ám a teljes gyógyuláshoz ez sem volt elég. A méreg elterjedt a testében, és nem tudtak mást tenni mint pihenésre itélni, aminek nem a híve. - Nem engedtem, hogy velünk jöjjön inkább ágyba parancsoltam, ezért a királynál tett próbát, aki pár kérdes után az állapotáról, megengedte a küldetés végrehajtását a saját felelősségére. Ezt már utólag tudtam meg, idefele jövet, így esélyem sem volt otthon tartani. A király szava még mindig többet ér mint az enyém, így még ha esélyem is lett volna rá, se tudtam volna megállitani. A küldetés titkosított, a király még engem sem avatott be - a végére felnéztem rá. - Így megfelel?
   - Tökéletesen - sütötte le szemeit. - Csak tudnám miért ilyen makacs. Magának tesz rosszat azzal, hogy túlterheli magát - rázta meg a fejét.
   - Shasa már csak ilyen. Avval segitünk neki a legtöbbet, ha támogatjuk a döntéseiben.
   - Ilyen döntésekkel inkább az ágyhoz láncolnám, minthogy segítenék neki - nézett a szemembe. Egy ideig csak így álltunk. Úgy tűnt, mondani akar valamit, de nem mondott, elnézett felettem és csak egy pontot vizsgált. Hátra fordultam én is, hogy mit néz, de nem láttam semmit. - A bokor, ott. - mutatott egy tök átlagos bokorra. Most komolyan azt hiszi, hogy egy bokorból fognak támadni ránk? - Maradj mögöttem! - utasított maga mögé. Na jó, ez meglepett, csak pislogni tudtam. Azt hiszem, meg tudom védeni magam egy bohóctól, aki abból akar elő ugrani. Feltéve ha van is benne valaki. Hiába próbáltam szólni Xaviernek, akkora koncentrációban volt, hogy meg se hallott.
  Ezt a jelenetet viszont kár lett volna kihagyni. Xavier lassan közelített a rezgő növény felé, majd a magasba emelte a kardját, és ketté nyisszantotta. Egy innupy ( erre felénk szarvas nyuszi féleség ) éppen fészket rakott benne, de hála társam közbe lépésének, szegénykém rémültében elfutott. Xavier csak megrökönyödve állt az üres bokor felett, én meg alig bírtam vissza tartani a kacagást. Lassan megfordult, de ahogy rám nézett, nem tudtam tovább tartani magam, kirobbant belőlem a nevetés.
   - Hahaha rettentően vicces, mondhatom.
   - Shaj... shajnálhom - nevettem. - Ez aztán a... fhenyegető veszély... Jajj vhégem vhan...
   - Jolvan mostmár elég lesz - mondta fapofával. Most komolyan hogy bírta ki röhögés nélkül? Én már csukott szemmel visitottam, azonban mire kinyitottam a szemem, Xavier nem volt sehol.
   - Xavier? Hahoo merre vagy? - körbe néztem a nevetéstől könnyes szememet törölgetve, de nem láttam sehol. - Haha, jolvan abbahagytam már, előjöhetsz - még mindig semmi. - Na jó, ez már nem vicces, Xavier, gyere elő ez parancs! - de semmi.
Ajajj, lehet hogy nem csak az innupy volt itt, hanem valaki más is.
  A következő pillanatban egy reccsenést hallottam mögülem. Meg fordultam de nem volt ott senki, majd vissza akartam fordulni, de hirtelen neki ütköztem valaminek, vagyis inkább valakinek. Egy csuklyás alak állt előttem maszkban, így semmit nem láttam az arcából.
   - Ki vagy te? - kérdeztem.
   - A legrosszabb rémálmod - felelte. Hallottam ahogy elmosolyodik. - Egy kérdést teszek fel. Feladod magad a többiekkel együtt, vagy harcolsz tovább?
   - Egy ilyen mókát sosem hagynék ki - válaszoltam magabiztosan elvigyorodva.
   - Sejtettem, ez az a Luna akit én ismerek. Hát... akkor sok szerencsét! - majd eltűnt a fák között.
  Nem értettem. Az mondta ismer? Én még életemben nem láttam. És mégis hogyan harcoljan vele, ha eltűnt. Valami nem stimmel. A Karmánoknak kéne itt lenniük, az ő angyalaiknak, mégsincs sehol senki. Oldalra fordítottam a fejem, és megláttam két óriás lényt, és három angyalt. Erről ennyit. Úgy tűnt, az angyalfajzatok lehetnek a górék, mivel a két óriás csak szobrozott ott, miközben a többi megtámadott. Simán kiütöttem mindhármat, de az utolsónak maradt annyi ereje, hogy megadja a jelet az óriásoknak, akik egyként indultak meg felém.
   - Kettő az egy ellen? Ez nem túl fair fiúk, vigyázzatok magatokra - majd feléjük iramodtam.
  Az elképzelés az volt, hogy feléjük futok és megnyisszantom mindegyik lábát, aztán meglátjuk hogyan tovább. De ki a fene gondolta volna hogy ezek tudnak gondolkodni? Ahogy elkezdtem közeledni feléjük, két irányba fordultak, így csak az egyiket tudtam üldözőbe venni. A másik lény addig elszaladt. Milyen kis bátor, de tényleg. Hát jó, ha így jatszunk. A hozzám közelebbi lény után iramodtam, de ahhoz képest, hogy mekkora benga testük van, elég gyorsan tudott futni, majd hirtelen megállt előttem. Nekem ez kapóra jött, így fel tudtam ugrani a hátára gyorsan, onnantól pedig gyerek játék volt felkapaszkodni a szőrében, egészen a nyakáig. Persze óriás barátunknak ez nyilván nem tetszett, probált levakarni a  nyakáról, aminek következtében csomószor neki ütköztünk a fáknak. Megelégeltem a folyamatos rázkódást, és befagyasztottam alattunk a talajt, így az óriás elcsúszott rajta, én pedig gyönyörűen talpra érkeztem. Gyorsan befagyasztottam a kezeit és a lábait, hogy ne tudjon felkelni.
   - Most pedig pihenj itt egy kicsit - kólintottam fejbe az egyik bunkósbotjával amit a földön találtam, majd el is dobtam. - Fhujj...
  Körül néztem de a másik mamlasz valószínű már messze járt, így elindultam arra amerre ő ment. Az erdőben csend uralkodott, gondoltam arra, hogy kimegyek, de nem sokat értem volna el vele, vagy többen vannak kint, vagy senki. A repülésre esély se volt, mint mondtam, túl sűrű volt ahhoz hogy átlássam, az égről nem is beszélve. Csak a megérzéseimre hagyatkozhattam, így megálltam. Furcsa érzésem támadt, mintha valaki figyelne, de nem láttam senkit. A következő pillanatban pedig a földön találtam magam, valaki letarolt.
   - Auucs... Ez övön aluli volt - fogtam a fejem.
   - Bocsika - kuncogott egy hang mögülem. Megfordultam és egy fiatal lány állt velem szemben. Haja fekete volt, rózsaszín tincsekkel, és egy copfban hordta. Ruhája szintén ilyen színekben pompázott. Szárnyai hasonlóak voltak hajához feketéből kiindulva rózsaszínben végződtek. Egy rózsaszín feszülős felsőt viselt, fekete nadrággal, fegyver tartó övei pedig behálózták az egész testét. Tele voltak mindenféle pengés fegyverrel: dobócsillagok, kések, mini bárdok, bicskák, kisebb kardok, két katana pedig a derekára erősitve. - Imádok meglepetést okozni.
   - Vettem észre - tápászkodtam fel.
   - Nahát, milyen gyönyörű a ruhád, ezt is te csináltad bizonyára. Woow, nagyon elragadó ez a jeges stílus, illik hozzád. És a hajad is milyen fényes - vigyorgott végig. Oké, para hogy ennyit mosolyog. - Megnézhetem közelebbről? - kérdezte, majd közelebb jött. - Azta, ez aztán erős páncél, biztosan jól jön a harcok során. A fegyvereidet is te magad csinálod, nem? - kezdett őrültnek tűnni ez a sok mosolygás, és a nyomulása. Mindenemet áttapogatta, azt gondoltam talán keres valamit de tévedtem. - Kétség kívül te vagy Luna Bloom, a hercegnő. Ó, én is úgy szeretnék egyszer hercegnő lenni. Olyan gyönyörű hajam lenne mint neked, olyan gyönyörű palotában élnék mint te. Ahol vigyáznának rám, hogy ne tehessék meg például ezt...
  A csaj belém akarta szúrni az egyik kését, de a gyors reflexeimnek hála, ki védtem a támadását. Úgy látszik nem tántorította el, hogy hárítottam, ugyanis megprobálta újra.
   - Naaa, ne légy ilyen bunkó velem. Hiszen olyan kedvesen barátkoztam veled. Nem értékeled, hogy ilyen kedves vagyok hozzád? - úgy tűnt kezdett dühös lenni, mert a mozdulatai egyre csak gyorsultak és gyorsultak.
   - Ki kell ábránditsalak élet, nem barátkozni jöttem. - Végig kedvesen beszélt, és mosolyogva, most viszont egy szót sem szólt, csak vigyorgott és megrohamozott a fegyvereivel. Igyekeztem mindet kivédeni, ami több kevesebb sikerrel, ment is. Elég szép harctudása volt, gyors volt és erős. Nem fáradt ki, de én sem. Talán a végletekig rohamoztuk volna egymást, ha egyszer csak meg nem szólal.
   - Nekem azt mondták, jöjjek és játszak veled. Látod milyen kedves vagyok, játszok veled.
   - Ki mondta ezt neked?
   - A főnök. Bár ezt nem szabadott volna elmondanom - kuncogott. - De én mégis elmondtam neked, biztos vagyok benne, hogy nagyon jó barátnők lennénk - vigyorgott továbbra is.
   - Ki a főnököd? - kérdeztem, de nem ő válaszolt. Helyette egy mélyebb női hang szólalt meg.
   - Ügyes voltál Darja, szép munkát végeztél. Ki csaltad a tisztásra. Most már elmehetsz - ezzel a vigyorgó rózsaszín lány szomorúan elröppent.
  Felnéztem, hogy lássam a hang gazdáját. Egy kék szárnyú, női Angyal ereszkedett le. Testét és az arcát egy csuklyás ruha takarta. Göndör, barna haját lobogtatta a szél, míg le nem szállt.
   - Kérlek mond, hogy nem a lányod, csekély a hasonlóság köztetek.
   - Nem az, megnyugodhatsz. Csak a munka köt vele össze. Hála neked már nem sokáig - ezzel felém rontott.
  Először csak kézzel és lábbal támadott, erős és gyors mozdulatai voltak, ezeket igyekeztem kivédeni. Méltó ellenfélnek bizonyult. De gyorsasága nem sokáig tartott. Miutân lelassult fegyverekkel támadt, amiket nem tudom, honnan vett elő, hiszen nem volt nála eddig egy sem, ami gátolta volna a mozdulataiban. Ez viszont kedvezett nekem is, így rafogtam egy jégkarda és vissza támadtam. Addig rohamoztuk egymást, mire az erdő széléhez ertünk. Egy óvatlan pillanatában, mikor felém lendült a karja, megragadtam azt, nekifutásból felugrottam az egyik fa törzsére, elrugaszkodtam és át ugrottam felette, karjánál fogva pedig, lendületből átdobtam a másik oldalára. Ezzel nyertem egy kis időt magamnak, hogy pihenni tudjak, de nem tartott sokáig, mert elég gyorsan feltápászkodott. Dühös arcal felém fordult, majd felrepült. Tudtam mire készül. Felmegy a magasba, hogy onnan csaphasson le rám. Ha ilyen magasságból eltalál semmi esélyem sem lesz a harcra, így futni kezdtem a biztonságot nyújtó fák közé, ott nem tud lecsapni rám a magasból. Ám amikor már majdnem beértem az erdőbe, egy kiáltást hallottam. Rögtön megfordultam, de a fáktól nem láttam semmit, de ismertem a hangot, Naomi kiáltott. Kimentem a fák takarásából, és megláttam Tresht zuhanni. Nem úgy tűnt mint aki magánál van. Egyik szárnya csak liffegett, biztosan el van törve. Naomi pedig éppen két angyallal küzdött, de már jött is az újabb adag, nem messze tőlük, a vigyorgó csaj vezetésével. Biztos voltam benne, hogy Naomi elbírna velük, de látszott rajta, hogy fárad, ráadásul Tresh miatt is aggódott, nem tudta mi lehet vele. El kezdtem futni feléjük, igyekeztem minél gyorsabban, hiszen minden perc számitott. El kellet kerüljem az őrült nő csapását, muszáj volt segítenem Naominak. Már éppen hívtam volna Nikat, de minden olyan gyorsan történt.
  Nem sikerült időben átérnem a másik oldalra, a nő leért mögöttem és kigácsolt, majd valami fekete tüzet szórt körém, amitől köhögnöm kellett. Körbe vettek a lángok és a füst. Felnéztem és láttam Naomit harcolni az angyalokkal. Nagyon reméltem, hogy sikerül megoldania egyedül, mert kezdtek elzsibbadni a vegtagjaim, és csak köhögtem, és köhögtem. A nő felém állt és egy lándzsát tartott a kezében. Valamit mondott de nem értettem, kezdtem elveszíteni az eszméletem. Már éppen lecsapott volna rám. Már vártam a fém érkezését egyenesen a szívembe. De nem történt meg. Kinyitottam a szemem amennyire tudtam, és megpillantottam egy idegent. Hosszú, egyenes, barna haja meglobbant ahogy elém állt, és kiverte a ládzsát a nő kezéből. Segített. Gyomron rúgta, és halântékon vágta egy ággal, amit valószínűleg az erdőből hozhatott magával, a nő pedig elterült. Az idegen felém fordult. Szakadt ruhája arról árulkodott, hogy fogságból szökhetett. Arcát mocskos, szakadt kendő fedte. Le akart hajolni hozzám, de félúton visszarántották, a kendő pedig lehullt az arcárol. Probált szabadulni de nem tudott. Mielőtt teljesen elvesztettem volna az emlékezetemet, felismertem... Azokat a barátságos, melegséget árasztó szemeket bárhol felismertem volna. De hisz ez lehetetlen... Anya?

Itt is volna a következő rész. Köszönöm nektek hogy elolvastátok. Legyen csodás napotok!😘❄️