Frozen-Kék szárnyak (Befejezett)

Tizenegyedik rész ❄️

Luna szemszöge

Ha kapsz valami számodra kedveset, adnod is kell cserébe. Semmi nincs ingyen.
  Hát nem hihetetlen az Élet varázsa? Könyörtelen módon édes álomba ringat, aztán mikor békésen alszol, lerántja rólad a takarót, és meggyilkol álmodban. Furcsa módon azt hinnénk, hogy mindíg kedvez nekünk, és azért szórja be akadályokkal az útunkat magán, hogy ráleljünk milyen erősek is vagyunk. Hát nem. Az igazság az, hogy az Életet nem érdekli mit tesz velünk. A feladatainkat nem azért gördíti elénk, hogy rá jöjjünk a bennünk rejlő erőre. Csupán szórakozásból, puszta kedvtelésből szúr ki velünk. Vicces mennyire azt hisszük, hogy csak jót tehet velünk, de nem igaz. Az Élet elhiteti velünk, hogy Ő a főnök. Elhiteti velünk, hogy csak úgy élhetjük Őt, ahogyan azt Ő akarja. És addig, ameddig akarja.
  Aztán majd jót röhög magában azon, hogy mennyire naivak vagyunk. Hogy elhittük, ami jót kapunk, azt nem veheti vissza. Hogy ha ad, utána nem vehet el. Hogy puszta ábrándként, a kezünkbe adja a gyeplőt, aztán mikor azt hisszük nyeregben vagyunk, szépen elragadja az irányítást, mi pedig lezuhanunk a lóról.
  Az Élet arrogáns lény. Megszabja az időhatárát, és megszabja ki élhet rajta, és ki nem.
  Ő az uralkodó, és imád játszani!

Két hét telt el a fogadás óta. Minden éjjel a csillagokat pásztáztam. Most is azt csináltam. Az erkélyemen ülve bámultam a sötét éjszkába. A levegővételemen kívül mást nem is lehetett hallani. Fülsüketítő volt a csend, már mindenki aludt, de én nem tudtam. Két hét hosszú idő, főleg levegő nélkül. Én két hétig alig kaptam levegőt. Nem akartam elhinni, hogy újra megtörténhet... Hogy újra megtörténhet az a borzalom, mint hosszú évekkel ezelőtt.
  Apám a fogadáson rosszul lett.
Összeesett, elájult, kinek hogyan tetszik. Nem lélegzett. Az egész pár pillanat alatt történt, szinte fel sem fogta senki. Aztán csak arra emlékszem, hogy Hector újraéleszti, beteg ágyra fektetik és elviszik. Az utána való két hét maga volt a pokol. Apám ágynak esett, az állapota stabil, de súlyos, és senki nem tudja mi a baja.Ez bosszant a legjobban. Hogyan nem lehet megállapítani, hogy valakinek mi a baja? Nem ájuldoznak az emberek csak úgy, a semmiért! De Hector azt mondja, ad neki gyógyszert, és bármit ami segíthet neki a felépülésben. Anyám pedig minden nap ott van mellette, szinte csak addig teszi ki a lábát a szobából, míg enni és innivalót visz be neki.
  Én képtelen vagyok betenni a lábam abba a szobába.
  Anya ,,halála" óta úgy éltem az életemet, hogy apám volt a példaképem. Az a férfi akire felnéztem, aki segített használni, fejleszteni a képességem. Az apám, aki sosem fáradt el, sosem tört meg, miután azt hittük anya halott. Felébredve a kezdeti sokkból össze szedte magát, és nekem szentelte minden maradék idejét, amit nem a királyság irányítása emésztett fel. Tanított, nevelt, velem élte minden percét. A legerősebb ember az éltemben. Vezető angyal, akinek a nyomdokaiba annyira nem merek lépni. Nem tudnám úgy látni, hogy nincs magánál, hogy nem nyitja ki a szemét, hogy alig van tisztában a külvilággal.
  Vajon mit gondolhat most magában? Álmodik egyáltalán? Arról, hogy mi itt várjuk, hogy visszatérjen. Arról, hogy mind ott vagyunk melette, kivéve én, mert nem tudok bemenni hozzá, mert nincs meg hozzá az erőm. Igen... igen, biztosan így van. Így kell lennie, mert más opciót nem tudok elképzelni, és nem is akarok.
  Reggelig kint ültem az erkélyen, szerintem nem is aludtam. Láttam a napfelkeltét, ahogy felváltja az őrködésben a holdat. Az éjszaka nappallá lett, én pedig ott ültem, ugyan olyan mozdulatlan, mint az éjjel. Kopogtak az ajtómon, de nem válaszoltam. Azt hiszem, ez a vendégemet cseppet sem zavarta, mert éreztem, hogy bejött. Halk léptekkel közelített meg, óvatosan. Vállamra helyezte a kezét... Henry. Halvány mosollyal az arcomon fordultam meg, és ölelésbe vontam.
   - Szia - súgta.
   - Szia - feleltem ugyanúgy. Csak álltunk ott pár percig így. Olyan jól esett a meleg ölelésében lenni, egy pillanatra minden gond elúszott messzire, mint valami undorító hal. Azt éreztem bárcsak örökre így maradhatnánk!
   - Hogy érzed magad? - kérdezte halkan, és eltolt annyira, hogy szemembe tudjon nézni. Acélkék szemeiben aggodalmat láttam.
   - Jól. Jól vagyok. Köszönöm, hogy itt vagy, most már sokkal jobb. - hálásan mosolyogtam rá.
   - Ennek örülök, ugyaniiis - húzta kínos mosolyra a száját - eleget kéne tenned hercegnői feladataidnak. - grimaszba rándult arcom láttán gyorsan hozzá tette - Nyugi, nem a bálterem berendezésére gondolok, vagy a királyi audienciára. Pár jelentést kéne át nézned. - rögtön komolyabb hangnemre váltott. Elővett egy köteg papírt és oda adta. - Ha kész vagy kérlek szólj, addigra visszajövök és mond el mit gondolsz. - Bólintottam. Henry egy puszit lehelt fejem búbjára és kiment a szobából.
  Bementem az erkélyről és leültem az íróasztalomhoz. A papírokat letettem az asztalra, és elindítottam a rendszert. A lapokat be elemezte a gép, és hologramként megjelentek előttem. Összesen harminc jelentés lebegett az arcom előtt. Egyenként figyelmesen olvastam el őket, és megdöbbentett a tartalmuk. Sorról sorra szinte ugyan arról számoltak be a felderítők, pedig különféle pozícióban voltak, mind máshol. Az összes arról írt, hogy angyalok támadták meg őket, és a közeli falvakat. Fekete szárnyú angyalokrol írnak, és egy... Ez nem lehet igaz! Egy rózsaszín szárnyú angyalról. Elvetemült, zavarodott, pszichés lány, őrült módjára szántotta fel a falvakat. Aki a szeme elé került, és tiltakozni mert, vagy szembe szállt vele, azt megölte.
  Hatalmas veszteségekről írtak, arról, hogy szinte alig maradt élet a távoli falvakban. Arról írtak, hogy sok társuk szintén oda veszett a harcokban, amiket a falusiak védelmében vívtak, feleslegesen, hasztalanul.
  Csak az utolsó jelentés vége tért el az előbbiektől. Bár már láttam, mi lesz a vége, de nem akartam, hogy tudatosuljon bennem. Titkon reméltem, hogy rosszul értelmeztem, hogy talán csak illúzió, és a kialvatlanság szórakozik velem. De az utolsó jelentés megerősitett mindent, bizonyitást nyert a sejtésemnek. A fosztogatók a Karmán határtól egyenesen a palota felé tartanak, és nem áll az útjukba semmi és senki. Ez a mondat állt a harmincadik jelentés legvégén.
  Tágra nyílt szemekkel néztem magam elé. Ha ezek mind igazak, nemsokára ide érnek, és még azelőtt meg kell állítanunk őket, hogy ez bekövetkezne. Katonákat kell küldeni a falvak védelmére, meg kell tudnunk hányan vannak, és milyenek az erőviszonyok.
  Mindent ott hagyva rohantam Henryhez. Nem vártam meg amíg visszajön, ez annál sokkal sürgősebb. Azonnal intézkednünk kell, minden perc számít. Őrült modjára rohantam át majdnem az egész kastélyon, aztán kopogás nélkül rontottam be Henry szobájába.
   - Mikor kaptad meg ezeket? - kérdeztem gyorsan, köszönés nélkül. A kezemben lifegő pár darab papírra mutattam. Henry éppen az iróasztalán támaszkodott, dolgozott valamin.
   - Tegnap este jött meg az utolsó - felelte.
   - És akkor miért vártál vele eddig? Miért nem hoztad be őket rögtön? - csöppet dühös voltam. Minden egyes percel csak pazaroljuk az időt. Nincsen felesleges fél napunk pihenni, vagy nyugiban élni az életünket, mikor a királyságban káosz uralkodik.
   - Azért, mert mire elolvastam már késő volt, mindenki aludt, és nem akartalak zavarni. Azt akartam, hogy te is aludj. - nézett rám értetlenül, mintha ez magától értetődő lenne. Neki talán az is, de nekem nem.
   - Erre nincs időnk Henry!
   - Még mindig nem alszol, ugye? - felsóhajtott. - Még mindig fent vagy minden éjszaka?
   - És ha igen? Ha már este behoztad volna, neki is láthattam volna a csapatok kivezényeléséhez - kötöttem az ebet a karóhoz.
   - Nem csinálhatod ezt örökre, Luna! - nézett rám komolyan. - Nem virraszthatsz minden éjszaka. Nappal is talpon vagy, éjszaka pedig nem pihened ki magad. Egyáltalán hogyan élsz te még? - nézett rám aggódva. - Ha ezt így folytatod, a kimerülésbe fogod hajszolni magad!
   - De...
   - Nem, befejezem! - emelte fel a kezét. - Ha így folytatod te is ki fogsz esni, ezt akarod? - átható tekintete nem eresztette az enyémet. - Ha folytatod ezt az önsanyargató életmódot, elhanyagolod magad, te is ágynak esel majd, és nem csak királya nem lesz a népednek, hanem vezetője sem azoknak akik megvedhetik őket.
   - De hiszen pont ezért vagyok itt! Azért, hogy megvédhessem őket, hogy itt legyenek mire a király felébred, és már így is kudarcot vallottam. Ha nem cselekszünk rögtön, nem lesz nép, amit apám az ébredése után vezethet! - én is komolyan néztem rá, komolyan gondoltam minden egyes szót. Éreznie kell, hogy nem vicc az egész, nem elhanyagolható.
   - Igen. Cselekednünk kell, de éberen, és felkészülten. Nem pedig hasra ütve, kialvatlanul, és fáradtan! - emelte fel a hangját, aztán észbe kapott felsóhajtott és halkabban folytatta. - Nézd, én megértelek Luna, tényleg. Tudom, hogy nehéz ez neked most, de nem hagyhatod, hogy egy dolog irányítson. Apám mindent megtesz a királyért, próbálunk rájönni, hogy mi lehet a baja - a háta mögötti munkára mutatott. Hát ezen dolgozott eddig! - De amíg nem tudunk semmit, gondoskodnunk kell a királyságról. Az angyalainknak egy kiegyensúlyozott hercegnőre van szükségük, nem pedig egy nyúzottra. - lágyabban folytatta. - Kérlek kapcsolj ki egy kicsit és foglalkozz magaddal is.
   - Amint megleszünk a csapatokkal, majd pihenek. De most ez a fontosabb. - megadóan felsohajtottam.
   - Jolvan, rendben. Én is így gondoltam. - bólogatott.
   - Meg kell tudnunk hol tartanak, és el kell juttatnunk a katonai erőket eléjük. A palota őrségét is meg kell erősítenünk. - soroltam fel a teendőket. - Vetítsd fel a királyság térképét kérlek! - siettem oda  az asztalához, Henry megtette amit kértem. - Szuper! Oké, most pedig jelöld ki az elesett falvakat. Ha be tudjuk határolni őket, lelassíthatjuk a haladásukat.
   - Ki kell jelölnünk csapatvezetőket. A legjobb szerintem az lenne ha ismerősöket tennénk a csoportok élére.
   - Kire gondolsz?
   - Roumen, Tresh, Naomi, és Kiara.
   - Az csak négy személy - néztem rá értetlenül. - Legalább hatan kellenek, ha én megyek, még akkor is kell egy angyal aki jön.
   - Kettő. Te ugyanis nem mész sehova - mielőtt tiltakozhattam volna, Henry folytatta. - Neked most itt van a helyed a palotában. Majd én megyek ötödiknek, és keresünk valakit még. - Be kellett látnom, hogy igaza van, itt kell maradnom apám mellett, meg ha nem szó szerint is.
   - Marise? - kérdeztem.
   - Esélytelen - rázta a fejét. - Megfigyelőként tökéletes lenne az égből, de szerintem neki itt kell maradnia.  A palotaőrségben jó helyen lesz.
   - Akkor? - néztem rá siettetve.
   - Majd meglátjuk még, egyenlőre hívjuk össze ezeket a csapatokat, utána pedig keresünk valakit a hatos élére.
  Henryvel lementünk a bázisra. Itt posztol minden katona aki épp nincs kiosztva valahova. Ide hívattam Nikaval a többieket is, így egyből feloszthatjuk a csoportokat. Beléptünk az ajtón, mire mindenki megállt, és tisztelgett. Körbe nézve próbáltam összeválogatni azokat, akik ránézésre alkalmasak voltak ahhoz, hogy részt vehessenek az akcióban. Pár perc múlva befutottak a szakaszvezetők is. Tresh már jobban festett mint pár héttel ezelőtt, szinte teljesen felgyógyult. Naomi és Kiara kiváncsian néztek körbe, nem értették miért vannak itt. Hát... ez mondjuk jogos, nem szóltunk nekik miért kell idejönniük, csak annyit üzentem Nikaval, hogy nagyon siessenek. Roumen viszont nem egyedül jött, ami meglepett, ugyanis az oldalán Xavier és Sasha lépett be az ajtón.
   - Ti mit kerestek itt? - kérdeztem rögtön.
   - Velem jöttek - mondta Roumen. - Éppen velem voltak, mikor Nika értesített a gyűlésről.
   - Aha. TÉGED értesített - mutattam rá.
   - Nyugi Luna, ne parázz már - legyintett Sasha. - Mond miért vagyunk itt.
  Nem tetszett ez így. Nem akartam, hogy itt legyenek, nem akartam, hogy tudják, mert akkor biztosan velünk akarnak jönni. Nincs kedvem felesleges vitákhoz, mert semmi képpen sem engedem, hogy jöjjenek.... Illetve menjenek. Én sem megyek, szóval valahogyan rá kell bírjam őket, hogy maradjanak a seggükön. Ahhjj francba!
   - Jolvan, mindenki jól figyeljen rám! - néztem körbe. - A napokban több, hatalmas vesztséggel végződő felkelések történtek, nem messze tőlünk. A feljegyzések, és jelentések alapján rengeteg a halott, és a sebesült. Több felderítő is oda veszett, ezekért az információkert, a falusiakról nem is beszélve. - hallgattam el egy pillanatra. Hatás szünet. Hagyok időt feldolgozni a hallottakat, hogy nagyobb figyelemmel tudják kísérni a további információkat. - Minden jelentés szinte ugyanarról szólt. Angyalokkal állunk szemben. És ha nem állítjuk meg őket, el fognak érni a palotáig. Bár simán megtehetnék, hogy egyből ide csapjanak le, mégis távolról kezdik. Mint egy vad becserkészését. Tudják ez mit jelent ugye? - néztem rájuk felváltva.
   - Figyelem elterelés. Azt akarják, hogy rájuk konctenráljunk - felelte Sasha.
   - Helyes! Így van, figyelem elterelés az egész.
   - De miért? - kérdezte valaki a tömegből. - Miről akarják elterelni a figyelmünket? Mi olyan fontos, hogy ne figyelhesslünk rá?
   - Ez az amit még nem tudunk - jelentettem ki. - A feladat a következő: A palota őrségét meg kell erősítenünk. Ez az elsődleges feladat, most, hogy a király... - megálltam, alig bírtam kimondani, de nyeltem egyet és folytattam. - Most, hogy a király eszméletlen, fokozott védelemre lesz szükség. Ebben fog segíteni Marise. Ő lesz a palotaőri osztag vezetője, velem együtt. Később megkapja mindenki a beosztását, melyik csapatba lett sorolva. Értelemszerűen aki eddig palotaőri státuszban volt ott is marad. - csend. Sikerült megtartani a figyelmüket, tisztelnek annyira, hogy nem kezdenek bele a tiltakozásokbba, hogy ki akar itt maradni és ki nem.
   Az évek alatt, amiket hosszú edzéssel töltöttem, elnyertem a bizalmukat. Az életüket is képesek lennének adni, ha azt kérem. Csakhogy ilyet sosem kérnék. Nem akarom, hogy bárki is értem haljon meg. Azt akarom... Mindig azt kértem, hogy a társaikért küzdjenek, ne értem. A népükért küzdenek, nem értem. Azért haljanak meg, hogy haláluk hozzájáruljon a jövő fejlődéséért. Magukért, a céljaikért, a családjukért, a barataikért, bárkiért, de értem ne. A kezemben van az életük, és én igyekszem gazdaságosan bánni velük. Nem hajszolom őket direkt a halálba, de olykor elkerülhetetlen az, hogy valaki ne haljon meg. És ők bíznak benne, hogy jól döntök. És én mindent megteszek, hogy jól döntsek.
   - A másik feladatra bizonyára már rájöttek. Csapatokat fogunk küldeni a leigázott falvak átfésülésére, a sérültek ellátására, és a túlélők kimenekítésére. Ideiglenesen a menekülteket a palota melletti, erdei faházakba evakuáljuk. Közben a többi csoport, a még épségben lévő falvak védelmére siet. Mégegyszer felhívom a figyelmüket arra, hogy angyalokkal állunk szemben! - komolyan néztem a szemeikbe. Tudniuk kell, hogy súlya van annak amit tesznek. - Egységes az erejük a magukéval. Ráadásul... - ránéztem Henryre, ő bátorítóan bólintott egyet. Hát akkor vágjunk bele! - Ráadásul van egy különleges angyal. Fiatal lány, nem lesz nehéz felismerni. Úgy néz ki mint akit leöntöttek egy doboz  rózsaszín festékkel. Nagyon vigyázni kell vele, kifejezetten jól tud harcolni, gyors, és erős. Állig fel van fegyverkezve, úgyhogy óvatosan kell bánni vele. A jelentések szerint ő mészárolja le azokat a lakosokat, akik ellenszegülni mernek vele. Nem beszámítható, akármire képes, úgyhogy azt tanácsolom legyenek résen. - bólintottak. Úgy látom felfogták a kockázatot. Helyes! Anélkül senki nem mehetne sehova. Henry vette át a szót, előrébb lépett, és a katonák szemébe nézve kezdett beszélni.
   - Hat csapatra fogunk oszlani. Négy csapat védekezni fog, kettő pedig a sérültek menekitésével foglalkozik majd. A szakaszvezetők: Tresh, Naomi Kiara, Roumen, és én. Az evakuáló osztag élén Naomi, és Kiara foglal helyet, a hercegnő különleges osztagából. - Henry mély, kimért hangon beszélt. A katonák a  figyelmüket neki szentelték, és hallgatták amit mond. Henry értett a nyelvükön, nem hiába neveztem ki parancsnoknak. Talán sokan azt hiszitek csak azért tölti be ezt a posztot mert a legjobb barátom, de nem. Valóban kiérdemelte. - A védekező csapatok élén Roumen és Tresh lesznek, szintén a hercegnő osztagából. A harmadik csapatot én vezetem, a negyedik élére pedig kell még valaki, de erről még nem döntöttünk. Ha kitaláljuk ki lesz az értesítjük a csapatát. - Henry visszalépett, így jelezve, hogy nincs több mondani valója. Ám mielőtt én folytattam volna a beszédet, sutyorgást hallottam az ajtó mellől. Először azt hittem Roumen megint nem tudja csukva tartani a száját, de aztán oda néztem és Sashat pillantottam meg, ahogy Redoxal, az apjával suttognak. Vagyis inkább az apja hangját hallottam.
   - Hogy képzeled?! Ne mereszeld megtenni, különben esküszöm, hogy...
   - Őrmester! - szóltam rá eréjesen. - Nem emlékszem, hogy adtam volna engedélyt a dumáláshoz. - hangom magabiztosan, kimérten csengett a bázis barna falai között. Redox azonnal rám kapta a tekintetét, és lehajtott fejjel elnézést kért.
   - Most már mindenki tudja a dolgát, nemde? - néztem körbe, a angyalok egyenként bólintottak. - Szuper! Akkor mindenki oszolhat. - még egyszer tisztelegtek, aztán szét széledtek. - Redox őrmester! Maga marad. - szóltam neki mielőtt elment volna. Háttal volt nekem, megállt a mozdulatában. Lassan megfordult, majd visszasétált oda ahol az előbb állt. Miután megmondtam a többieknek, hogy menjenek ki a teremből, és majd később mindent megbeszélünk,  ki kérdeztem Redoxot a történtekről. - Szabad tudnom, hogy mi volt olyan fontos, ami megérte, hogy bele beszéljen a parancsnok utasításaiba? - néztem rá összehúzott szemekkel.
   - Igenis hercegnő! - tisztelgett. - Ez a lány jelentkezni akart a szakaszvezetői pozícióra. Meglátásom szerint, viszont alkalmatlan lenne erre.
   - És pontosan miért is? - Sasha aki eddig lehajtott fejjel hallgatta az apját, most rámkapta a tekintetét. Azt hiszi egyet értek vele, de közben tökre igaza van az apjának, csak meg akarom leckéztetni. Redox egy utolsó szemét, megérdemli az oktatást.
   - Kiküldené betegen a harctérre? Semmi hasznát nem vennék odakint. Talán épp akkor halna el mikor a legnagyobb szükség lenne egy vezetőre!
   - Volt már rá példa, hogy így volt, én nem történt semmi - szólt bosszúsan Sasha.
   - De nincs garancia rá, hogy ez most is így lesz. Nem mehetsz ki és kész! Vagy tán direkt a csatatéren akarsz meghalni, hogy majd igy emlékezzenek meg rólad? Ne légy ennyire szánalmas. Ha annyira gyenge vagy, hogy nem bírod a megpróbáltatásokat, ami a betegségeddel jár, inkább vess véget magad az életednek, de ne a sereg kárára! - Redox ezt annyi gúnnyal és gyűlölettel a hangjában mondta, hogy ezután Sasha nem szólalt meg mégegyszer.
   - Ki maga itt őrmester? - néztem a szemébe nyugodtan.
   - Hogy tessék? Ezt hogy érti?
   - Ki maga itt, azt kérdeztem.
   - Palotaőri altiszt, William Redox őrmester!
   - Mi a feladata? - léptem egyet közelebb.
   - A palotán belül, vagy kívül őrséget állva megvédeni a királyi családot minden áron!
   - Helyes! És én ki vagyok? - még egy lépés.
   - Luna Bloom hadvezér. Roland király lánya!
   - Tehát milye vagyok magának? - újabb lépés.
   - A felettesem!
   - Két szempontból is. De most maradjunk a hadvezér státuszomnál. Ha én azt mondom, hogy Sasha lesz a hatodik csapat vezetője, akkor ő lesz az, ha pedig azt, hogy nem akkor nem. Maga nem szólhat bele! - tagoltam az utolsó mondatot, húgy biztosan megértse, hátha csak a felfogásával van baj. - Megértette? - kérdeztem hangosabban.
   - Csak azt javaslom, hogy...
   - Én meg csak azt kérdeztem, megértette?! - kérdeztem méghangosabban. Redox fél pillanatig csak köztem és a lánya között váltogatta tekintetét, aztán felelt.
   - Igenis!
   - Helyes! Lelépni! - mondtam már teljesen nyugodtan. Redox pár pillanatig értetlenül nézett, aztán felvontam a szemöldökömet, jelezve, hogy nem kívánatos társaság, mit keres még itt? Úgy látszik felfogta, mert rögvest hátat fordított és lelépett.
   - Nos, ő volna az apám - mosolygott keserűen Sasha.
   - Egy minősitett faszfej! - lépett be a terembe Xavier. Meglepett néztünk a hátunk mögé, nem is hallottuk, hogy bejöttek.
   - Igen, - nevetett fel halkan - az. - De várjunk - kapott észbe, majd csillogó szemekkel meredt rám - Ez azt jelenti, hogy mehetek én is??
   - Szó sem lehet róla - vágtam rá rögtön. - Még csak az kéne.
   - De az előbb... - mutatott apja hűlt helyére.
   - Az előbb kioktattam az egyik katonámat arról, hogy kicsoda és mit tehet. Ez önmagában nem jelenti azt, hogy te fogod vezetni a csapatot. Más pozíciót szántam neked - sejtelmesen mosolyogtam rá.
   - Jajj ne! - csapott homlokára - Ez már rosszul kezdődik.
   - Te leszel a király személyi testőre. - még én sem hittem el, hogy kimondtam. Nagyon reméltem, hogy elfogadja és betölti ez a szerepet, ugyanis másban nem lettem volna biztos, hogy oda tudnék állítani. Sasha meglepettnek tűnt, kezdtem aggódni, hogy talán ez nem volt a legjobb ötlet, és visszautasítja majd. De aztán kezdeti aggodalmam elszállt, amint megláttam a halvány mosolyt az arcán.
   - Még mindig kitartok amellett, hogy menni akarok. De ha te ezt szeretnéd, akkor boldogan elfogadom, és minden tőlem telhetőt megteszek.
   - Köszönöm! - mosolyogtam rá, aztán szorosan megöleltem.
   - De... akkor ki lesz a hatodik csapat vezetője? - kérdezte amint szétváltunk.
   - Ne aggódj, az is megvan - szólalt meg Xavier magabiztos hangon, majd mellkasára bökött. - Én leszek az!
  Na ácsi...!

Üdv, hello mindenki, megérkeztem és hoztam magammal az új részt.😁 Talán ez most kicsit rövid lett... vagy nem, nem tudom, na mindegy.😂 A lényeg, hogy Luna újabb bonyodalmakba keveredett, és újabb bonyodalmakat oldott meg. Remélem eddig tetszik az élete, tudom kicsit morbid talán, vagy szomorú, vagy nem tudom. De azt garantálhatom, hogy izgalmas lesz a folytatás, a helyetekben tuti nem hagynám ki.😉
Ha tetszett a rész jelezzetek nyugodtan, dobjatok egy csillagot, Vay akármi. Nemsokára hozom a kövi részt, addig is jó olvasást!❤️ Sok puszi nektek!😘❄️