Frozen-Kék szárnyak (Befejezett)

Tizennyolcadik rész ❄️

Luna szemszöge

 Szakadt ruhában volt. Égszínkék szárnyai sebesek voltak, tollak hiányoztak belőle. Képtelenség lett volna velük repülni. Hosszú barna haja, mely kékben végződött kócos volt, összetapadt. Mintha fogságból szabadult volna. Ott állt előttem ugyanazokkal a barátságos szemekkel, amiket sosem tudnék összetéveszteni semmivel, most mégis másnak tűnt. Nem értettem, miért néz ki így, hiszen ez már nagyon régen történt. Azóta már felépült és semmi baja.

  Anya ott állt előttem, beszélt, de nem hallottam miről. Kinyitottam a számat, de egy hang se jött ki rajta. Meg akartam érinteni a torkomat, de nem tudtam felemelni a kezemet. Az egész testem élettelen volt, semmimet nem tudtam megmozdítani. Csak a szememet voltam képes nyitva tartani és az előttem álló anyámat nézni.

  Egyszer csak fájó érzés tört rám, ahogyan magam előtt láttam. Mintha valami történt volna, mintha elvesztettem volna és most visszakaptam volna, összeszorult a szívem. Könnyek gyűltek a szememben, amik miatt homályosan láttam. Hallani akartam a hangját.

  Aztán... Hirtelen visszatértek a hangok. Hallottam a szívverésem, hallottam ahogy levegőt veszek... Hallottam anya hangját. Először nem értettem mit mond, összefolytak a szavak. Aztán minden kitisztult.
   - Anya? - kérdeztem halkan.
   - Végre hallasz - fellélegzett. - Már régóta próbálom felvenni a kapcsolatot veled, de nem válaszoltál. 

   - Hogy kerülsz te ide? 
   - Tudom, hogy rengeteg kérdésed van, Prücsök, de kérlek hallgass rám! - Nagyot dobbant a szívem. Mióta visszajött, most hívott először így. - Amint visszatérsz, ezt el fogod felejteni, ezért kérlek, hogy vedd le a láncodat és tekerd a csuklód köré. 

   - Miért? - ráncoltam a szemöldököm. - Amúgy sem tudom megmozdítani a... - elakadt a szavam. Sikerült felemelni a kezemet. - Oh, hát ez gyors volt.

   - Rá fogsz nézni a kezedre, amint felébredsz és erről majd talán eszedbe jut valami. 

   - Felébredek?

   - Csak figyelj rám - mondta mosolyogva, majd felém indult, kezeit kinyújtotta. - Ha ez eszedbe jut, menj és keress valakit akiben megbízol, de vigyázz, mert ezekből nincs sok - végig simított az arcomon. - Olyat kell találnod, akinek a bizalmában nem kételkedsz. Menj és mond meg neki, hogy ami történik hazugság. Mond meg neki, hogy nem mindenki az akinek mutatja magát - hadarta. A kép kezdett halványodni előttem. 

   - Anya!

   - Mond meg neki, hogy egymáson kívül nem bízhattok senkiben, hogy Sasha itt van és, hogy Elizabeth... - szakadozott a hangja, a kép hol eltűnt, hol újra láttam.

   - Anya!! - kiáltottam kétségbeesetten...

Laposakat pislogva tértem magamhoz. Anya?  Vajon milyen hülyeséget álmodhattam megint? Felemeltem a fejemet és körbe néztem. Ismerősek voltak a falak és ismerős illata volt az ágynak. Hát persze, hiszen a szobámban voltam. De, hogy kerültem ide?
   Felkeltem az ágyról, oda sétáltam az erkélyhez és kiléptem az ajtón. Sötét volt odakint, már későre járt. Sőt túl későre, szinte már hajnalodott. Ahogy lenéztem olyan érzésem lett, mintha ez már megtörtént volna egyszer. Aztán beugrott...
  Xavier, ahogy repültünk és, ahogy megnéztük a napfelkeltét. Aztán az erkélyen, Henry benyitott, majd jött Naomi azzal, hogy nem találja Sashat... Az, hogy lent voltunk kihallgatni a lányt, akit elfogtunk, amikor összekaptam Henryvel. A videóüzenet, ami miatt elindultam és... Nem értettem miért vagyok itt ahelyett, hogy elmentem volna Sashaért, de aztán eszembe jutott Roumen, ahogy azt mondta elkísér, mert egyet ért velem, aztán meg belém szúrta azt az átkozott fecskendőt.
  Rögtön elöntött a düh, ahogy végig csúsztak előttem a képkockák. Azonnal elindultam megkeresni őket. Kirontottam a szobám ajtaján és becsaptam magam után az ajtót. Amilyen jó kedvemben voltam, Roumen csak remélhette, hogy nem végzem ki őt Henryvel együtt. Mivel fogalmam sem volt, hol lehetnek, ezért lementem a bázisra, hátha ott találom őket. 
  Tévedtem. 
  Sebaj! Csúcssebességre kapcsolva száguldottam végig a palotán, vissza a lakosztályomra. Benyitottam Nika laborjába, de nem voltak ott. Oké. Átmentem a terembe, ahol az óriás feküdt. Szintén semmi. Lementem a fogdába, ahol a lányt tartottuk, de az őr azt mondta Henryék órákkal ezelőtt elmentek innen. Csodálatos! Kezdett felmenni bennem a pumpa és ez senkire nézve sem volt szerencsés. Minél később találnám meg őket, annál jobban ki lennék rájuk akadva. 
  Amíg azon gondolkodtam, melyiküket venném kezelésbe előbb, észre vettem az ajtót, ami Nika vezérlőtermére nyílt. Nyitva volt. Ez már önmagában azért is furcsa, mert oda én vagyok egyedül jogosult belépni, senki más... Kivéve Henry! Kivágtam az ajtót, ahogy berobbantam rajta, dühtől vöröslő fejjel. Talán úgy nézhettem ki, mint valami sárkány, akit felbőszítettek. Mondjuk... Jelen pillanatban egy sárkánnyal jobban jártak volna. 
  Henry, Romen és Xavier egy emberként kapták fel a fejüket arra, hogy beléptem. 
   - Ajaj! - Roumen, Herny háta mögé húzódva próbált elbújni előlem. Tudta mi vár rá.
   - Henry Proctor! Roumen Ellis! Magyarázatot kérek, méghozzá most azonnal! - Próbáltam higgadtságot erőltetni magamra. Kérdéses mennyire sikerült. 
   - Nézd, Luna, meg tudom magyarázni, csak kérlek higgadj le - mondta Henry óvatosan. 
   - Nagyon is remélem, hogy ésszerű magyarázatot kapok arra, hogy miért keltem fel egy nappal később az ágyamban! - kezdtem elveszíteni a kontrollt és éreztem, ahogy a szobában kezd csökkenni a hőmérséklet. - Bár ebben talán Roumen többet tudna segíteni, tekintve, hogy ő ott volt az elejétől fogva, nem igaz?
   - Elnézést, Hercegnő! - lépett elő. - Attól tartok összetéveszt valakivel - kezdte el hamis akcentussal. - A nevem Haiden Medox és biztosíthatom róla, hogy életemben nem láttam még ezt az embert. - mutatott Henryre, aki dühös fejjel nézett vissza rá. Annyira ideges lettem, hogy pár pillanatig csak tágra nyílt szemekkel és elnyílt ajkakkal tudtam bámulni rá. Képes volt ebben a helyzetben is viccelődni!
   - ROUMEN! - kiáltottam rá, amikor végre megtaláltam a hangomat. 
   - Jó, jó, sajnálom! - tartotta fel a kezeit. - Az egész az ő ötlete volt! - mondta gyorsan, miközben a mellette álló Henryre mutatott. 
   - Ezzel nem segítesz, haver! - sziszegte neki idegesen. 
   - Egyáltalán, mi a fenét csináltok idebent?!
   - Elmondok mindent, de kérlek ne akadj ki - kezdte higgadtan. Szinte láttam a szája előtt a leheletét, kis pamacsként.
   - Ne akadjak ki? 
   - Oké, oké figyelj. Kiakadhatsz, ha befejeztem. - Mikor látta, hogy nem mondok semmit, bele kezdett. - Kérlek, most nagyon figyelj rám. Azért hoztunk vissza ide, mert túl kockázatos lett volna odamenned. - Közbe akartam szólni, de Henry leintett. - Nem adták volna vissza Sashat, csak azért akarták, hogy odamenj, hogy  elkaphassanak. Darjat pedig azért akarták, hogy magaddal vidd, mert vissza akarták szerezni. Az egész egy hatalmas csapda volt, ráadásul egy imposztort akartál magaddal vinni. Amint rájöttek volna, kitudja mit tettek volna Sasahval. - Be kellett valljam magamnak, hogy részben igaza volt. 
   - Azt még mindig nem értem, hogy miért vagyunk itt. - mondtam türelmetlenül. Henry és Roumen összenéztek. - Mi van?
   - Azt hiszem, ehhez inkább le kéne ülnöd - szólalt meg Xavier, aki eddig a csendben álldogált.