Frozen-Kék szárnyak (Befejezett)

Tizennegyedik rész ❄️

Henry szemszöge

   - Vegyünk példát mondjuk az innupykról. Cukik, kicsik, és képesek gondolkodni is. Ráadásul a környezet adta lehetőségekből és alapanyagokból építik fel az otthonukat. - mondta Petra.
   - Eddig ugyanolyanok mint például én. - nevetett rajta Fredy.
   - Nálad ezerszer intelligensebbek, az biztos. - vágott vissza a lány, mire mindenkiből kitört a nevetés, még én is elmosolyodtam a kémcsövek és a mikroszkóp mögött.
   - Ezt megkaptad tesó - veregette vállon barátját Dean. Ezt tényleg megkapta. Mondjuk nem csodálkozom, Petra tipikusan az a lány, aki, ha állatokról van szó kiáll az igaza mellett.
  Már három napja vagyunk itt Echwaldor egyik eldugott kis falujában, Frigolban. Eddig semmi jele nincs az ellenséges behatolásnak, túszejtésnek, vagy mészárlásnak. A lakosok furcsán nyugodtak, mintha fogalmuk sem lenne a veszélyről. Nagy a csend, és ez aggasztó, nem tudni mikor csapnak le újra, vagy, hogy egyáltalán lecsapnak-e. Kezdem úgy érezni, hogy teljesen feleslegesen jöttünk ide, és az egész csak egy átverés volt. De, hogy mi értelme volt annak, hogy kicsaltak ide és, hogy miről akarják ezzel elterelni a figyelmet, arról fogalmam sincs. Mindennek ellenére itt dekkolunk napok óta, és figyelünk a semmire. Járőrözünk minden nap, kikérdezzük a lakosokat arról, hogy észleltek-e bármi szokatlant, körbe repüljük a falut, de az eredmény mindig ugyanaz: semmi.
  A szabadidőnkben és esténként összeülünk és beszélgetünk, néha én is csatlakozom, de többnyire folytatom a kutatásokat. Mielőtt eljöttünk, már majdnem végeztem a méreg ellenszerének elkészítésével. Már csak pár utolsó simítás hiányzott, és még Xavier véréből egy kevés, ezért őket a szomszédos faluba osztottuk be, hogy akármikor össze tudjunk jönni. Az éjjeli őrökkel már üzentem is neki, hogy jöjjön ide, hadd szívjam le még egy kicsit.
  Böhömke eredetének kutatásával nem jutottam túl messzire. Annyit tudok, hogy a biomassza valahogy kapcsolatban áll vele, de hogy hogyan, arra nem sikerült rájönnöm. A létező összes módját kipróbáltam a kísérletezésnek, de sehogy nem jött össze.
  Ami Rolandot illeti... Ez az igazi rejtély számomra. Apám szerint kórokozó állhat az állapota mögött, szerintem ez viszont kamu. Lunának nem mondtam még, sőt senkinek, de szerintem mérgezéssel állunk szemben. A jelek erre utalnak, apám viszont meg van győződve az igazáról és nem hajlandó engedni, hogy lejjebb ássak a kelleténél, ami szintén elég érdekes.
   - Nem hiszem el, hogy csak azért osztottál be magad mellé, hogy felügyelj rám! Tudtommal ki nem állhatsz. - Xavier az ajtónak támaszkodva szólalt meg. Fredy és Dean lecserélték az őrjáratot, a többiek meg elmentek aludni. Jelen pillanatban mást úgyse nagyon tudnak csinálni.
   - Teljesen igazad van, én sem hiszem el! Ha rajtam múlott volna, a lehető legmesszebbre osztottalak volna be, de ha választanom kell aközött, hogy a te képedet bámuljam, vagy Luna haragjával nézzek szembe, valahogy muszáj leszek kibírni téged - mondtam neki egy cinikus mosoly kíséretében.
   - Oh! - kezét, tettetett meghatottsággal a szívére tette - Ezt most bóknak veszem.
   - Biztosíthatlak, hogy cseppet sem szántam annak - én is leutánoztam a mozdulatát. Xavier felsóhajtott és megforgatta a szemeit.
   - Ahogy látod, szerencsétlenségedre teljesen jól vagyok - tárta szét kezeit, közben beljebb jött. - Miért vagyok itt?
   - Kellene még vér a kutatáshoz - tértem a lényegre egyből.
   - Kezdem azt érezni, hogy előbb halok bele a vérvételek során leszívott vérem hiányába, mint magába a mérgezésbe - mondta gúnyosan, de azért leült a vérvételhez.
   - Ugyan kérlek, hiszen úgy vigyázok rád mint a szemem fényére - mondtam miközben beleszúrtam a tűt a vénájába, mire Xaviernek megrándult az arca. Upsz, talán egy kicsit durva voltam.
   - Aha, vettem észre - morogta, miközben én levettem a kellő mennyiséget, ami most tényleg nem volt sok.
   - Ne rinyálj, már kész is vagyunk.
   - Sasha hogy viseli? - kérdezte komolyan.
   - Hősiesen - válaszoltam én is komolyabbra véve a szót. Ezt nem csak Xavier miatt csinálom, hanem Sasha miatt is. - Nem mutatja ki, de Lunával tisztában vagyunk vele mekkora fájdalmai vannak, és mennyire fáradékony. Kb egyeznek a tüneteitek, az viszont furcsa, hogy te legalább annyira rossz állapotban vagy mint ő, mégis később került a szervezetedbe a méreg mint neki. - Xavier rám kapta a tekintetét. - Ne nézz így, a bátyád általában beszámol az állapotodról.
   - Kinyírom Roument - bosszankodott rezzenéstelen arccal.
   - Inkább örülnél neki, hogy valaki foglalkozik veled.
   - Van abból elég, nem kell nekem még bébicsősz is.
   - Ó hidd el, hogy kell neked, csak addig örülj, míg nem Luna az.
   - Miért, az olyan szörnyű lenne? - nézett rám sokat sejtető tekintettel.
   - Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit - válaszoltam grimaszolva, mire Xavier felemelte a kezeit, amolyan ,,oké, jól van értettem" stílusban.
   - Van valami hír a királyról?
   - Leginkább ugyanaz, mint eddig. Semmi gyógyszer nem használ nála, bármivel is próbálkozik apám, de nem is csodálkozom.
   - Szegény lány. Először az anyja, most meg az apja. Jól kicseszett vele az élet. - észre se vettük, hogy Roumen is bejött a szobába. - Pont kint voltam, mikor láttam, hogy Xav bejön, gondoltam én is megleplek drága személyemmel - a lényeg, hogy nem egoista. Roument egyébként Xavier miatt osztottuk be a másik szomszédos faluba, így legalább közel lehet az öccséhez és figyelhet rá helyettem is.
   - Azt mondtad, nem is csodálkozol? - Xavier nem sokat törődött Roumennel, rögtön megragadta a lényeget.
   - Öhmm - ajjajj. Na most mit mondjak? - Hát... Tulajdonképpen nem. - most már kettő értetlen szempár nézett rám. Fantasztikus! - Na jó. Erről senki nem tudhat, úgyhogy köztünk marad, világos? - figyelmeztettem őket, mire mindketten csak bólintottak. - Jó. Szerintem a királyt megmérgezték. - mondtam ki higgadtan, mire mindketten csak értetlenül bámultak tovább.
   - Hogy mi? - kérdezte Xavier, amint magához tért.
   - Hooo, hooo, ácsi haver! Hogy érted, hogy megmérgezték? - úgy tűnt Roumen is feldolgozta a hallottakat.
   - Minden jel erre utal - magyaráztam nekik. - Nem találjátok furcsának, hogy csak úgy hirtelen rosszul lett, aztán meg elvesztette az eszméletét és ágynak esett? Hogy azóta egyszer sem kelt fel, és semmi jelét nem mutatja javulásnak? Mintha kómában lenne.
   - De mivel mérgezték meg? - kérdezte Xavier.
   - Hát pont ez az, hogy fogalmam sincs. Apám nem enged tovább kutakodni a kelleténél. Csak azok a diagnózisok vannak meg, amiket ő előállított, ezekből tudok dolgozni, de így semmit sem tudok kideríteni...
   - Na várj - szolt közbe Roumen. - Még, ha így is lenne, ki tett volna ilyesmit és hogyan?
   - Nem tudom - vontam meg a vállam tanácstalanul. - Talán a fogadáson történt.
   - Lehetséges - gondolkodott hangosan Xavier. - A fogadáson rengetegen voltak, de mind olyanok, akik közel állnak a királyhoz... vagy éppen a királyi párhoz - nézett rám gyanakvón.
   - Mire célzol Xav? - kérdezte Roumen.
   - Valaki olyannak kellett tennie, aki jól ismeri a királyt, és egyáltalán nem lenne feltűnő, ha hozzá nyúl az ételéhez, vagy akármiéhez. - Hirtelen belém csapott a felismerés.
   - Oooo nee! - fogtam a fejem. - El sem hiszem, hogy kimondom... Ugyan arra gondolunk?
   - Attól tartok igen - grimaszolt.
   - Hahooo emberek, én is itt vagyok még! - kalimpált a kezével Roumen.
   - Nem akarom elhinni - néztem magam elé.
   - Luna tud már a múltkoriról? - emlékeztetett Xavier.
   - Nem, és nem is terveztem elmondani... egy ideig - tettem hozzá.
   - Ha nem túl nagy gond, akkor valaki beavatna engem is?! - Roumen bosszankodva dobta le magát a fotelba, de továbbra sem figyeltünk rá.
  - Jó, ne is. Ezt most nem tudná ép ésszel felfogni. - Erre kicsit gúnyosan válaszoltam, de őszintén meglepődtem.
   - Woow, nahát Ellis, azt hittem te vagy a megtestesült igazságszolgáltatás. A múltkor még ellenezted, hogy titkoljam előle.
   - Nem elleneztem, csupán kifejtettem a véleményem, de sosem mondtam, hogy rossz ötlen nem elmondani neki.
   - Oké értem, akkor majd figyelek - motyogta Roumen.
   - Ha Izabellának tényleg köze van a király állapotához, akkor erről nem tudhat senki! - Ahogy ezt meghallotta, Roumen arckifejezése megváltozott.
   - Remélem tévedünk és nem így lesz.
   - Ha mégis, te mondod el Lunának, szólok előre - mondta Xavier, aztán össze szedte magát és felállt. - Ritka pillanatok egyike lesz ez most, úgyhogy szeretném, ha mielőbb elfelejtenénk, hogy ez megtörtént. - Xavier kinyújtotta a kezét. - Derítsük ki mi van a királynéval.
   - Ugye tudod, hogy milyen kockázatokkal járhat ez? - kérdeztem miközben én is kinyújtottam a kezem.
   - Másért sosem kockáztatnék ennyit - mondta elszántan. Jól van, akkor vágjunk bele. Elismerő pillantást vetve rá, megráztam a kezét. - Későre jár, most már visszamegyek a szakaszhoz. - Bólintottam, aztán Xavier kiment. Visszafordultam az asztalhoz és elkezdtem pakolgatni a kémcsöveket.
   - Ugye tudod, hogy annak, amit tervezgettek, még a gondolatát is felségárulásnak hívják? - Roumen hosszú idő után most szólalt meg először, de a hangsúly amivel beszélt, szokatlan volt tőle. Túl komoly volt, ezért megfordultam, hátha túl este van és a fáradtságtól rosszul láttam, és Xavier maradt itt, Roumen helyett, de nem. Ő teljes egészében Roumen volt.
   - Tisztában vagyok vele, hogy mire vállalkozok.
   - Akkor azzal is tisztában vagy, hogy mivel jár. Te csókos vagy az udvarnál apád révén, a legnagyobb amit veszíthetsz az Luna barátsága. Xavier viszont csak egy közönséges katona, függetlenül attól, hogy Luna beosztottja. Neki az életébe is kerülhet, ha ezt elbasszátok.
   - Akkor ebbe avasd be őt is, ugyanis senki nem kérte a segítségét, főleg nem én, mint azt láthattad.
   - Tudod jól, hogy milyen. Ha Lunáról van szó, akármire képes, pont mint te.
   - Elhiszed, hogy én sem jó kedvemből csinálom ezt? - néztem rá bosszúsan - Izabella anyám helyett, anyám volt. Még a gondolattól is rosszul érzem magam, és bűntudat marcangol, hogy őt vádolom ezekkel. A legnagyobb vágyam, hogy kiderüljön, ez az egész hülyeség és benéztük, mert nem akarok bele gondolni sem, hogy Lunának is meg majd tudnia. - Roumen csak nézett. Utána szorosan becsukta a szemeit és felsóhajtott, aztán újra rám emelte fehér szemeit.
   - Biztos vagy benne, hogy ez a helyes út? - kérdezte.
   - Szeretnék biztos lenni benne, igen - válaszoltam.
   - Akkor jó, mert csatlakoznék - mondta aztán tök egyszerűen, mintha ezeknek a szavaknak nem lenne elég nagy súlya.
   - Várj, mi?! - néztem rá értetlenül. - Eddig azt mondtad, túl nagy a kockázat.
   - Azt mondtam, hogy tisztában kell lennünk, mit vállalunk, azt nem, hogy nem jó ötlet - érvelt, mint ahogy az előbb Xavier is.
   - Le sem tagadhatnátok egymást.
   - Valami nem stimmel azzal a spinével - mondta grimaszolva. Ééés visszatért az a Roumen, akit ismerek. - Azt vágod, hogy a múltkor úgy hívott, hogy Rival?! Rival! Érted ezt? Az én nevem rohadtul Roumen, nem hiszem el, hogy nem tudja! Emberek, hiszen én voltam az alvilág egyik legnagyobb góréja, ezzel még egy csecsemő is képben van. Könyörgöm, az anyósával olyan üzleteket ütöttem nyélbe, hogy öröm volt nézni. - mondta hitetlenül felnevetve, de aztán a szája elé kapta a kezét. - Öhmm... vedd úgy, hogy ezt meg se halottad. - majd visszatért az idegösszeomlás széléhez. - De most tényleg, még fogolyként is hallania kellet volna rólam! - Roumen kicsit kiakadt. Felpattan a fotelból és hisztérikus állapotban kiviharzott a szobából. Szerintem kicsit a szívére vette, hogy elvétették a nevét, mondjuk meg tudom érteni. Olyan hangosan bosszankodott, hogy még az ajtón túl is lehetett hallani. - Chh, Rival! Hát ekkora hülyeséget én még nem hallottam! Rival. Beszarás!