5. Fejezet (18+)

919 31 14
                                    

Két nappal később

Kissé idegesen kopogtam be a kis kertes ház ajtaján. Nem kellett sokat várni, és az ki is nyílt.
- Han? - nézett rám meglepve Minho. - Hát te?
- Bejöhetek? - kérdeztem mosolyogva.
Minho szó nélkül beengedett. Felmentünk a szobájába, addig nem kérdezett semmit, csak azután szólalt meg, hogy leültem az ágyára.
- Mi történt? - nézett rám a fotelből.
- Apám kidobott - mondtam egy savanyú mosollyal.
- Most komolyan, mit vártál a történtek után? - kérdezte kuncogva.

Hát igen. Aznap, miután végeztünk a szexszel, apámat vissza vittük a dokkokhoz, s ott hagytuk a parton, ájultan. Én eközben lementem a bázisra, és közöltem az alkalmazottakkal, hogy apám kis ideig nem lesz elérhető. Ezek után neki álltam összepakolni a fontosabb dolgaimat, és tervezgetni, hogy hogyan tovább, hiszen már tudtam jól, hogy mi lesz, ha apám magához tér, és össze szedi magát: vagy agyonlő, vagy kitagad.
Szerencsés vagyok, mert az utóbbit tette meg.

És most itt vagyok Minhonál, tanácstalanul a továbbiakkal kapcsolatban.

- Igazából tisztában voltam vele, hogy ez lesz, már akkor is, mikor neki nyomtalak annak az asztalnak - mondtam a plafont nézve. - Tényleg, azért mégegyszer bocsánat.
- De mégis miért? - kérdezte Minho engem nézve.
- Mert megbaszattam magamat veled - mosolyogtam grimaszolva.
- Volt okod rá - vont vállat. - És végül is, nem volt annyira rossz. Elmondhatjuk, hogy ez is megtörtént.
- Igaz- mondtam felülve. - De akkor is megígértem, hogy kárpótollak.

Ránéztem. - Mit kéne tennem?
Minho elgondolkodva nézett rám. Kis csönd után halkan, de mégis tökéletesen tisztán hallhatóan megszólalt: - Ismételjük meg.

Szemeim elkerekedtek, elakadt lélegzettel néztem rá.
- Hogy mit mondtál?
- Csináljuk megint - döntötte meg a fejét nyugodtan.
- Mi? De hát miért? - kérdeztem sokkolva. - Azt hittem heteró vagy.
- Az vagyok, de jó volt fiúval is - mondta elgondolkodva. - Ki szeretném próbálni mégegyszer.
- Szóval tesztelni szeretnéd, hogy biszexuális vagy-e? -kérdeztem lassacskán megvilágosodva.
Minho erre csak tétován bólintott.

- Jól van, legyen - álltam fel.
- De ha te nem élvezted a múltkor, vagy nem szeretnéd, akkor nem kell - mentegetőzött azonnal.
- Tartozom neked egy szívességgel - álltam meg fölötte.- És egyébként is, nem volt az a múltkori olyan rossz.
Ezzel picit hazudtam. Nem volt olyan rossz?? Elképesztő volt! Régen nem szexeltem már olyan jót, szóval szívesen egyeztem bele egy újabb menetbe.

Megfogtam a kezét, és felhúztam a székből.
- Érzelmeset szeretnél, vagy durvát? - néztem az enyémmel egy magasságban lévő szemeibe.
- Vegyeset - nyalta meg az ajkait, majd az ágyra lökött. Fölém mászott, és vad tekintettel nézett mélyen a szemeimbe.
- Ez tetszik - vigyorogtam rá. Hagytam neki, hogy édes, de vad csókot kezdeményezzen. Puha ajkai az enyémekre találtak, majd éhesen falni kezdtük egymást. Nyelvemmel megnyaltam az alsó ajkát, mire ő habozás nélkül átdugta a nyelvét a számba. Mélyen csókolt, én meg viszonoztam.

Egész sok ideig bírtuk levegő nélkül, egyikünk sem akarta megszakítani a csókot, de oxigén nélkül sem maradhattunk. Egymás szemébe néztünk, miközben éreztem az ajkaimon Minho lihegését. Mosolyogva végig nyaltam az állától kezdve az orra hegyéig az ajkán, mire őt kirázta a hideg.
- Valamit nagyon jól csinálsz - morogta a fülembe. Csípőjét nekinyomta az enyémnek, ezzel tagjaink gatyán keresztül összeértek, mire mi szinkronban felnyögtünk.
- Vedd már le azt a kurva gatyát - kezdtem el matatni a sliccénél türelmetlenül. Minho erre feltérdelt, és pillanatok alatt megfosztotta magát a farmerjétől.
- A pólódat is - követeltem az ágyról. Ő így tett, mire én felső testét megigézve bámulva nyeltem egyet. Így immár egy szál alsónadrágban ismét fölém mászott, és elkezdett megfosztani a ruháimtól. Előszőr a pólómból bújtatott ki, majd a bőrgatyát is leszenvedte rólam.

Ezek után gyorsan lehúztam egy csókra, miközben ő ott simogatta csupasz bőrömet, ahol csak érte. Az  érintése csak még jobban felizgatott, és már alig bírtam kivárni, hogy végre bennem legyen.
Ekkor belemarkolt a fenekembe, majd lassan benyomult az első ujjával.
- Ah, Minho - nyögtem ajkaira. Ujját elkezdte mozgatni bennem, ami egyáltalán nem fájt, jó érzés volt. Nem sokkal később jött a második ujj, majd picivel a harmadik is, ami már picit kellemetlen volt, de ahogy mozgatta bennem mind a három ujját, úgy a testem is ellazult. Ahogy kihúzta ujjait, én felháborodva néztem rá, de ekkor megláttam, ahogy kibújtatja alsó nadrágjából hatalmas péniszét, mire én nagyot nyeltem.

- Akarlak, Jisung - nyögte egyet-kettőt rántva a farkán, majd makkját a bejáratomhoz tette. Meg kapaszkodtam a nyakában, széttártam a lábaimat, és csábító illatát belélegezve vártam, hogy belém tegye a tagját. Lassan kezdett belém nyomulni, ami meglepően egyáltalán nem fájt, cserébe őrjítően jó érzés volt. Mind ketten mélyeket nyögtünk ameddig Minho már tövig bennem volt.

- Fájt? - kérdezte az arcomat nézve.
- Nem nyögnék ilyen élvezettel, ha fájna - feleltem, mire ő felbátorodva kezdett el mozogni bennem. Nemessége akkora volt, hogy rögtön eltalálta a prosztatámat, aminek hatására hangosan felnyögve markoltam Minho vállába. Egyre gyorsabban mozgott, így minden egyes mozdulatnál eltalálta az érzékeny pontomat, amitől kikészültem, olyan jó volt.
- Élvezed? - kérdeztem két nyögés között.
- Ha tudnádh mennyire - lihegte fölöttem. - Ah~ - nyögte felemelve a fejét. Ez elképesztően szexi volt, amitől annyira megkeményedtem, hogy nem bírtam tovább, és muszáj volt magamhoz nyúlnom. Miközben felvettem a Minho által diktált tempót a tagom simogatásában, addig ő felduzzadt mellbimbóimmal kezdett el játszadozni.

- Ngh, Minhohh! - nyögtem ívbe feszült háttal. Minho ekkor megfogta a lapockámat, és egy lendülettel alattam kötött ki, amíg én mélyen beleültem a farkába. - Ahh!! - nyögtem fel megkapaszkodva a mellkasában.
- Lovagoljh meg, Baby boy - markolt rá a derekamra. Nem kellett többször kérni, én ajkaimba harapva kezdtem el mozgatni a csípőm és fenekem. Lee Know szemeiben égett a szenvedély, fekete íriszei szinte lángoltak, ahogy rám nézett. Késztetést éreztem rá, hogy megcsókoljam, így hát lehajoltam, és így tettem.

Minho rögtön viszonozta a csókot, miközben fenekemet masszírozva segítette engem a rajta való mozgáson.
Lassacskán éreztem, hogy már közel járok az orgazmushoz,
- Minhoh - néztem a szemeibe, miközben gyorsítottam a tempón. - Én hamarosan...
- Menjünk el együtt, Sungie - lehelt egy apró csókot az ajkaimra. Rámarkolt merev farkamra, és kényeztetni kezdte. Ennyi élvezetet már tényleg nem bírtam el, így elfojtva egy hatalmas nyögést, beleharaptam Minho vállába.

Ebben a pillanatban értük el mindketten a csúcspontot.
- AH, MINHO!! - kiáltottam kettőnk közé spriccelve ondómat, miközben Minho belém engedte magát. Olyan jó érzés volt, ahogy eltelített a spermája.

Fáradtan ledőltem róla, mellette pihentem meg.
- Jisungh - lihegte. - Köszönöm.
- Énh is - néztem rá. - Jó volt.
Erre elmosolyodott.
- Akkor mehet még egy kör? - mászott ismét fölém, majd választ sem várva ajkaimra tapadt.

- Akkor mehet még egy kör? - mászott ismét fölém, majd választ sem várva ajkaimra tapadt

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.



Keksz🤗

,,If you kiss a boy..." [18+] Where stories live. Discover now