6. Fejezet.

564 31 22
                                    

Minho szemszög:

Nem bírtunk leállni. Szinte egész este szexszeltünk, újra és újra. Ennyiszer még sosem élveztem el egymás után, de Jisung úgy felizgatott minden egyes alkalommal, hogy képtelen voltam ellen állni.

- Mihoohh!! -élvezett el aznap este sokadjára, mire én ugyan így tettem. Ajkaimba harapva nyomtam spermámat Jisung ánuszába. Ezzel végezve leszédült rólam, és hevesen pihegve hunyta be szemeit. Én megsimogattam a hasát, erre ő elmosolyodott.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz lefeküdni veled - simított a mellkasomra fáradtan.
- Én pedig sosem gondoltam volna, hogy fiúval ilyen jó lesz - mondtam átölelve őt. Persze ez hazugság volt. Mármint nagyon jó volt a szex, de nem azért, mert most próbáltam előszőr fiúval, hanem azért, mert Jisunggal csináltam. Régóta tudom, hogy biszexuális vagyok, pontosabban azóta, mióta összebarátkoztam anyám ellenségének fiával, és úgy beleszerettem, hogy azóta másra rá sem néztem. Szóval mondatni Jiszungszexuális lettem.

Persze ő ezt nem tudhatja. Nem ronthatom el ezzel ezt a gyönyörű barátságot.
- Csinálhatjuk még majd máskor is - mondta rám nézve -, ha szeretnéd.
- Persze! - vágtam rá picit túl hevesen, de ez neki nem tűnt fel, mert már félálomban volt. - Jó éjszakát, Jisungie - nyomtam egy puszit a homlokára.
- Szép álmokat, Minho - nyomott egy lágy csókot ajkaimra, mielőtt elaludt volna. Erre kissé elpirultam, és egy levakarhatatlan mosoly költözött az arcomra.

El sem hiszem a történteket. Ez mind túl szép. A szerelem túl szép, túl varázslatos. És olyan jó dolog.

.

.

.

Másnap délben keltünk. Jisung rajtam feküdt, még mindig meztelenül. Ennek hatására eszembe jutottak a tegnap eseményei. Felforrósodott arccal simogattam meg Han fejét.

Nem felejtettem el azért, hogy továbbra is úgy kell viselkednem, mint egy heteró férfi, aki csak szeret a legjobb barátjával szexelni. Nem pedig mint egy őrülten szerelmes kamasz fiú, aki oda van a kiskori egyetlen barátjáért. Pffft dehooogy...

- Hmm... Lee Know? - emelte fel a fejét rám nézve, álmosan.
- Jó reggelt - mosolyogtam rá.
- Neked is - döntötte vissza rám a fejét. Nevetve felkaptam, majd a fürdőszoba felé indultam vele.
- Hé! - méltatlankodott kapálózva.
- Ne ficánkolj, csak fürdeni megyünk.
- Együtt? - vonta fel a szemöldökét.
- A tegnap este után szerintem ezt nem kellett volna megkérdezned - vigyorodtam huncutul, mire ő megforgatta a szemeit, de nem ellenkezett.

Gyorsan letusoltunk, nem volt semmi különös, csak megmostuk egymás hátát, ezen kívül nem értünk egymáshoz. Már kissé megijedtem, hogy mégsem fogjuk többet megismételni az előző esti dolgokat, de Han megnyugtatott a következő kérdésével:
- Akkor áll még a szexpajtás szituáció? - nézett rám a ruháimat véve.
- Természetesen - mosolyogtam megkönnyebbülten. Erre Han csak bólintott, ezzel nyugtázta.

A Stray kidsel lebeszéltünk egy találkát, hogy megbeszéljük a múltkori eseményeket, hiszen mindannyian kíváncsiak voltak rá, hogy mi történt miután elhagyták a fészert. Jisunggal megbeszéltük, hogy nem mondjuk el a fészerben történtek intimebb részét...
A sztorit átköltöttük arra, hogy Han apja előtt lekaptuk egymást nyelvvel, ezen akadt ki annyira, és ezért tagadta ki Jisungot.
Tudom, ez nem túl realisztikus, de a többiek mind tudják, hogy mr. Han mekkora egy homofób pöcs, szóval simán bevették.

- Na és akkor most hol élsz? -kérdezte Seungmin Changbinék kastélyának bőrkanapéján hátradőlve.
- Hát konkrétan sehol, mert.. - kezdett bele Han, de én a szavába vágtam.
- Nálam - közöltem komolyan. A többiek nem lepődtek meg.
- De ott nem lesz túl biztonságos - fészkelődött Felix Hyunjin ölében. - Hogyha tiketten egy helyen laktok, akkor csak még könnyebb célpontok lesztek a maffia vezéreknek, akik le akarnak vadászni titeket.
- Igaz - gondolkodtam el. Kis ideig csönd állt be, mikor Chan hirtelen felült.
- Lee Know, miért nem viszed el Hant az új bázisodra? - kérdezte.
- Ez jó ötlet! - helyeselt I.N.

Han meglepve nézett rám.
- Nem is mesélted, hogy van új bázisod.
- Hát igazából csak egy bunker a város széli erdő mélyén - legyintettem.- Nem rég fejeztük be a kiépítését. Azért csináltattam igazából, hogy legyen egy helyem, ahova elvonulhatok pihenni, de erre a célra is tökéletes lesz.
Han beleegyezve bólogatott.

Ezek után még néhány szokásos dologról beszélgettünk, aztán én meg Jisung felálltunk, mondván, hogy most kell elindulni, ha sötétedés előtt oda szeretnénk érni. Indulás előtt még elmentünk ruhát meg élelmiszert venni Hannak, utána pedig kocsiba ülve neki láttunk az útnak.

Menet közben nem beszélgettünk, az út feléig Han szokatlanul csendes volt, ami fura, mert ő egy nagyon hangos személyiség. Lopva rápillantottam, és láttam, hogy komoran néz ki a ablakon, az elsuhanó fákat figyelve szemeivel.

- Minden rendben? - kérdeztem kissé aggódva.
- Persze - sóhajtott előre fordulva.
- Ne hazudj, látom, hogy valami baj van - löktem oldalba bolondosan.
-...- Jisung szomorú szemekkel rám nézett. - Most tényleg ott fogsz hagyni az erdő közepén egyedül?

 - Most tényleg ott fogsz hagyni az erdő közepén egyedül?

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Gangster Hannie

Power bottom Jisungie + Minho in love with him = 👆🏻❤️‍🔥

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Power bottom Jisungie + Minho in love with him = 👆🏻❤️‍🔥

,,If you kiss a boy..." [18+] Where stories live. Discover now