,,If you kiss a boy..." [18+]

19. Fejezet

Jisung szemszög:

Nem bírtam elaludni, úgyhogy úgy döntöttem, hogy megvárom Minhot. A karjaiban akartam kelni, ehhez pedig vele akartam lefeküdni. Azt mondta, holnapra itthon lesz, én pedig bíztam benne, mert mindig betartja amit ígért.

Így hát sokáig fent maradtam és szerelmes dalokat írtam neki. Lassan kezdtem bevallani magamnak, hogy teljesen beleszerettem a legjobb barátomba. És ez melegséggel töltött el, úgy éreztem ő is viszont szeret. Akkor terveztem bevallani neki az érzéseimet, mikor hazajön, méghozzá egy dal formájában, ezért jó sokat gyakoroltam a neki szánt dalomat, amibe minden érzelmemet és gondolatomat beleöltöttem.

Már éjfél is elmúlt, és én még mindig a dalt finomítgattam, mikor motoszkálást, majd kulcszörgést hallottam az ajtótól.
Izgatottan felpattantam.
Már haza is ért?

Szívem hevesen vert ahogy elindultam az ajtó felé, de végül úgy döntöttem, hogy meglepem kicsit. Gyorsan beszaladtam a konyhapult mögé, még éppen időben, mielőtt az ajtó nyitódott.

Számat befogva fojtottam el izgatott kuncogásomat. Meghallottam a nehéz, bakancsos lépteket, és nehéz levegő vételt.

Valami nem stimmel...

Gondoltam, hogy kikukucskálok a pult mögül, de ekkor meghallottam Minho hangját.
- Jisung, haza értem!
Deja vum volt. Nem pontosan így köszönt nekem, mikor szabadságot vett ki és haza jött három napra? Még a hanglejtés is stimmelt... És olyan furán szólt a hangja, mintha egy hangszóróból jönne.

Nyeltem egyet.
Ez nem Minho.

.
.
.

Minho szemszög:

Amilyen gyorsan csak tudtam, kirohantam a bárból, és a kint parkoló kocsihoz futottam. A többiek már az autóban ültek, indulásra készen.
Egy lendülettel beugrottam a lehúzott ablakon, mire Bangchan beletaposott a gázba.
- Merre? - kérdezte komolyan.
- A bunkerhez - feleltem. Szívem hevesen kalapált.

Mi van, ha késő...?

.
.
.

Jisung szemszög:

Idegesen lapultam a konyhapultnál, miközben hallgattam a nehéz lépteket, és a gondos sorrendben lejátszott hangfelvételeket. Bárki is volt itt, egyértelműen magához akart csalni.

El kéne jutnom a hálószobáig... ott van a pisztolyom.
De hogyan?

Felmérve a terepet tudomásul vettem, hogy képtelen lennék úgy eljutni a hálószobáig, hogy a betolakodó ne vegyen észre. Így már csak egy lehetőség maradt; elő kell bújnom, és azelőtt lefegyvereznem, hogy lelőne.

Faszos maffia vagyok, sima dolog az ilyen.
Legalább is úgy gondoltam.

Különösebb terv nélkül előjöttem, és a fekete alakra vetettem magamat. Azzal viszont nem számoltam, hogy az alak számítani fog rám, és vissza kézből bordába könyököl. Rendesen lehetett hallani a reccsenést.

- Basszameg...! - rogytam össze a bordáimra szorítva a kezemet. Mérgesen néztem fel az alakra a félhomályban. - Ki a fasz maga, és mit keres itt? Honnan tud egyáltalán a helyről?

- Ugyan már, Sungie - szólalt meg egy gúnyos hang, mire az ereimben megfagyott a vér. - Tényleg ennyire alábecsülsz?

- Jinyoung Park? - motyogtam hitetlenkedve.
- Személyesen - fedte fel ronda arcát JYpapi.
- Maga meg mit keres itt, és mit akar tőlem? - próbáltam felállni, de a pali ekkor egy kibiztosított pisztolyt nyomott a fejemhez.
- Azért jöttem, hogy megöljelek - közölte ridegen. - Apád busás árat fizet majd érte...
- Hogy tessék...?

A világ megállt egy pillanatra. Az apám embert küldött rám, hogy megöljön...?
- Oh, hát nem is tudod? - játszotta a szánakozót. - Édesapád több mint 17 embert fizetett le, hogy megöljenek téged. Ebben nem is lett volna semmi probléma, ha a kis pasid nem jut hozzá az információhoz, és el nem kezd hősködni. Elkezdte lemészárolni a rád veszélyes maffia főnököket, csak hogy megvédje a te kis szánalmas életedet. Engem hagyott utoljára, de a bolond fattyú nem gondolt arra, hogy a maffia fejeként minedről tájékoztatva leszek. - Picit elforgatta a pisztolyt a halántékomnál, jobban neki nyomva azt. - Jól belesétált a saját szarjába. Most valószínűleg a Szöuli bárban olvassa a levelemet, és nézegeti az intim képeket, amik a megfigyelésed alatt készültek... nem tud megmenteni.

Mind ezt hallva könnyek gyűltek a szemembe.
Nem fog eljönni. Nem ér ide... nem fog megmenteni... nem tud... És még csak elmondani se tudtam neki, hogy szeretem, mert már túl késő.

Könnyeim végigszaladtak az arcomon ahogyan tudatosult bennem, hogy tényleg csak egy ujjmozdulat, és már is az életemet vesztem.

- Muszáj meghalnom? - kérdeztem rekedten.
Park Jinyoung erre csak mániákusan felnevetett, majd meghúzta a ravaszt, és a pisztoly egy hangos lövéssel elsült...

648 szó