,,If you kiss a boy..." [18+]

27. Fejezet

Eltelt pár nap, és nekem sikeresen meggyógyultak a bordáim. Azonban nem tudtam még betartani azt a bizonyos ígéretemet, miszerint egy alkalommal én leszek a domináns, mivel Minhot magához hivatta a tanács, hogy megbeszéljék vele ezt a vezetőségi témát.

Nagy nehezen hagyott csak ott megint egyedül, mert féltett, de megígértem neki, hogy mostmár minden rendben lesz, és egyébként is, ha bármi van, ott a motor a garázsban, amire bármikor felülhetek, és már el is húzom a csíkot.

A napjaim egyhangúan teltek nélküle, nagyon hiányzott, hogy egyfolytában rajtam csüng és elhalmoz szeretettel. Egész nap csak punnyadtam és tévéztem, na meg tömtem magamba az egészségtelen gyorskajákat. Azért szerencsére depressziós nem lettem, hiszen Minho minden szabad percében írt nekem, így egy csomót beszéltünk.

Egyik reggel éppen a reggeli anyagcserémet végeztem a mosdóban, mikor megcsendült a telóm.
- Haló? - szóltam bele leszállva a vécéről, és lehúzva azt.
- Szia, Jisungie.
- Minho! - ragyogott fel az arcom. - Mi újság?
- Jó hírem van - mosolygott a telefonba. - A tanács engedélyezte, hogy nyolcan vezessük a maffiát.
- Most komolyan beszélsz?? - ugráltam örömömben, miközben a hálószoba felé sétáltam.
- Igen.
- El sem hiszem! - terültem el az ágyon boldogan.
- Én sem. Viszont be kéne jönnöd Szöulba, hogy mindannyian alá tudjuk írni a papírokat. Sajnos nem tudok elmenni érted, mert valakit ki kell iktatnom, de megkérhetem esetleg Chant, hogy menjen el érted, vagy Hyunjint...
- Ne aggódj - nevettem. - Minden rendben lesz. Haza megyek a motorral.
- Rendben... de, Jisung - szólt komolyan.
- Igen?
- Légy óvatos. Kérlek.
- Igenis, anyu - viccelődtem. - Esküszöm, néha úgy viselkedsz, mintha az aggódó férjem lennél.

Ahogy realizáltam mit is mondtam, elvörösödve próbáltam kimenteni magamat egy erőltetett nevetéssel. Minho azonban csak kuncogva, alig hallhatóan azt felelte: - Az majd egyszer.

Erre nagyot nyelve hallgattam el.
- Na, siess vissza, este találkozunk - közölte Minho. - Szia!
- Szia... - emeltem el a fülemtől a telefont, ahogy letette. Arcomat kezeimbe temettem, és csak tehetetlenül beletéptem a hajamba. - Istenem, akkora egy szerencsétlen vagyok....

.
.
.

Néhány dolgot összekapva, elegánsan felöltözve, majd arra rákapva a motoros ruhámat mentem a garázsba, gondosan bezárva minden bejáratot, és aktiválva a biztonsági rendszert.
A fekete-piros motorra rápattanva gurultam ki a rég nem látott napfényre. Fél fülembe airpodsot raktam, hogy azért halljak is valamit a külvilágból, majd a föld alól kihajtva kiindultam az engem hónapok óta elrejtő erdőből.

Elképesztően élveztem, ahogy a napsugarak simogatják az arcomat, ahogy a menetszél belekapott a hajamba. Az autópályán suhanva szabadnak éreztem magamat. Végre, nem volt a parancsolgató, homofób apám, akit én magam öltem meg. Elegem volt már abból, hogy sosem voltam elég neki.

Megérdemelte, hogy meghaljon, de nem csak ezért, hanem mindenért amit az életében valaha tett. Elképesztően sok ártatlan vér tapadt a kezéhez, remélem a megölésével valamennyire visszafizettem a halottak érdekeit.

- Azt mondtad, "ha még egyszer megcsókolsz egy fiút, halálra lőlek" - mondtam magamnak. - Ezek után ezerszer és ezerszer smároltam és lefeküdtem a legjobb barátommal, akibe, mint kiderült, mindig is szerelmes voltam. Ezek után, nem te lőttél halálra, hanem én téged. Fair ez? Fair.

Csak gyorsítottam a motoron, és szél sebesen száguldottam az úton Szöul felé, ahol a szerelmem és barátaim vártak rám. Ma este nagy dolgokra készülök.

(Tudom, hogy ez Minho, de most ez illett ide na)

Elnézést a rövid fejezetért, de ma tervezek még egyet hozni, amelyben tényleg nagy dolgok fognak történni. Hamarosan jelentkezem <3

532 szó