A kastély titka

2. fejezet

Hector pov.
Csendben ültem és igyekeztem nem megfagyni, amikor erősebb fuvallat járt át,   felnézve elakadt a szavam.
— Valentine....
— Nem, de már tudom ki vagy. Te vagy Hector, igaz? — kérdezte a kedvesemre kísértetiesen hasonlító szőke fiú.
– Jézusom...Te Vladimir vagy, ugye?
- Igen, én...
— Tűnjetek innen! Gyorsan! — ugrottam a rácshoz. A vörös hajú aggódva húzta hátrébb.
— Lassan a testtel! Azért jöttünk, hogy segítsünk! Ha te nem vagy fogságban akkor nem tudják Valentine—t zsarolni! — magyarázta, de tudtam, hogy ez nem ilyen egyszerű.
– Nem! Az nem lehetséges! Nézzétek, nem mehetek! — mutattam fel a kezem. A vörös hajún látszott, hogy felismerte, mert elrémült a látványtól, de Vladimir kérdően nézte a kezemet.
— Mi a baj Roger?
— Ez egy rabszolga gyűrű! Nagyon erős varázslattal bír. Az illetőnek úgy húzzák az ujjára, hogy azok hűséget fogadnak. Ha ellenszegül a gazda parancsának, vagy megpróbálja levetni, akkor olyan kegyetlen fájdalom járja át, mintha szó szerint a szívét tépnék ki . — na igen, ez nem épp egy kellemes érzés lehet. Sőt, nagyon nem az! Nincs kedvem meghalni még.
— Miért eskedtél fel nekik? — kérdezte Vladimir felvont szemöldökkel.
— Valentine—val zsaroltak! Megölték volna! — hajtottam le a fejem.
– Szereted a testvéremet, igaz?
— Igen. – sóhajtottam fel, és halványan elmosolyodtam, ahogy magam elé képzeltem a szép arcát.
– Óh a szerelem... – hallatszott, mire mindenki ijedten a hang irányába kapta a fejét. — Nincs is nála gyönyörűbb és... — lépett ki az árnyékból Ő. — ostobább dolog.
— Wallas? – Vladimir szinte sziszegte a nevét.
– Drága kicsi, Vladimir! Ez ám a kellemes meglepetés! Ha látni akartál csak szólnod kellett volna, de minek hoztál egy mágust? Jobban bűzlik a mágiától, mint ez a szarzsák a pokoltól! — lépkedett közelebb. Roger maga mögé rántotta Vladimirt és előhúzott egy tőrt.
– Az ellenem nem segít kis mágus! — vigyorgott tovább.
— Wallas! Üzenem a nagynénéidnek, hogy megfizetnek! Visszaveszem a testvéremet és ha bármi bajuk esik meglakolnak. – morogta Vladimir. Erre azonban a nyálasképű ficsúr csak gúnyosan felnevetett.
— Óh, édes kicsi Vladimir! El kellett volna fogadnod a házassági ajánlatomat önként, most azonban... Az én házamban vagy! — villantotta ki a fogait.