A kastély titka

3. fejezet

Igor pov.
Mikor reggel felébredtem Vladimir nem volt sehol. Normális esetben nem tartottam volna nagy ügynek, de az elmúlt hetek miatt nagyon is volt okom aggódni. Átrohamtam Bellehez, neki semmi baja nem volt. Felvettem és bekopogtam az apósomékhoz, bár valaki már megelőzött, Alucard is bent volt.
– Eltűnt és az összes varázsló holmija is!
– Roger is eltűnt? – léptem be a kislányomat ölelve.
— Is? Vladimir sincs meg? — kérdezte Vlad mérgesen. Már tisztán láttam az agyarait. Lisa berohant egy könyvet tartva.
– Eltűnt az utazótükör útmutatója!
— Ha azt használták még kideríthetem, hogy hová mentek! — indult meg előre Vlad, mi pedig mind követtük. Fent elkezdte vizsgálni az említett tárgyat.
— A rúnák szerint... Stájerország? Miért mentek oda? — erre nekem minden leesett és akaratlanul felsóhajtottam.
— Igor...Miért mentek oda? — kérdezte Lisa kimérten.
– Na jó... –elkezdtem elmesélni mindent az elejétől a végéig. Néhol döbbenten, néhol pedig felháborodva figyeltek engem. A kislányom volt az egyetlen, aki érdeklődve figyelt. Túl kicsi volt még, hogy értse mi is folyik körülötte.
— Tehát... A kisebbik fiunk él, és most Vladimir is és Roger is az egyik ellenségünknél vannak. – morogta Vlad.
— Igen, és ha akar szidjon le, de előtte vissza akarom hozni a szerelmemet és a barátomat. — jelentettem ki komolyan.

Vladimir pov.
— Eresszetek ki! Eresszetek ki!! — dörömböltem a szoba ajtaján. Ezt a nyomorult kastélyt vámpíroknak építették, ezért nem tudom betörni. Ami pedig még rosszabb, hogy ez Wallas szobája. Érzem az orrfacsaró szagát minden sarokban.
Mikor a kilincs megmozdult hátra ugrottam. Egy őr jött be és egy dobozt tett le az ágyra.
— Az úrnő azt üzenei, hogy ezt vegye fel aztán, mi felkísérjük. — mondta, majd mielőtt bármit válaszolhattam volna kiment. Mérgesen felvettem a fekete ruhát és az arany ékszereket, de csak azért mert tudtam, hogy nincs értelme ellenkezni. Kilépve az őrök felvezettek a toronyig. Ott négy furcsa vámpírnő várt, köztük az általam jól ismert Carmilla.
— Döbbenet. — mondta a vörös hajú.
– Kicsit azért ijesztő. — morogta a nagy darab.
— Tökéletes. — mosolygott Carmilla és oldalra pillantott. Követtem a tekintetét és az ikertestvéremet pillantottam meg. Ugyanabban a ruhában ugyanazokkal az ékszerekkel.