A kastély titka

8. fejezet

Vladimir pov.
– Jól csinálod! Nagyon jól! – hallom anyám bíztató szavát, ahogy a lábaim közé nézve próbál segíteni, de én csak az égető fájdalmat érzem, ami most az ágyékomat égeti. Azért mert épp most fogok életet adni a gyermekemnek, aki egy szörnyvadász gyermeke is. Az apám és a bátyám kint várnak, de érzem az ajtó előtt a jelenlétüket.
–  Még egy utolsó nagy nyomást! — kiáltotta anyám, mire minden erőmet beleadva nyomtam és ekkor meghallottam a hangját. Vékony volt, kissé gyenge, de tisztán hallható. Feltornáztam magamat az ágyon, hogy láthassam őt. Anyám mosolyogva mutatta a kicsit. Sírva fakadtam, de ezek a boldogság könnyei voltak.
– A kislányod. – adta oda anyám. Pehelykönnyű volt és rózsaszínes bőrében éreztem a vére mozgását. Tehát nem vámpír, azonban mikor rám emelte a szemét, az vörösen ragyogott. Félvér, akarcsak én. Arra eszméltem, hogy anyám kinéz az ajtó elé és mond valamit mire már az udvarról kiáltozás hallatszik.
– Nagypapa lettem! – ez biztos az apám.
– Nagybácsi vagyok, nagybácsi vagyok! – ez pedig Adrien. Felkuncogtam és ismét megsimogattam a kicsit. Szőke volt, mint én és a kis vörös szemeivel olyan volt, mint egy angyal.
Másnap már nem volt akkora nyugtom, apám és a bátyám megállás nélkül rajtunk csüngtek.
– Hogy fogod elnevezni? – kétdezte Adrien mire én megvontam a vállam.
– Meg nem tudom.– sóhajtottam fel.
– Akkor majd én! Elég ránézni, ebből a csöppségből árad a szépség. Ezért ezt a nevet adom neki, "szépség". Vagyis, ha az emberek nyelvén akarok szólni, akkor Isabelle. – mondta apám.
– Isabelle? Nem! Valóban szép, de legyen a neve eredeti, ezért én nevezem el! Legyen Jessabelle! - mondta Adrien.
– Jak, ne legyetek már ennyire bolondok! Az én unokam is, tehat van beleszólásom! Az unokám neve Anabelle! – csatlakozott anyám is mire nekem elegem lett. A régi lemez, úgy beszélnek rólam, mintha itt se lennék.
– Hé! Az én lányom! Igazatok van, és ezek szép nevek, de a lányom neve nem lesz se Isabelle, se Jessabelle, se Anabelle! Csak simán Belle!