A maffia ölelésében

41.rész

Pár nappal később
Margaret szemszöge:

Nem javul a helyzet. Jason azt mondta semmi sem jut eszébe és egyre nagyobb a kétségbeesésem. Az elején próbáltam magam azzal nyugtatni, hogy csak átmeneti, hogy nem létezik hogy végleg elfelejtett, de ezt minden egyes nap megkérdőjelezem. Kértem, hogy beszélgessünk, ha nem is bízik bennem, mert nem ismer, akkor is. Hátha ez segít. Hátha visszahozza nekem. Kérlek, kérlek, kérlek, hadd kapjam vissza.

Jason szemszöge:

Mindenki szánalommal néz rám és már kezdem unni. Nem fogok emlékezni! Az elmúlt napokban, mindig leültem beszélgetni, elméletileg ismerősökkel, de volt akiről az se tudtam kicsoda. Aztán ott van Marco. Bármi is történt, úgy próbált kezelni, mint egy barát, ami miatt hatalmas ellenvetés volt a fejemben. Minden este álmodok, de sosem tiszta, mindig csak képek és hiába beszélek álmomban valakivel vagy csak látom, az arcuk homályos. Aztán felkelek csurom vizesen és próbálom összerakni, de nem megy és már belefáradtam. Lehet sosem fogok emlékezni! Most pedig el kell mennem kiszellőztetni a fejem.

Margaret szemszöge:

Már estefelé jár és éppen Lucival beszélgetünk, mikor megcsörren a konyhapulton a telefonom.

-Ki az?- néz rám Luci kérdően, miközben a telefonért nyúlok.

-Jason.- mondom kissé meglepetten, majd felveszem.

-Szia....Jason?.....Hallasz?- de nem szól bele senki, csak a háttérben szóló zenét hallom, majd letesz.

-Ez meg mi a!? Nem mondott semmit, csak letette.- majd Carlo telefonszámát kezdem keresni, hátha vele van. Párat csörren és hála égnek felveszi.

-Szia Maggie, hogy hogy hívtál?- érdeklődik Carlo.

-Szia. Figyelj, Jason veled van vagy tudod hol van?

-Nem, nem beszéltem vele még ma. Miért kérded?

-Most hívott és semmit sem mondott, majd egyszercsak letette. Valahogy furcsa volt és ezért gondoltam megkérdezem, nem e tudod hol van, de ezek szerint te sem tudsz többet.

-Sajnos nem, de megpróbálhatom kideríteni, adj nekem pár percet és visszahívlak.- ezzel pedig letette. Lucira nézek, akivel ugyan azon jár a fejünk. Valami nem oké. Legtöbbször próbál egyedül lenni, nem szereti a társaságot, legalábbis azokét nem, akikre emlékeznie kellene. Természetesen velem az élen. Leülünk, beszélgetünk, próbálok eseményeket felidézni neki, de eddig semmi haszna nem volt és látom rajta, hogy kezdi nemis unni, hanem inkább feladni, most pedig felhív, nem tudom miért és nem is tudom megmagyarázni, olyan furcsa megérzésem van.

Jason szemszöge:

Egy bárban vagyok és hiába szeretem, most a hangos zene szétszedi a fejem. Éppen rendelek még egy italt, mikor is az egyik táncos az ölembe ül, majd szépen lassan elkezd rajta mozogni. Csípőjére teszem a kezem, majd megfordítom. Tekintete végigsiklik rajtam, majd ezt követve a kezei is utat találnak maguknak, végigsimít a vállaimon és egyre lejjebb vándorol. Kezei lassan a mellkasomon, majd a hasamon, végül az ölemen állapodnak meg. Közelebb hajol és ajkai a nyakamra tapadnak, miközben egyre szorosabban fogom, de egyszercsak furcsa émelygős érzés lesz urrá rajtam. Nem ittam még annyit, hogy annak a hatása lenne. Majd ez az émelygés átvált lüktető fejfájássá és egyre furcsábban érzem magam. A lányt finoman eltolom magamtól, majd ránézek a telefonomra és megpróbálom megkeresni Carlo telefonszámát, de véletlenül máséra nyomok, kicsörög és egy ismerős, édes hang szólal meg a másik végéről. Annyira megnyugtat, de nem tudatosul bennem kit hívtam fel. A látásom homályos és kezdek egyre érdekesebb dolgokat látni vagy inkább emlékezni.

Margaret szemszöge:

Carlo segített és így elindultam Jasonhoz, valahogy rossz megérzésem támadt és nem tudtam nyugton maradni. Éppen nekiállt szakadni a hó, ami kicsit sem könnyíti meg vezetés közben a dolgom. Körülbelül háromnegyed óra az út és az idegesség mellett kicsit sem érzem magam biztonságban, ilyen csúszós úton, úgy hogy alig látok el pár métert.

...

Ideértem. Leparkolok és alaposan bebúrkolózva megközelítem ezt a helyet. Beérve hangos zene szól, majd a pultnál áldogálló nő engem kezd bámulni.

-Jó estét! Segíthetek valamiben?- teszi fel a szokásos kérdést, a begyakorolt mosollyal az arcán.

-Jó estét! Csak az egyik ismerősömet keresem.- majd a választ megértve bólint és egy másik ügyfélhez sétál.

Sokan vannak és már a legtöbb embernek meg van az alap hangulata. Egyik sarokban egy ötvenes férfi az egyik fiatal húsz év körüli táncossal, aki mű mosollyal tűri, ahogy annak az embernek a kezei végigvándorolnak rajta, mintha csak az övé lenne. Itt mindennek megcsinálták a helyét, a lányok hátramennek a kiválasztott ügyféllel vagy az ügyféllel aki éppenséggel őket választotta ki. A félelem kezd szétáradni az ereimben, kellemetlenül vagy nem is inkább célpontnak érzem magam, mégha nem is én vagyok kiöltözve, akkor is látom hogy van aki engem figyel és ez nyugtalanít.

Minél hamarabb meg kell találnom Jasont!

Próbálok nem nagy feltűnést kelteni, szeretnék minél jobban eltűnni az itteni emberek szeme elől, de ez sajnos most nem lehetséges. Félek és kiszolgáltatottnak érzem magam, de próbálok nyugodt maradni.

Emlékezz amiket tanultál, meg tudod védeni magad!

Végre megpillantok egy ismerős arcot, de teljesen sápadt tekintettel mered maga elé, miközben az egyik lány próbál közelebb lépni hozzá. De eltolja és megkönnyebbülten fellélegzem, de ez nem sokáig tart. Egy kéz szorosan körémfonódik, majd alkoholos lehellet üti meg az orrom. Hátrapillantva pedig az elsőnek látott ötvenes férfi szorít meredező hímtagjához és elfog a hányinger.

-Vedd le rólam a kezed! Nem hallod!- de még élvezi is hogy küzdök.

-Jaj szépségem, ne kéresd magad! Ígérem nagyszerű érzés lesz!- Hasba könyöklöm, mire meglazul a szorítása, ekkor pedig megfordulok és ököllel arcba vágom.

-Mocskos kurva! Esküszöm, hogy....- de nem tudja befejezni, mert hirtelen még egy ököl találja arcon.

Sziasztok! Hát itt lennék a következő résszel, remélem hogy tetszett. A következőig pedig puszi mindenkinek😘