A maffia ölelésében

52.rész

Margaret szemszöge:

Jasont keresem, majd végigmenve a folyosón egyre erősebben hallom a hangját és mellette másét is. Belépek egy irodába és ott áll Jason azzal a nővel, aki az eredetileg hajszálpontos haja most teljesen kócos, a ruhája pedig sokkal gyűröttebb és nem vagyok képes a szememnek hinni. Jason nyakában csimpaszkodik, aki közben próbálja magáról leszedni.

-Jason.- nemtudom mit higgyek, ezért pár pillanatig teljesen lefagyok. Nem ő ilyet nem! Biztos nem csalna meg! De amit látok az pedig ennek teljesen az ellentétje. Közelebb lépek, majd arcon vágom Averyt vagy tudjam is én mi ennek a kurvának a neve, majd Jasonhoz fordulok és szintén ezt tenném, de a szívem nem engedi. A szemem megtellik könnyekkel és nem bírok ittmaradni, kell egy kis tér, friss levegő vagy bánom is én mi, csak nem akarok itt lenni. Kisétálok és az udvar felé veszem az irányt, közben Jason végig követ és hiába szól, nem állok meg.

-Margaret várj! Félreérted, semmi sem történt!- hinni akarok, de kegyetlen rosszul érzem magam és el akarok innét menni. Itt mindenki legszívesebben megszabadulna tőlem, rosszallóan néznek rám, persze ez alól Jason és Madelyn kivétel, legalábbis eddig így gondoltam. Muszáj volt ez az egész közben is kijönnöm, annak a kur..... a tekintete egyenesen kikészítő, az apjáéról nem is beszélve, lenéznek, szánalmasnak tartanak, nem vagyok nekik semmi. A könnyek sorban jönnek és nemtudok az érzéseimen uralkodni, iszonyúan fáj.

Már a bejárat küszöbét lépem át, mikor Jason utolér és magához szorít.

-Engedj el!- kiabálom a sírástól már szinte rekedt hangon.

-Nem! Kérlek, hinned kell nekem! Nem történt semmi, nekem ő semmit sem jelent! Kicsi, kérlek!- menekülni akarok és ez az érzés most mindent felül ír.

-Ne hívj így többet és azt mondtam ENGEDJ EL!- próbálok kiszabadulni a szorításból, de nem enged és itt megtörik minden. Zokogni kezdek és már csak a fájdalmat érzem. -Kérlek, nem akarok itt lenni!

-Kicsi....életem, kérlek, tudod hogy nem tenném meg! Tudod hogy nálad senki sem fontosabb!- ekkor pedig hallom ahogyan a hangja megváltozik és a sírást próbálja kerülni.

-Hazamegyek, megvárlak ott, de most egyedül akarok lenni!- szipogom és ekkor lazulni kezd a szorítása, mígnem teljesen elenged.

-Hívok valakit, aki hazavisz vagy hazaviszlek, utánna magadra hagylak!

-Nem kell, köszönöm! Hazavezetek, addig eltudod intézni a .....- nem is tudom hogy fogalmazzak. - a dolgaidat.

...

Az idő borzasztó, szakad az eső és szinte alig látok ki az autóból. Nem volt olyan hosszú az út idáig, de visszafele így mégis kétszer annyi idő lesz, nem merek gyorsan menni, túlságosan csúszik az út és kb semmit sem látok. Mindeközben a gondolataim egy percig sem hagynak nyugodni.

Jason szemszöge:

Nem itt akarok ülni és az üzletről beszélgetni, főleg mikor tudom, hogy Margaret hinni akar nekem, de mégis a szemének ad igazat és jelen pillanatban is ezen rágódhat. Ahelyett hogy itt cseverészünk, helyette vele kéne lennem. Tudatni akarom vele, hogy nála fontosabb sosem lesz, hogy nekem csak ő számít és nem szeretném elveszíteni, főleg egy ilyen miatt. Mégis mit gondolt, hogy majd ezután megkedvelem vagy hogy közelebb kerülünk egymáshoz, most pedig ismét megszólal és érzem ahogyan a hangjától végigfut a hideg a hátamon.

-Ezt az üzletet örömmel vezetem majd én! Jasonnel elleszünk!- teszi fel ezt a borzalmas ajánlatot, én pedig már egyből válaszolok.

-Köszönjük hogy segíteni akarsz, de apáddal szeretném én ezt elrendezni!- a hangomban még én is érzem az ellenszenvet. Nem fogok vele együtt dolgozni, ha mégis ezt kéne, akkor inkább nem érdekel ez az egész.

-Rendben, akkor majd megbeszélem veled a továbbiakat!- mondja az apja és látom Avery arcán az idegességet, ami meg kell hagyni komikus.

-Köszönöm, bármikor nyugodtan keressen! Most pedig ha megbocsátanak van még egy kis dolgom! Örülök hogy találkoztunk!- fogok kezet vele, majd sarkon fordulok mielőtt Averyre kerülne a sor.

...

Felhívtam Carlot, hogy jöjjön el értem, mivel a környéken van, de még mielőtt a bejáraton kilépnék anyum odasiet hozzám.

-Kisfiam, mi történt? Margaret miért ment el?- látom rajta, hogy tényleg aggódik. Megkedvelte és ritka amikor anyum ennyire törődik egy olyas valakivel akit nem olyan régóta ismer.

-Hogy is mondjam?!- látja hogy ideges vagyok, de most ez a legkisebb ami miatt aggódni kéne.

-Mond el mi történt! Bármi van, légy teljesen őszinte!

-Rendben! Valamit elsődlegesen apával kéne kezdeni, egyszerűen nem bírja Margaretet és ezt első alkalommal már említette. Ezért van itt most Avery! Úgy tudta nincs senkim, mert ez lett neki mondva, de hiába látta ennek az ellenkezőjét, a legkevésbé sem érdekelte.- mély levegőt veszek, majd hosszasan kifújom és legszívesebben ordítanék. -Úgy állította be mintha megcsalnám Margaretet és nemtudom mennyire hisz most ennek. Azt mondta egyedül akar lenni és a legnagyobb dolog amitől most félek, hogy elhiszi ezt az egészet!- anyum ledöbben és hiába ismeri apát, most ezt mégis sikerült úgy csinálnia, hogy ne legyen feltűnő és őt ezért nem is hibáztatom.

-Te most azonnal siess haza! Én pedig elbeszélgetek apáddal! Na gyerünk indulás!

...

Hazafelé tartunk, már sötét van és az eső is szakad, ami miatt sokkal lassabban haladunk.

...

Körülbelül félútnál járunk, mikor meglátjuk, hogy lezárták az utat baleset miatt. Mindenhol mentősök és rendőrök fényei villognak, majd...

Sziasztok. Itt lennék a folytatással, a következőt pedig igyekszem minél hamarabb hozni.
Addig is puszilok mindenkit😘❤️