A maffia ölelésében

21.rész

Margaret szemszöge:

Hosszú az út és a nagyrészében zenét hallgatok vagy olvasok, de egy valamit nemtudok sehogy sem kiverni a fejemből. Mégpedig, hogy Giuseppe meghalt. Vége. Nem árthat már sem nekem, sem másnam. Mégis rossz megérzésem van és ezt nemtudom elengedni. Megkéne nyugodnom attól, hogy egy ilyen ember már nincs közöttünk, de még is csak emészt valami félelemhez hasonló. Mintha félni kéne valamitől vagy valakitől, hogy megtorolja ezt az egészet. Tudom, lehet túlgondolom, nem kéne ilyeneken rágódnom, de mit mondhatnék. Gondolataimat Jason szakítja félbe, mikor tenyerét a combomra csúsztatja:

-Valami baj van kicsi?- hangja olyan figyelmes és gondoskodó ha rólam van szó. Pillanatnyilag nemtudom mit mondjak, így csak rövidre fogom.

-Nem, nincs.- és egy halvány mosolyt erőltetek az arcomra. Tudom, hogy hülyeség és nem akarom ezzel idegesíteni.

-Nem szeretem, ha hazudsz. Látom, hogy van valami. Szóval hallgatlak!- most, hogy kezdjek bele. De végülis kénytelen leszek, mert a laptopját félrerakva most már csakis rám figyel.

-Tényleg semmi, csak hát Giuse...- a hangom egyre halkabb és a nevénél egyszerűen megakadok.

-Figyelj! Soha többé nem bánthat!- tenyerét a hátam mögé csúsztatja és így vezet az ölébe.- Ha bárki is hozzád ér vagy csak megbánt megölöm!- egy kósza tincset a fülem mögé tűr, majd közelebb húz. A kezeimet széles vállán pihentetem, arcomat a nyakába temetem. A jelenléte mindig nyugalommal tölt el.

-Szeretlek.- sugom halkan. Fejemet felemelem és szemébe nézek.

-Én is szeretlek kicsi.- szenvedélyesen csókolni kezd, majd a pólóm alá nyúlva ujjait végighúza a hátamon, majd lefele indul.

-Jason!- a sofőrre pillantok.

-Ne aggódj! Tiszteletben tartja, nem fog senkinek sem beszélni. Régóta nekem dolgozik, jó ember. Mindig pontosan tudja, hogy mi vonatkozik rá, mit szabad és mit nem.- szemöldökeim az egekbe szöknek, szinte hitetlenkedve nézek rá. Nem hiszem el, hogy az akarja, hogy mi....itt...és más előtt.

-Jason én ezt nem...- már fordulnék vissza az ülésemre, de nem enged, ugyan úgy szorosan tart.

-Emlészel a reggeli fogadásra?!- ezt felhozni.

-Most komolyan?!

-Igen. Azt ígértem, hogy a végén élvezni fogod, szóval beváltanám ezt az ígéretemet.

-Jason, a múltkorinál is elvesztettem a fejem. Nem is tudom, hogy miért a nappaliban estem neked. Nem akarom, hogy bárki lássa hogy....

Közelebb hajol és csakis hozzám szólnak a szavai, olyan halkan mondja el minden egyes tervét, hogy a hideg futkos a hátamon és közben mégis érzem az egyre erősebb lüktetést a lábaim között.

-Szeretnéd, hogy ezt mind megtegyem?- hangja már a szokásos határozott és vággyal teli.

-Ha nem itt lennénk bármelyiket örömmel megtenném, de ezt így...

-A fogadásoknak mindig az a lényege, hogy aki veszít, azt kimozdítják a komfortzónájából. Legtöbb esetben csak szivatások, kellemetlen szituációk felsorakoztatása, de én nem ezt akarom, azt akarom, hogy ezt az egészet élvezd, hogy ne érezd kellemetlennek.

-Rendben, de bármikor úgy érzem, hogy ezt nem akarom vagy túl sok abbahagyjuk!

-Nem kényszerítelek semmire, amit nem tudnál csinálni vagy sok lenne! Megígérem!

Finoman csókolni kezd, a keze visszasiklik a hátamra a másik pedig már a melegítőnadrágba csúszik, amit tőle csentem, a hidegre tekintettel. Finoman ingerel és a szokásos módon kerget az őrületbe. Egy idő után már nem érdekel ki lát vagy hogy ki van rajtunk kívűl a kocsiban. Minden figyelmem felé irányul és igaza van élvezem, minden egyes pillanatát. Az út során történteket inkább most nem részletezném.

...

Megérkezünk. Egy hatalmas birtok, egy gyönyörű letisztult, de mégis modern stílusú ház. Valami eszméletlen. Ahogyan a birtokot ellepi a hó és minden hófehérben csillog, az valami szemet gyönyörködtető. Mindenki leparkolt Carlo és Marco külön autóval, mi is és még a maffia embereiből is jöttek jópáran, a hosszabb távollét érdekében ez megérthető, hogy sokan vagyunk.

Ahogyan befelé indulunk, már a távolból feltűnő sötét ingben, nadrágban álló férfit veszem szemügyre. Egyre közelebb és közelebb vagyunk, a szívem hevesen ver, nem ismerem, nemtudom milyen ember, hogy hogyan kell hozzá viszonyúlni. Egy negyven, ötven év körüli férfi, magas, tekintélyt parancsoló kinézettel és kisugárzással.

-Remélem jól telt az út drága barátom!- ráz kezet Jasonnel, akinek arcán mintha örömöt látnék.

-Örülök, hogy végre ismét láthatlak!

-És ki ez a teremtés az oldaladon? Be sem mutatod?- mondja a férfi humorosan, mire elmosolyodom. Eddig az egyik legkedvesebb embernek tűnik, akit eddig a maffiák között láttam. A tekintélyt és komorságot sugaló külső, egy annál inkább kedves személyiséget takar.

-Dehogy is nem! Gawriil bemutatom Margaretet, Margeret Gawrill.

-Örülök, hogy megismerhetem.- momdom kissé vékony hangon a megszeppentségtől.

-Szintúgy! Jason végre egy igazi nőt talált az oldalára.- mondja miközben finoman kezet ráz velem is.

Sziasztok. Az igérthez mérten picit megkésve, de remélem, hogy tetszik. Igyekszem hozni a folytatást. Addig is szép napot mindenkinek😘