A maffia ölelésében

54.rész

Margaret szemszöge:

Ma átjönnek Jason szülei és örülnék is, ha csak Madelyn jönne, de Jason apja is itt lesz, amitől már most rosszul érzem magam. Nem akarom látni, nem akarom hogy ugyanazzal a tekintettel nézzen rám, mintha csak egy utolsó senkit látna, ekkor pedig észre sem veszem és Marco jön be.

-Hogy érzed magad?- szólal meg hirtelen és összerezzenek.

-Megvagyok!- vágom rá, nemtudom mit mondjak.

-Bocsi, ha megijesztettelek! Amikor meghallottam baleseted volt, elsőre nem akartam elhinni. Hogy történt?- kérdezősködik és nem igazán akarok belekezdeni, mert tudom, hogy sírás lesz a vége. Az ismerős pánik érzés ilyenkor mindig visszajön és nem feltétlenül mondanám azt, hogy jól kezelem.

-Szakadt az eső, alig lehetett látni és egy részeg sofőr és hát gondolhatod! Több kocsi egymásba ment és valaki meghalt!

-Annyira megijesztettél!- ölel meg -Hogy hogy olyankor vezettél?- néz rám kérdően.

-Jason szüleinél voltunk és összevesztünk, így pedig nem bírtam ott maradni, ezért indultam el haza!- tudom mit fog kérdezni, de nemtudom hogy mondjam el vagy hogyan fogalmazzak Jason apjával és azzal a ........ kapcsolatban.

-Miért vesztetek össze?

-Hosszú, inkább hagyjuk!

-Ráérek! Mi történt?

-Jason apja, hogyan is fogalmazzak... mondjuk úgy utál, legkevésbé sem szimpatizál vagy egyenesen lenéz. Őszintén nemtudom mi erre a legjobb kifejezés. Aztán átmentünk a szüleihez.....

Elkezdek mesélni és látom, hogy sok mindenre számított, de ilyen bevezetőre semmiképp.

...

A házban szokásomhoz híven pakolok, bár meg kell hagyni nem a legszebb látvány egy mankóval a társaságomban. Ideges vagyok és próbálom terelni a gondolataimat, ezt pedig hogyan másképpen tehetném, minthogy rendezgetek, ekkor pedig Jason is hazaér.

-Kicsi, te meg mit csinálsz?!- érzem a hangjában a hitetlenkedést.

-Csak egy kicsit rendet rakok!- mondom, miközben pontosan tudom, hogy ennél tisztább és rendezetebb már semmi sem lehetne és ezt pontosan látja ő is.

-Minden rendben lesz, ígérem!

-Remélem.- lesütöm a tekintetem és őszintén, rettentően ideges vagyok, tudom hogy semmi sem megy ilyen könnyen.

...

Itt vannak, Madelyn szokásához híven örömmel jött és ezt természetesen ki is mutatja, ami meg kell hagyni nagyon jól esik. És hát ott van Jason apja, nem szólt eddig semmit, nem nézett rám és ez olyan furcsaság, amit a legkevésbé sem bánok.

...

Jason szemszöge:

Minden rendben ment eddig, de most ismét itt vagyunk. Apám kihívott, én pedig várom az elkövetkező hosszas beszédét.

-Sajnálom!- egy pillanatra néma csend telepszik közénk, majd megszólalok.

-Tényleg?! Mert nem igazán tudok neked hinni!- vágom rá, mert egyszerűen nem értem.

-Tényleg sajnálom!- mindenre számítottam, csak bocsánatkérésre nem. Szokásosan érzéketlenül hangzanak a szavai, bár már az is nagy szó, hogy ezt kimondta.

-Akkor mutasd is meg, hogy sajnálod! Kezdve azzal, hogy Margarettől kérsz bocsánatot! Azt pedig ígérd meg, hogy sosem fog ilyesmi mostantól előfordulni! Nem akarom elveszíteni, nekem ő a mindenem.- ideges vagyok és ezt egy pillanatig sem leplezem.

-Ígérem nem lesz többé ilyen és beszélek vele. Nem kellett volna így viselkednem. Tudom, hogy már nem lehet visszacsinálni és az is valószínű, hogy nem fog megbocsátani, de szeretnék mindent újra kezdeni.- egész életemben talán kétszer, ha láttam apámat tényleg megbánni valamit és ez itt a harmadik alkalom.

...

Margaret szemszöge:

Jasonék visszajöttek és reméltem, hogy a mai nap már nem lesz semmi meglepetés, de most itt állok az udvaron Jason apjával, aki velem szeretett volna beszélgetni. Egy valamit pedig biztosra mondhatok, iszonyúan feszült vagyok, nem tudok megszólalni, egyszerűen nem megy, de ez a csend nem tart sokáig.

-Tudom nem indult jól a mi kapcsolatunk és tudnod kell, hogy sajnálom!- még mindig hallgatok, majd folytatja. -Ha lehetséges és még nem utálsz teljesen, akkor kezdhetnénk előről. Tudom nagy kérés és megértem, ha legszívesebben az életbe nem akarnál már velem találkozni, de szeretném helyrehozni.- őszintén, most végképp nemtudom mit reagáljak, de végül megszólalok.

-Miért csinálta?

-Őszintén, nemtudom. Nem is beszéltem veled, csak első látásra döntöttem és ezért sajnálok mindent, nem kellett volna ennek így lennie.

..Egy ideig még beszélgetünk és kezdek feloldódni. Jason apján érzem, hogy tényleg sajnálja ezt az egészet és szégyenli magát miatta, mégha ezt nem is igazán mutatja ki..

...

Azt kell mondanom, hogy jól alakult a mai nap, most pedig a fürdőből botorkálok ki, mikor is Jason belép a szobába.

-Kicsi!- elmosolyodik, majd folytatja. -Mit mondott apám?- aggódik hogy esetleg olyat mondott, ami felzaklathatott vagy rosszul eshetett.

-Minden rendben, bocsánatot kért és megpróbálunk tiszta lappal indítani. Őszintén, nem számítottam rá, hogy bármikor is beszélni szeretne velem, de sokkal jobban érzem most magam!- nyugtatom, ekkor pedig hozzámlép és kezei a derekam köré fonódnak. Feje a nyakamba fúródik és csak szorosan magához húz.

-Már aggódtam, hogy olyat mondott, ami mégjobban megbánt. Mert hát apám nem a legkedvesebb ember, de ezt szerintem már így is tapasztaltad.- finoman felemel és az ágyhoz visz. -Most már minden rendben lesz! Ígérem!

-Szeretlek!- húzom közelebb, mígnem az ajkaink egymásra találnak.

-Én is szeretlek!

...

1 hónappal később

...

Sziasztok! Hát meg kell hagyni, kisebb kihagyással, de itt vagyok. Remélem tetszett ez a rész, ami pedig a következőt illeti, egy kevésbé vagy inkább már semennyire sem kedvelt szereplő ismét felbukkan, de addig is puszilok mindenkit😘