Han Jisungot határtalanul idegesítette az egyébként ijesztően antiszociális Lee Minho jelenléte, egészen addig, ameddig el nem tört nála a mécses, és egy veszekedés következményeként minden megvilágosodik Jisung számára.
Kiderül, hogy a könyvet nem...
Eltelt egy hét. Minho végig otthon volt, gyógyulgatott.
Legtöbbször Chan és Felix ment át hozzá suli után, de néha Changbin is ment. Egyszer volt olyan, hogy mindenki átment, csak én nem, mert dolgom volt.
Azonban Minho még mindig eléggé zárkózott volt. Chan azt mondta, hogy továbbra sem beszél sokat, csak egy két rövidebb mondatot. Viszont Felix elmondása szerint többet mosolyog, és többet hallották nevetni.
Ezeket hallva valahogy gombóc nőtt a torkomban. Ennyire utálnám őt? Már azt se szeretném, hogy boldog legyen...?
Ezen rágódva bele sem gondoltam ennek az ellenkezőjébe.
☆ ★ ✮ ★ ☆
Péntek volt, ráadásul valószínűleg egyben életem legrosszabb napja.
Matekból kaptam egy egyest, a töri tanár lebaszott mert órán tollat mertem kérni Seungmintól, a folyosón valaki véletlen az arcomba csapta a szekrényét, ebédszünetben neki mentem valakinek, ezért mindenki szeme láttára kiborult az ételes tálcám, sőt, irodalom helyett a fizika füzetemet hoztam, ami miatt kaptam egy felszerelés hiány kisegyest attól a szívtelen szamártól.
És ami még rá tett egy lapáttal: Minho jött suliba.
Egyáltalán minek jött be pénteken?! Egész héten otthon punnyadt, miért nem tudott otthon maradni még egy napot?
Szokás szerint egész nap a nyomomban volt, és mostmár a nevemet is mondogatta. Egyfolytában: - Han-ah! Han-ah! Han-ah! - Azzal az elképesztően aranyos hangjával. Azt hittem megőrülök.
Egy végig szenvedett biológia óra után végre végeztem a sulival. A terem előtt természetesen Minho várt, de már rá sem néztem. - Han-ah! - jött utánam, mire én mélyen beszívtam a levegőt, hogy lenyeljem dühömet. Követett a szekrényemig, és a folyosón sétálva végig hallgattam a diákok sugdolózását; "Minho megint nagyon rá van tapadva... miért nem pattintja már le? Talán élvezi? Minek válogatta be egyáltalán a csapatba? Micsoda egy nyomorék ez a Han Jisung..."
Haragom csak nőtt ezt hallgatva, de még tartottam magam. A szekrényemhez érve a folyosó kicsit letisztult, kevesebb ember volt, de akik ott voltak, azok is engem és Minhot néztek.
Miért nem képesek csak a saját dolgukkal foglalkozni...?!
- Han-ah... Elvesztettem a türelmemet, és meggondolatlanul cselekedtem. Minhohoz fordultam, és vissza kézből felpofoztam.
Láttam, ahogy szemei döbbenten elkerekednek, majd remegő kezekkel pirosodó arcához nyúl, de ez nem tudott érdekelni, csak a felgyülemlett düh vezérelt. - Miért nem vagy képes békén hagyni?! Egyfolytában követsz, mindenhol ott vagy, ahol én is, egy perc nyugtom nincsen tőled! Olyan jó volt ez a pár nap, ameddig otthon basztad a rezet, legalább nem jöttél egyfolytában a seggemben! Minek kellett bejönnöd erre az egy nyomorult napra?! Azért, hogy megkeserítsd az életem?! Kurvára elegem van belőled meg a kibaszott jelenlétedből, Lee Minho! Kopj már le rólam, légy oly kedves, csimpaszkodj máson!
Meglöktem a mellkasát, mire ő nekiesett a szekrénynek. Remegő alsó ajkakkal nézett rám, szemeibe könnyek gyűltek, de nem pislogta ki őket, hagyta, hogy kibuggyanva lefolyjanak kipirosodott orcáján. Az egész teste reszketett ahogy fájdalommal a tekintetében rám nézett, és én kezdtem felfogni mit tettem.
Úristen... basszameg...
Nyeltem egyet ahogy néztem Minhot, aki fejét lehajtva, összetörve kiszaladt az iskolából. - Baszki... - néztem utána meredten. - Mit tettem...? A körülöttem lévő emberek mind döbbenten álltak, de én rájuk sem hederítettem. Csak a saját szavaim vízhangzottak a fejemben, és úgy éreztem képes lennék leugrani egy hídról a tetteimért cserébe.
A haragom elszállt, helyette mardosó bűntudat költözött a szívembe. Jobban belegondolva... sosem néztem Minho helyzetét. De most már látom: mindig egyedül volt, sosem töltött időt más emberekkel rajtunk kívül. Keveset beszélt, mindig is visszahúzódó volt, de aztán hirtelen erőt véve magán kinyílt egy picit, és közeledett felénk, mert... barátokat akart szerezni.
Hajamba túrva összerogytam a szekrények mentén. Minho csak barátokat akart, erre én úgy kezeltem őt, mint egy piócát... Pedig nem tett semmi rosszat, csak a közelemben akart lenni, mert társaságot akart.
De hogy miért pont engem akart társaságnak? Biztosan én tűntem neki a legszimpatikusabbnak, és kötődni kezdett hozzám, pedig a többiek sokkal közvetlenebbek voltak vele, mint én. Én pedig voltam olyan faszfej, hogy többször is össze törtem, de ő még úgy is kitartott mellettem, hogy minden fan kibeszélte a háta mögött, amiről valószínűleg jól tudott, hiszen láttam az arckifejezésén, hogy bántják az elsuttogott szavak. És én ahelyett, hogy megvédtem volna, csak rontottam a helyzeten...
Arcomon forró könnycseppek szaladtak végig. Mindent elbasztam...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
