Han Jisungot határtalanul idegesítette az egyébként ijesztően antiszociális Lee Minho jelenléte, egészen addig, ameddig el nem tört nála a mécses, és egy veszekedés következményeként minden megvilágosodik Jisung számára.
Kiderül, hogy a könyvet nem...
- Kurvára elegem van!! - Jisung visszafordult, s ekkor megpillantottam könnyektől csillogó éj fekete szemeit. Úgy éreztem darabokra törik a szívem. - Elegem van, hogy már csak megjátszani sem tudom magam! Miért műveled ezt velem? Miért....?
Értetlenül, szótlanul meredtem rá.
Miről beszél...?
Az előbb próbáltam tanulni, de Jisung nem hagyta, egyfolytában ölelgetett meg beszélt hozzám, ami nyilván általában nem zavarna, de holnap vizsgázok, így tényleg nagyon rám fért volna a nyugalom... Kiakadtam, és rákiabáltam, hogy fogja már be, tegye le a seggét az ágyra, és foglalja el magát, mert már kibaszottul idegesítő amit művel, mire ő kiviharzott a szobából.
Gyorsan felfogtam, hogy mit is tettem, így utána rohantam, és itt tartunk most... Kiborult. De amiket mond, az egyáltalán nem az előbb történtekre vonatkozik.
- Ezt... Ezt hogy érted...? - kérdeztem kis csönd után.
- Annyira rohadtul hülye vagy... - nézett a plafonra grimaszolva, majd határozottan megindult felém. Kezeit kinyújtotta, egyikkel a derekamra markolt, másikkal a tarkómra fogott, s közelebb húzva magához ajkait az enyémhez csapta. A világ lelassult, szemeim kitágultak ahogy realizáltam, hogy mi is történik éppen. A szívem őrült tempóba váltott, úgy éreztem menten kiugrik a helyéről. Minden vérem az arcomba tódult, ahogy Jisung ajkait még mindig az enyémekhez nyomta. Nem volt időm elengedni magam és élvezni a hirtelen csókot, mert Jisung hátra húzódott, és homlokát az enyémnek döntve szomorúan a szemeimbe nézett. - De én így szeretlek...
A lélegzetem elakadt ahogy ránéztem, az egész testem lemerevedett. A gondolataim zavarosak voltak, csak egy dolog ismétlődött a fejemben: Megcsókolt... Megcsókolt... Megcsókolt...
- N-ne haragudj.... - hajtotta le fejét, szemeit újból könnyek lepték el. - M-most mindent e-elbasztam....
- J-jisung... - szóltam rekedten, kezemet remegve felé nyújtottam. - Semmit sem rontottál el...
Jisung félénken felnézett rám, mire én rásimítottam a csuklójára, majd közelebb lépve ajkaimat óvatosan az övéihez súroltam. Nem tudtam pontosan hogyan kell csókolni, de meg akartam próbálni. Hiszen olyan jó érzés, ha Jisunggal csinálom...
Jisung meglepve megnyikkant a tettemre, de ahogy tétován megdöntöttem a fejem, ő is kissé elengedte magát, s karjait a nyakam köré kulcsolva elkezdte mozgatni az ajkait. Úgy éreztem menten elolvadok az érzésre. Jisung párnácskái édesek és puhák voltak, az illata babonázó, még sosem tapasztaltam ilyet.
Karjaimat a derekára simítottam, s felbátorodva én is masszírozni kezdtem ajkaimmal az ajkait. Jisung belemosolygott a csókba, ami ezernyi pillangót engedett szabadjára a hasamban, és késztetést éreztem, hogy szorosabban vonjam magamhoz a vékony, törékeny fiút.
A pillanat felfoghatatlan értékű volt számomra. Ajkaim bizseregtek, de semmiképpen sem akartam elhúzódni. Örökké így akartam maradni, életem első szerelme karjaiban, őt csókolva, ebben a nyugodt, varázslatos pillanatban, amire örökké emlékezni fogok.
Másnak nem is engedtem volna... - gondoltam, miközben hagytam, hogy Jisung elmélyítse a csókot, s nyelvét átdugva a számba egy jóleső érzést szüljön a torkomban. - Másnak nem engedtem volna, hogy megcsókoljon... Jisungnak adtam az első csókomat, és nem bántam meg.
Jisung a hajamba túrt, mire én enyhén belenyögtem a csókba. Kelletlenül elhúzódtunk egymástól, s szemeink rögtön megtalálták egymás tekintetét. Szinte azonnal elvesztem Jisung mély, fekete szemeiben, melyből mintha az univerzum ragyogott volna vissza rám.
Hangosan nyeltem egyet.
- Jisung, én...
Erre valami olyan történt, amire egyáltalán nem számítottam.
Jisung a mellkasomnál fogva messzire lökött magától, de olyan energiával, hogy a földre zuhantam. Fenékre esve sokkoltan, és kissé összetörten kaptam felé a fejem.
- Mi a fasz?! - kiáltotta Jisung, de nem nekem, inkább mintha magát kérdezte volna.
- J-jisung...
- KUSS!! - ordította, majd zokogva kirohant a lakásból, ott hagyva engem a földön.
Először értetlenül, majd szomorúan, végül bekönnyezve néztem utána.
Mi.... történt? Elrontottam valamit...?
Forró könnyek szaladtak végig az arcomon megállíthatatlanul, hogy aztán az ölembe csöppenhessenek. A szívem jobban fájt, mint a lökés következményében ért padlóra esés. A szám még mindig bizsergett az édes csók emlékére, de a szívem sajgott.
Jisung már régen elhagyta a lakást, mikor végleg összetörtem. Térdeimet felhúzva, átkarolva, s fejemet lehajtva zokogni kezdtem. Inkább volt pánikroham, mint sírás. Nem kaptam rendesen levegőt, végtagjaim elgyengültek, és úgy éreztem menten megfulladok.
Miért kellett nekem barátkoznom? Miért kellett szerelembe esnem...? Miért...?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
.
.
.
Azért itt egy kis boldogság...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Szóóóóval van egy jó meg egy rossz hírem.
Kezdem a rosszal.
A könyvnek hamarosan vége van. Amint azt már elmondtam, ez egy viszonylag rövid történet. Eleve egy one-shot lett volna, de inkább több részletre vágtam és kibővítettem, mert azért így mégis csak teljesebb, nem igaz?
Viszont a jó hír az, hogy happy end lesz! Dw, tőlem nem fogtok olyan könyvet kapni, aminek szomorú a befejezése. Egyrészt: nem akarlak titeket kínozni. Másrészt: ki a fasz élvez egy szomorú végződésű könyvet megírni?? Megmondom; az ilyen Minho féle pszichopaták. (jó, tőle talán még el is olvasnám...)
Lényeg a lényeg, hogy hamarosan itt a happy end, addig is pedig holnap hozom a K. első fejezetét. Szép napot/estét mindenkinek! :]
