Han Jisungot határtalanul idegesítette az egyébként ijesztően antiszociális Lee Minho jelenléte, egészen addig, ameddig el nem tört nála a mécses, és egy veszekedés következményeként minden megvilágosodik Jisung számára.
Kiderül, hogy a könyvet nem...
Tudom, hogy beszélnem kellett volna Jisunggal, hiszen az lett volna a helyes, de nem mertem.
Ahogy ott hagyott aznap... Nem mertem megkockáztatni, hogy mégegyszer összetörje a szívemet.
Így hát vártam. Vártam, ameddig mindkettőnknek leülepszik a dolog.
☆ ★ ✮ ★ ☆
Iskola után nagyon túlterheltnek éreztem magam. Nem beszéltem a fiúkkal sem, nem beszéltem senkivel aznap. Az utóbbi napokban olyan, mintha vissza tértem volna ahhoz az antiszociális énemhez, aki a meghallgatás előtt mindig is voltam.
Hiszen egész nap egy szót sem szóltam.
A torkomban gombóc volt, tenyereim izzadtak, egyszerűen csak túlterhelt voltam testileg és lelkileg is egyarán. És mind tudjuk, hogy ilyenkor mit csinálok:
Kiszellőztetem a fejem a lakópark mögötti kis réten.
Ahogy megszólalt az utolsó órát jelző csengő, én komótosan összepakoltam a cuccomat, és elindultam kifele az iskolából.
- Minho!
Nevemet hallva csak gyorsítottam a lépteimen.
- Minho, hé, állj már meg!!
Changbin megragadta a vállamat, és határozottan maga felé fordított.
- Mi a fasz van veled manapság?? - kérdezte, igyekezve tartani velem a szemkontaktust. - Nem beszélsz egyikünkkel sem, még Hannal sem, kezdünk nagyon aggódni érted!
Fáradtan és szomorúan néztem rá, majd el. - Ne haragudj... - szólaltam meg aznap előszőr rekedten -, én csak... Mondjuk úgy, hogy összevesztünk Jisunggal. És most kell egy kis idő mire összeszedem magam...
Changbin meglepetten összevonta a szemöldökét. - Összevesztetek?
Tekintetemet lefele függesztve aprót bólintottam. Changbin kis ideig aggódva méregetett engem, végül csak sóhajtva magához ölelt.
- Figyelj - kezdte lágy hangon -, nem tudom, hogy min vesztetek össze, de biztos vagyok benne, hogy meg tudjátok beszélni. Hanon is látszik, hogy mennyire kivan, túl csöndes magához képest, biztosan őt is megviselte ez az egész. Csak annyit kell tenned, hogy odamész hozzá és beszélsz vele.
Sóhajtottam. - Nekem ez még nem megy...
- És ez rendben is van - simogatta meg a hátamat lassan Changbin. - Mindennek eljön a maga ideje. Majd akkor beszélsz vele, ha készen állsz rá.
☆ ★ ✮ ★ ☆
A rét szélére érve megtorpantam. Körbenéztem a zöldellő, virágokkal tarkított mezőn, s beszívtam a friss, langyos tavaszi levegőt. Táskámat lecsúsztava a vállamon elindultam a fűben, miközben ujjaim hegyével végigsimítottam a fűszálakon. Arcomra gyengéd mosoly költözött ahogy a tüdőmet átjárta a virágillat, s testemet körbelengte a lágy szellő. Lepkék szálltak el a vállam mentén, mire én játékosan utánuk nyúltam. Egy apró kacaj szaladt ki ajkaim közül. Szabadon körbe fordultam, majd megállva egy mély sóhaj következtében kinyitottam a szemeimet. Lefagytam.
Nagyjából 5 méterről Han Jisung nézett vissza rám.
Gyönyörű szemei karikásak és pirosak voltak, arca sápadt, haja kócos, de még így is szépséges volt. Épp olyan meglepetten nézett rám, mint ahogy én rá.
Tétován közelebb léptem hozzá. Nem hátrált.
- Jisung... - torkomat sírás fojtogatta. Olyan jó volt ennyi idő után a szemeibe nézni...
- Minho, én... - suttogta úgy, hogy halljam. Alsó ajka megremegett, mire elkapta a tekintetét.
Ne... ne sírj, kérlek...
Tettem felé még pár lépést, majd 2 méterre megálltam tőle. Lassan visszafordította a fejét és féléken függesztette tekintetét az enyémnek.
- Hol rontottam el...? - kérdeztem halkan.
Jisung szemei bekönnyesedtek ezt hallva. - Te? Te sehol... te mindent jól csináltál - felelte remegő hanggal. - Én rontottam el...
- Mit? - vontam össze a szemöldökömet értetlenül.
Jisung az égre pillantott, próbálva visszapislogni kitörekvő könnyeit. - A barátságunkat... elrontottam.
A lélegzetem elakadt. Hevesen pislogva néztem rá. - Miért rontottad volna el a barátságunkat?
- Mert megcsókoltalak! - rejtette el arcát zokogva a kezeibe. - Megcsókoltalak, mert már nem bírtam visszafogni magam! Ne haragudj, most biztosan utálsz és undorodsz tőlem, minden az én hibám...
Tekintetem erre ellágyult, és egy könnyed mosoly költözött az ajkamra. - Hé... - léptem még közelebb hozzá. - Jisung... Nézz rám, kérlek.
Jisung lassan leengedte remegő kezeit. Könnyes szemeit a földre függesztette, csak nem akart rám nézni. Kezemet óvatosan az álla alá csúsztattam, majd gyengéden megemeltem a fejét hogy rám nézzen.
Ahogy szemeink összekapcsolódtak, én kedvesen elmosolyodtam. - Valamit biztosan félreértettél, ha azt hiszed, hogy azzal a csókkal mindent elrontottál - mondtam, miközben kezemet könnyes arcára vezettem, és letöröltem a nedves könnyeket onnan.
Jisung meglepetten felvonta a szemöldökét, és éreztem, hogy az érintésemre felforrósodik a bőre a kezeim alatt.
Még egy lépést tettem előre, ami azt eredményezte, hogy már csak centikre voltunk egymástól. - Az a csók mindent letisztázott közöttünk - súgtam, már már Jisung ajkaira. - És igazad lehet. A barátságunkat elrontotta, hiszen lehetnénk annál többek is...
S ezzel ajkaimat az ővéinek nyomtam, mire szívemben megannyi szikra és láng gyúlt és szaladt szét az egész testemben.
★
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
