Han Jisungot határtalanul idegesítette az egyébként ijesztően antiszociális Lee Minho jelenléte, egészen addig, ameddig el nem tört nála a mécses, és egy veszekedés következményeként minden megvilágosodik Jisung számára.
Kiderül, hogy a könyvet nem...
Minho a nevét hallva kinyitotta szemeit, s édesen elmosolyodott. Komótosan felült a fűben, majd ahogyan két láb mellé ért, felemelte fejét, és örömmel nézett Jisungra.
- Szia - huppant le mellé Jisung vidáman.
- Szia - feküdt vissza Minho mosolyogva.
Délután volt.
Jisung tudta, hogy Minhot a réten találja majd. A suliban egész nap nem találkoztak, így Jisung az utolsó órája után a lakópark mögötti édes kis rétre jött, hiszen biztos volt benne, hogy Minho iskola után szokás szerint ide jön majd kiszellőztetni a fejét. Minho pedig tudta, hogy Jisung rá fog találni.
- Milyen napod volt? - feküdt le Jisung is Minho mellé a fűbe, szemeit az eget néző fiún nyugtatva.
- Hosszú - felelte szokásosan Minho. Mindig ez volt a válasza, de valahogyan mindig máshogyan mondta.
Jisung megtanulta, hogy hogyha Minho vidám hanglejtéssel válaszol, akkor jó napja volt, vagy történt vele valami érdekes. Mikor halkan, morcosan válaszol, akkor rossz, lassan telő napja volt, ha pedig semleges hangnemet használ akkor unalmas, átlagos napot élt át.
- Szóval nem történt semmi érdekes - állapította meg Jisung Minho unott hanglejtését hallva.
Minho Jisungra pillantott, majd csillogó szemekkel felnevetett.
- Hogy ismersz ilyen jól? - kérdezte visszanézve az égre, továbbra is mosolyogva.
- Tudod, egy év minden napját együtt tölteni veled meghozza a maga gyümölcsét - kuncogott Jisung.
Az nap volt pontosan egy éve, hogy Minho megjelent a meghallgatáson, és ezáltal megismerte Jisungot meg a többieket.
- El sem hiszem, hogy már egy éve barátok vagyunk - mondta halkan Minho, hangjában csodálkozás. - Annyi minden történt egy év alatt...
A nyolc fiú elválaszthatatlan lett. Az iskolában, szünetekben, ha lehet, órákon, rendezvényeken, de még sulin kívül is együtt lógtak. Emellett ugyebár koncertjeik voltak, egyre több rajongót szereztek, egész ismertek lettek Koreában, sőt még néhol máshol is.
De Minho és Jisung... ők minden, tényleg minden idejüket együtt töltötték. Nem bírtak ki egy napot egymás nélkül, még egy órát is alig. 45 perc volt a maximum, addig nem bolondultak meg. Ha az egyikük beteg lett, a másikuk kihagyta a sulit, otthon maradt vele és ápolta. Többet voltak egymásnál, mint a saját otthonukban, szinte már együtt éltek.
Szerencséjükre ezt sem Minho, sem Jisung szülei nem ellenezték. Minho anyukája örült, hogy a fiának végre van szociális élete, Jisung szülei pedig alig voltak otthon, így igazából nem is volt nagyon beleszólásuk.
- Igen - helyeselt Jisung. - Tényleg sok minden történt. De a legjobb része az volt, hogy megismertelek - mondta egy édes mosollyal az arcán. Minho ragyogó szemekkel felé nézett, majd lágy tekintettel Jisung felé fordult.
- Tudod - súgta Minho, figyelve, ahogy Jisung teljes testével felé fordul. - Szerintem ez volt a sorsunk. Hogy találkozzunk.
Jisung ezt hallva majdnem elolvadt. Bizonytalanul kissé közelebb csúsztatta kezét Minhoéhoz, s pár centire megpihentette azt az idősebb kisujjától.
- Úgy érzem, benned megtaláltam azt, ami hiányzott... - mondta Jisung halkan, elpillantva Minho arcáról.
Minho nyelt egyet, majd habozva megmozdította a kezét, ezzel az ujja hozzáért Jisung csuklójához. Ahol a bőrük érintkezett, ott kellemes bizsergés született, mely végigszaladt egész testükön, a szívükben egy kellemes, meleg érzést hagyva maga után.
Jisung lepillantott. Kezét feljebb húzta, majd lassan, kissé félve összekulcsolta ujjait Minhoéval. Minho légzése felgyorsult, s viszonozta a fiatalabb tettét. Kezüket összekulcsolták, mire mindketten úgy érezték, hogy a fű zöldebb, az ég kékebb, a levegő kellemesebb lett.
A két fiú szíve egy ütemet választott. Testük, lelkük összeforrt, s reflex szerűen közelebb húzódtak egymáshoz, de még mindig nem néztek a másikra, tekintetüket összekulcsolt kezeiken nyugtatták. Minho hüvelykujjával lassan, gyengéden simogatni kezdte Jisung kézfejét. Jisung enyhén megborzongott az érzésre, s végre felnézett a fiúra.
Arca felforrósodott ahogy szembesült Minho gyönyörű, mogyoróbarna szemeivel. Egy pillanatra mindkettejük lélegzete elakadt ahogy tekintetüket egymáséba fúrták. Az arcuk nem volt vészesen közel egymáshoz, kellemes, de mégis zavaró volt a távolság.
Minho lassan, kedvesen elmosolyodott, szemei továbbra sem hagyták el Jisungét. Jisung ajkai is mosolyra húzódtak. Szájukat halk kuncogás hagyta el, ami egyre hangosodott, és egyre vidámabban töltötte meg a virág illatú rét szabad csöndjét.
Aznap este ott maradtak, a tavasz végi kellemes melegbe burkolózva, magas fű és apró fehér virágok által elrejtve, egymás karjaiba zuhanva.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
