Han Jisungot határtalanul idegesítette az egyébként ijesztően antiszociális Lee Minho jelenléte, egészen addig, ameddig el nem tört nála a mécses, és egy veszekedés következményeként minden megvilágosodik Jisung számára.
Kiderül, hogy a könyvet nem...
Suli után az iskola előtt vártam Minhora, hogy kijöjjön az utolsó órájáról. Nekem egyel kevesebb órám volt aznap, de tudtam, hogy neki van egy 7. óra irodalma, így inkább megvártam ameddig ő is végez.
- Han-ah...! - hallottam meg egy halk hangot mögülem, mire rögtön megfordultam. Minho szaladt felém lelkesen, táskáját csak a fél vállán átdobva. Pulcsiját a kezében fogta, s egy hatalmas mosoly ült gyönyörű arcán.
Érkeztére elmosolyodtam.
- Ne haragudj, sokat vártál rám? - túrt bele a hajába mellém érkezve.
- Egyáltalán nem - hazudtam a fejemet csóválva. Neki nem kellett tudnia, hogy egy órát vártam rá, hiszen önszántamból tettem. - De most gyere, mert elkapkodják előlünk a jó fagyikat.
Minho nevetve bólintott, majd mellém sietve követett.
- Na, és milyen napod volt? - kezdeményezett beszélgetést, amin meglepődtem, mert mind tudjuk, hogy ő nem az a beszédes típus.
- Egész jó - gondolkodtam az égre pillantva. - Azon kívül, hogy matek dogát írtam, minden rendben volt. Neked milyen napod volt? Történt valami érdekes?
Mivel más osztályba és más évfolyamra járunk, ezért nem nagyon tudjuk, hogy miket él át a másik. Csak ebédszünetben meg néha órák között tudunk találkozni, de a nap nagy részét sajnos külön kell töltenünk.
- Hát... egyébként egész átlagos napom volt... - mondta lefele pillantva, amiből leszűrtem, hogy van valami mondandója.
- Na mesélj - vigyorodtam el, mire elvörösödve rám pillantott.
- Az előbb - kezdte sóhajtva -, óra után megállított egy lány, és elhívott randizni... Nagyon megijedtem, mert még sosem történt velem ilyen, de nyilván jól esett, hogy érdeklődik irántam, vagy valami, de...
Már nem figyeltem rá, a hangja eltompult, és csak a mellkasomban felgyülemlő féltékenységre tudtam koncentrálni. A fejemet elöntötték a sötét gondolatok.
Hát persze, hogy tetszik valakinek, hogy ne tetszene, hiszen tökéletes. Hát persze, hogy nem engem választana. Miből gondoltam, hogy majd pont én szerzem meg őt...?
- Han? Han Jisung? - Minho szólongatására visszatértem a valóságba, és összezavarodottan néztem rá. - Minden rendben?
- I-igen... - erőltettem egy mosolyt az arcomra. - Bocsánat, elbambultam. Mit is mondtál?
- Oh, csak annyi, hogy azt mondtam a lánynak, hogy én még nem állok készen egy randira - vonta meg a vállát,
Ezt hallva egy hatalmas kő esett le a szívemről, de ezzel egy időben gombóc nőtt a torkomban.
Nem randizni megyünk mi most ketten...?
- Értem - mosolyogtam rá immár egy kicsivel őszintébben. - Szerintem jól döntöttél, hiszen ha nem állsz készen, akkor nem vagy köteles megtenni. Mindennek eljön majd a maga ideje.
- Milyen filozofikus lettél hirtelen - kuncogott Minho, mire én is elnevettem magamat. Boldogan néztem vidám arcát, és szerencsésnek éreztem magam, amiért megismerhettem őt.
☆ ★ ✮ ★ ☆
- Milyen fagyit vettél?
- Epreset és mentolosat.
- Mi?
Fintorogva néztem Minhora, aki jóízűen nyalta az - amint az előbb kiderült - epres-mentolos fagyit.
- Hogy vagy képes mentolosat enni? - pislogtam felé a vanília fagylaltom fölül. - Nem olyan, mintha fogkrémet ennél?
- Egyáltalán nem - nevetett Minho. - Nagyon finom. Nem olyan égető mint mondjuk a fogkrém vagy a rágó, inkább ilyen édeskés.
- Nem hiszek neked - piszkáltam őt játékosan.
- Akkor kóstold meg magad - nyújtotta felém. Pár pillanatig csak gyanakodva méregettem a fagyit, de végül kissé vonakodva hozzá érintettem a nyelvemet az édességhez.
Ahogy megízlelem, rendesen leesett az állam.
Pont olyan volt, mint amilyennek Minho leírta; édeskés. És nagyon nagyon finom.
- Na? - döntötte meg a fejét Minho mosolyogva.
- Kellemesen csalódtam - néztem rá, majd vissza a fagyira. Vágyakozva pislogtam a zöldes, fehéres édességre, amiből Minho rögtön levette mit akarok.
- Add a fagyidat - nyújtotta a kezét kuncogva. Ahogy oda adtam neki a fagylaltomat, ő összedörgölte a sajátját az enyémmel, így a mentolos fagyi felét átkente az én tölcséremre.
- Köszönöm! - nevettem.
Tovább sétáltunk, ameddig el nem értük a parkot. Ott leültünk egy padra, így egymással beszélgetve fogyaszthattuk el a maradék fagyinkat.
Én gyors evő vagyok, ezért pár perc alatt meg is ettem az egészet, amíg Minho még csak a felénél tartott.
Számat megtörölve néztem Minhora, aki továbbra is komótosan fogyasztotta a fagylaltját, immár az epres részét.
Szemet szúrt nekem, hogy maradt egy kis fagyi a szája szélén. Szólni akartam neki, de egyszerűen nem bírtam. Csak a száját tudtam nézni.
Nagyot nyeltem, és össze szedtem magam. Gyengéden megérintettem a karját, mire Minho érdeklődve felém kapta a fejét. Én kezemet az arcára simítva közelebb hajoltam.
- Tudod, van egy kis... - ajkaimat gyengéden a szája szélére nyomtam, ezzel lecsókolva az eper ízű pacát - ...fagyi az arcodon.
★
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
