~Jack~
Muszály volt levegőre mennem és rágyújtanom, mert Stella egyszerűen megőrjít... nem elég, hogy a mai nap, csak egy kibaszott, ezüst, glitteres miniszoknya van rajta egy fehér toppal, de szó szerint nem bírok magammal. Alig ismerem, de kurvára többet akarok róla tudni. Viszont azt tudom, hogy kiáll magáért. És, amin a legjobban meglepődtem, hogy nem esik térdre esedezni, hogy mennyire jól nézek ki, sőt... inkább elmondja az összes hibámat, ami létezik. És rohadt cuki, de egyben dögös is, amikor mérges vagy, amikor zavarba jön. Azt meg nem is kell mondanom milyen gyönyörű, mert azt első látásra látni. Ma is, amikor kipörgetett engem, azt hittem feláll és otthagy, de baszki tovább feszegette a határokat és azzal a tökéletes testével beleült az ölembe. Várt, amíg teljesen meg nem bolondultam, majd egyszer csak feláll és otthagy egy " Szar lehet, amikor átbasznak,igaz?" Kérdéssel. Minden esetre MUSZÁLY távol tartanom magam tőle, mert baszki Stella lesz a végzetem...
Még rá sem gyújtottam rendesen , amikor Stella, kissé instabil mozdulattal már kint is volt, azon a helyen ahol én is álltam. Részeg volt. Egyszerűen láttam rajta. A kérdés az, hogy ő is tudatában volt, hogy mit csinál?
- Én nem ittamm....- kezdett bele a mondatába.
- Azt látom,napsugár.- mosolyodtam kicsit el, mert ő valamiért még így is dögös volt.
- Csak most annyi minden történik és... rámfért...-mondta egy kissé szomorúbb hanglejtéssel.
- Például?...- kérdeztem.
- Hát itt a sok vizsga is, meg tudod az apám megint iszik, meg drogozik, és minden nap hajnalba a rendőrök keltenek, hogy ismét kirúgták a kocsmából... de én nem ilyen vagyok...vagyis szerintem jobb vagyok mint ő. Mert én jól tanulok, cuki és szerethető ember vagyok, de ez mind baromság, mert kiért csinálom ezt? A meghalt anyámért? Vagy a függő apámért? Ki a faszomért szenvedek?....- tört ki Stellából mind ez. A végén már szinte sírt, de láttam, hogy próbálta visszatartani. Lefagytam... egyszerűen sem megvigasztalni, sem egyetérteni vele nem tudtam. Ha az emberek tudnák, milyen rohadt erős Stella.... Ha tudnák, amit most én tudok...
- Bocs én... nem tudom miért mondtam el... talán a sok pia vagy- nem tudta befejezni, mert magamhoz húztam. Nem vagyok a szavak embere, éppen ezért tettem. Sokszor a tettek erősebbek, mint a szavak. Amint magamhoz húztam éreztem, hogy Stella, csak a mellkasomig ér. Amint átöleltem halk zokogás hallatszódott fel a torkából.
- Add ki magadból, csak én vagyok itt, Napsugár. Én nem ítéllek el.- nyugtattam erre egy kicsit jobban elkezdett sírni. Nem bántam, mert tudom, milyen az, amikor az ember visszatartja. Csak így álltunk. Imádtam ennek a pillanatnak minden percét. Azt is, hogy Stella ezt elmondta nekem, hogy megbízik bennem és, hogy nem taszít el. Egymásba bújva hallgattam amíg végre Stella megnyugodott és elhúzódott egy kicsit távolabb.
- Köszönöm...- mondta, miközben a szemét töröltette, amin le volt csurogva az aznapi szempillaspirálja.
- Nincs mit. Gyere, hazaviszlek, Napsugár.- mondtam, miközben egy hajszálat a füle mögé tűrtem. Bólintott és elindultunk a parkoló felé.
