~Stella~
A parkoló felé menet minden csendes volt. Részeg voltam, de nem annyira, hogy tudjam 2 perccel ezelőtt osztottam meg a jelenlegi ellenségemmel az életem darabokban álló formáját. Igazabából még senkinek sem beszéltem erről, de úgy éreztem, ő valamiért megérti. Hála az égnek, hogy részeg vagyok, mert józanon biztosan nem sírtam volna a mellkasán, de most nagyon jól esett. Nem szólalt meg, nem ítélt el, csak átölelt. És ilyenben már jó régóta nem volt részem...
A parkolóban egyszer csak megállt egy teljesen fekete motor előtt és kikapta a sisakot.
- Ohm...Oke... csak, hogy tisztázzuk én nem ülök motorra, Jack. A holttestemen keresztül sem.- jelentettem ki világosan. Életemben nem ültem motoron és nem is tervezek. Veszélyes és ráadásul vihart is mondanak az estére. Ki van zárva!
- Napsugár, csak, hogy tisztázzuk, ha lenne más opció, akkor jó lenne, de jelen esetben a kollégium fél órára van motorral, gyalog 3x annyi lenne. Szóval, ha nem szeretnél bőrigázni, akkor azt javaslom bízz bennem és szállj fel.- mondta Jack nyugodt hangon. Azelőtt is láttam, ahogyan motorozik, és elég jól nyomja viszont miért is kellenne benne megbíznom? Egy ideig hezitáltam, amikor megláttam, hogy csak egy sisak van a kezében.
- Ugye, csak viccelsz és van egy sisakod valahol...- reménykedve néztem Jackre, mire egy kis mosoly jelent meg a száján.
-Nincs, de nem is kell. Ez a tiéd, Napsugár- majd óvatosan ráhelyezte a sisakot a fejemre, vigyázva nehogy fájjon nekem.
- De ez így nem veszélyes neked?- kérdeztem, várva a válaszára.
- Meglehet, de jelen pillanatban te vagy a legfontosabb, Stells- mondta és közelebb hajolt, hogy a fejemre tudja tenni a sisakot. Elmosolyodtam, a napsugár is nagyon a szívemhez nőtt, de Stellsnek az anyukám szokott hívni, még, amikor élt...
Miközben a sisakkal babrált vettem észre, hogy már csöpög az eső és a cseppek, amik a ruháinkon landolnak kezdenek egyre gyorsabban esni. A szürke pólója teljesen átázott és, ekkor figyelhettem meg közelebbről is az izmos hasát. És azt a rohadt....Hát mostmár értem miért van úgy oda mindenki...
Amikor Jack befejezte a sisakkal való babrálást rám nézett és egy enyhe mosollyal együtt megharapta a szája szélét. Megfordulva egy fekete bőrkabátot vett elő és felém nyújtotta. Összezavarodva álltam ott, majd Jack a mellkasomra pillantott és Ú-R-I-S-T-E-N. Itt realizálódott bennem, hogy az így is eléggé kivágott fehér pólóm teljesen át van ázva, és szabad szemmel látható a fekete melltartóm, amit egy halványrózsaszín masni díszít. Azonnal felkaptam a kabátot és azt sem tudtam mit mondjak. Életemben nem éreztem magam ilyen kínosan! Jack felhorkantott, majd egy mély levegőt véve belekezdett.
- Nyugi, lassabban fogok menni, kapaszkodj és, ha valami van nyugodtan bökj meg és félreállok.- mondta, majd folytatta- Szóval, indulhatunk, Napsugár?- kérdezte, amire én bólintottam. Segített felültetni engem és, ahogyan ígérte, lassabban ment, de még így is kiszorítottam belőle a levegőt. Nagyon féltem, hogy a most már szakadó eső nem okoz-e valami problémát, de Jack nem úgy tűnt, mintha nagyon érdekelné. Az erős szorításból engedtem. Megéreztem Jacknek az illatát. Igen, már tudom milyen az illata. Valamiért megnyugtatott. Amennyire utáltam, annak ellenére ma többször is kedves volt velem. Úgy éreztem, hogy hiába vagyok részeg, tényleg úgy érzem, hogy ma este végül nem is volt olyan szar, mint gondoltam, hogy lesz. Igaz életemben nem gondoltam volna, hogy Jackkel egy motoron fogok hazamenni, éjszaka, a legnagyobb viharba, de egyszer mindent el kell kezdeni nem?...
