~Stella~
Valamiért még Jack szuszogása sem tudott megnyugtatni. A repülőn azonnal elaludt a vállamon, én viszont nem ellenkeztem. Tetszett, ami köztünk van, de egyben meg is rémített. A bennem lévő érzések egyre csak gyülemlettek. Nem tudtam mi lesz, ha ez a repülő leszáll, és kipukkan az álombuborékunk... fogalmam sem volt. Ahogyan ránéztem Jackre eszembe jutott mindaz, amit az elmúlt pár napban értem tett. Elvitt minket motorozni a belvárosba, igaz nem, olyan motort kaptunk, mint amire számítottunk. Inkább volt robogó, és rózsaszínűen csillogott, de ennek ellenére is elvitt engem vele, mert tudta mennyire akartam. Ugyanakkor, szó szerint úgy kezelt, mint egy hercegnőt. Igaz, hogy az ágyba reggeli, meg, hogy kinyitom a nők előtt az ajtót kis gesztusok, de nekem mégis sokat jelentett. Mint az is, hogy amikor megvolt a bajom átsegített rajta, és törődött velem. Ugyanis tudom, hogy az a Jack, aki a folyosón nekem jött, és beszólt egyáltalán köze sincs ahhoz a Jackhez, aki most a vállamon pihenteti a fejét. Kicsit sem.
-Minden oké, Napsugár?- Jack felemelte a fejét, és beletúrt a hajába, hogy megigazítsa. Egy hajtúrástól nem szoktam elpirulni sem kimelegedni, de ez a férfi...- Stells?...- Baszki, mit kérdezett?
-Öhm... aha.- válaszoltam bár tudtam, hogy nem hitte el a válaszom. Ám nem tudott megszólalni hiszen éppen megszólaltak, hogy mindenki kösse be az övét, mert elkezdjük a leszállás.
Amikor lehetett érezni, hogy megyünk lefelé kirázott a hideg. Nem sűrűn repültem mégis, olyan hihetetlen érzés... mielőtt szépen leérkezett volna a gép Jack összefonta ujjainkat. Felnéztem rá, ám ő éppen az ablakot nézte. Megsimította a hüvelykujjával a bőrömet jelezve, hogy ő is lát, illetve érez engem. Ismét kirázott a hideg, de most semmi köze nem volt a repülőgéphez. Ezt csakis Jack tette velem...
-Majd hívjatok fel! Hiányozni fogtok. Sziasztok!- köszönt el Paris, aki éppen beült Miles mellé az autóba. Mindenki elment csak én és Jack álltunk kint a bőröndjeinkkel. Őszintén a hányás keringetett, mert azt sem tudtam most mi fog történni. Most jön az a rész, hogy nagyon jó volt az elmúlt hét, de...
-Ki jön érted?- Bassza meg! Annyira el voltam foglalva, hogy megbeszéljük Jackkel a dolgokat, hogy nem kértem meg senkit sem, hogy jöjjön értem... Liv!
-Igazából elfelejtettem, de Liv biztos...- Jack azonnal belevágott a szavamba.
-Gyere velem!- ez a mondat lesokkolt, pedig Jack igazán nyugodtan mondta. De úgy lesokkolt, hogy nem tudtam megszólalni sem. Vett egy mély levegőt, és folytatta.- Szerintem lenne mit megbeszélnünk...- igaza volt. Nem is kevés.
-Tényleg van mit...- elgondolkodtam az ajánlatán. Jackkel már ideje volt megbeszélni a dolgokat.- Menjünk.
Igazából már őszintén hiányzott Jack motorjának ülni. Elősször fel sem akartam rá ülni, de most úgy gondolom nincs jobb érzés, mint amikor minden összemosódik körülötted, és, ahogyan a szél belekap a hajadba...
Annyira elkalandoztam, hogy már egyszer csak Jack szobájában találtam magam. Egyébként most jártam itt először, mert csak a konyhájában voltam, és akkor is korrepetálnom kellett volna, csak egy kicsit elkalandoztunk... a szobája nem nagyon állt színekből. Fekete, fehér, szürke. Ennyi. Igazából nagyon Jackre emlékeztetett.
-Nos...- ült le Jack az ágyára. Megtámaszkodtam az ajtónak dőlve, és megköszörültem a torkomat.
-Nos...- igazából nem tudtam mit kéne mondanom.- Akarod ezt még?... akarsz?
-Akarlak, Napsugár. Olyan kurvára, hogy fogalmad sincs róla...- nézett a szemébe, és úgy, hogy teljesen felgyorsult a szívverésem.- Már azóta akarlak, hogy megláttalak rugdosni azt az átkozott automatát...- erre mindketten felnevettünk.
-Úgy tűnik ez örökre rajtam marad...- Jack felállt, és elém lépett. A jelenléte érződött a levegőben.
-Az aztán biztos...- vett egy levegőt, és ismét a szemeimbe nézett.- És te? Te akarod ezt? Akarsz?...
-Persze ,hogy akarlak... oké, én nem az elejétől, mert az elején szó szerint utáltalak...- mosolyra húzódott a szája.- De... azóta a buli óta... azóta tudom, hogy valójában szarok a szőke hercegre a fehér lovon, ha van nekem egy sötét hajú motorosom...
Jack ajkai azonnal megtalálták az enyémeket, és rögtön rátapadtak. Olyan vadul csókolt meg, hogy a hátam nekidőlt az ajtónak, ami miatt muszály volt felnyögnöm. Jack nem szakadt el tőlem. Csókjai áttértek a nyakamra, és ott szívta a bőrömet. Kezei elkezdtek vándorolni a testem minden részén. Bármennyire is akartam most őt, muszály volt kimondanom, ami bennem volt.
-Jack...- suttogtam, mire ő rögtön megállt. Elmosolyodtam, amikor megláttam a rúzsfoltomat a szája körül. Fogtam magam, és az ujjammal próbáltam letörölni a nagyját. Vette a lapot, hogy mi is történt, de hagyta, hogy csináljam.- Én is akarlak, de... előtte még beszélhetünk?... van egypár kétségem...
-Hallgatlak.- mondta majd visszaült az ágyra.
-Mi lesz, ha... mi lesz, ha összeveszünk, vagy nem értünk egyet...
-Miért gondolsz ilyenekre, Stells?- kérdezte halkan.
-Mert... mert sosem tudni. Nézz ránk, volt egy hetünk, hogy megbeszéljük mi lesz otthon, de mi helyette elbeszéltünk egymás mellett. Most még oké, de mi lesz, ha élesbe megy? Akkor is ilyen lazán megbeszéljük?- akartam hinni abban, hogy megtaláltam a lelki társam, de sajnos ez nem ilyen egyszerű. Egy kapcsolat egyáltalán nem egyszerű...
-Stells... megértem, ha aggódsz, de nem lehet rögtön a legrosszabbra gondolni. És, ami most történt, az azért volt, mert mindketten élveztük a kirándulást, és ráértünk ezzel mostanáig.
-De mi van, ha...- annyira féltem, hogy valamit elszúrok, így teljesen nem láttam ki ebből. Annyira össze voltam zavarodva, hogy csak később vettem észre, hogy Jack szoros ölelésbe szorított. Karjaiban kapaszkodtam meg, és csukott szemmel hagytam, hogy átadjam magam a jelenlétének. Az erős karjai az egyetlen hely, ahol érzem magam a legbiztonságosabban...
-Olyan sok kétségem van...- vallottam be halkan.- fogalmam sincs mit kezdjek velük... mi lesz, ha valamit elszúrok?- kérdeztem felnézve az arcába.
-Nem fogsz semmit sem elrontani, Napsugár. Nem tudsz semmit sem elrontani...
Csókot lehelt a homlokomra. Az édes csókot még mindig ott éreztem a bőrömön. Majd csókot nyomott minket arcomra, az oromra, majd végül a számra.
-Szóval... az enyém vagy?- kérdezte lenézve szemeimre.
-Mindig is a tiéd voltam...- vallottam be. Mert tényleg ezt éreztem. Jack volt az, aki megmozgatott bennem valamit.
-Csak mondogass ilyeneket, és a végén még jobban beléd zúgok, Napsugár.
-Talán pont ez a célom.- széles mosoly ült ki mind a kettőnk arcára.
Azt mondják a legcsodálatosabb dolog, amikor elmész a kedvenc előadód koncertjére, vagy amikor anyukád ölelésbe zár, de nekem más volt. Jack karjaiban elaludni tényleg a legcsodálatosabb dolog az egész világon. Nem kell nekem semmi más, csak ez a férfi. Nincs szükségem sem egy színészre, vagy egy énekesre. Nekem elég Jack, és én leszek a világ legboldogabb embere. Azt hittem a kapcsolat nagyon nehéz lesz számunkra, de Jacknek igaza volt. Csak hinnem kell abban, hogy sikerül. És tényleg így van. Mert, ha szeretsz valakit, akkor a többi dolog lényegtelen. Mint nekem... szeretem Jackket...
A többi pedig lényegtelen....
