~Stella~
Megkértem, hogy menjen el, és ő elment...
Mindig ez volt, mindig! Az összes férfivel megvolt ez a pillanat, de valamiért azt hittem vele nem lesz. Azt hittem, hogyha valaki majd ő megérti. Elmondtam neki mindent, a családomról, magamról... szó szerint bemutattam neki az egész életem, és ő pedig egyszerűen véget akart ennek vetni. Nem akartam, hogy elmenjen, azt akartam, hogy ezek után maradjon itt, megiszunk egy kávét és összebújunk egy rom-com alatt, de talán jobb is, hogy elküldtem. Mindig is túl gyorsan bíztam emberekben. Nem értettem soha, hogyan lehet ilyen gyorsan bízni valakiben, de ezek szerint így. A szomorú dolog viszont, hogy te bízhatsz akármennyire is, ha ő nem viszonozza.
Visszamentem az ágyamhoz és leültem a szélére. A gondolataim teljesen elterelte a figyelmemet. Nem is vettem észre, hogy Liv már vagy mióta ott álldogál az ajtóban.
-Stells. Itt vagy?- kérdezte a barátnőm furcsa tekintettel rámeredvén az arcomra. Azonnal visszatértem a valóságba és egy mosolyt erőltettem magamra.
-Aha, minden klassz.- hazudtam.
-Oké, nem tudom mi történt, de kérlek ne próbálj többet hazudni nekem, mert édesem, szörnyen megy.- ült le mellém mosolyogva a barátnőm. Ezen én is kuncogtam egy kicsit.-Na, mi történt, Stell?
-Lefeküdtem Jackkel...- vallottam be.
-Úristen!-mondta Liv hatalmas mosollyal.
-Aztán azt mondta kerüljük egymást...-folytattam.
-Úristen...- az a kis mosoly ebben a pillanatban lefolyt Liv arcáról.
-Aztán pedig elküldtem...és ő el is ment...- fejeztem be, majd ekkor egy kósza könnycsepp csordult le az arcomon. Nem szoktam sírni, sőtt, de most valamiért ez a sok minden, ami éppen történik kihozta belőlem.
-Édesem...- ekkor a barátnőm egy hatalmas öleléssel mutatta ki együttérzését.
Egyszerűen a dolgok, amik most éppen történnek megviseltek engem. Túlságosan naiv voltam, hogy bevalljam magamnak, de igaz. Igazából, sosem volt köztem és közte semmilyen kapcsolat, tehát ismét én reagáltam túl. Dehát ez van.
-Figyelj, szerintem beszélned kéne vele...- erre elkerekedett a szemem.- ha lenyugodtál természetesen. De szerintem biztos van valami magyarázat. Stells te nem látod, hogy nézett rád? Úgy nézett rád, mintha te lennél az első dolog, amit színekben lát, és szerintem csak megrémült, mint te is, viszont ő neki sosem volt rendes kapcsolata, ezért nem tudta, hogy kezelje... úgyhogy én a helyedben beszélnek vele.
Liz szavai túl szépek voltak. Túlságosan. Tipikusan olyan, mint amikor a romantikus filmekben a barátnők mondanak a csajnak, és ő ekkor elmegy a fiúhoz és boldogan élnek míg meg nem halnak. Viszont ez nem egy kibaszott film és nem szeretnék vele találkozni. Elment, amikor szükségem volt rá. Még nehogy nekem kelljen bocsánatot kérnem.
-Oké, látom még elég friss szóval mi lenne, ha foglalkoznának azzal, ami miatt egyébként is jöttem, mert ma meg kell nyerned a táncversenyt, rémlik?- Liv szavai villámcsapásként hoztak vissza abba a gondolatba, hogy nekem tényleg el kell a mai nap folyamán táncolnom a szólómat, ami, ha jól sikerül a belépőm is lesz a Julliardra. Hiszen onnan pár hallgató el fog jönni megnézni minket és muszály lenne jó benyomást keltenem.
Egész életemben erre vágytam, most nem szúrhatom el!
-Francba, ki is ment a fejemből.
-Semmi baj, viszont most induljunk és nem szomorkodunk többet, világos?
-Világos.
Amint odaértünk rögtön meg kellett csinálni a sminket, hajat és a ruhát fel kellett venni. Én most egy hip-hop stílusú táncot fogok előadni, amihez elég jól nézett ki a fellépő ruha. Imádtam ebben táncolni és a táncot is és plussz pont, hogy legalább eltereli a figyelmemet a történő eseményekről.
Még 10 versenyző volt előttem, de úgy éreztem mindjárt kiugrik a szívem. Viszont nem jó értelemben. Eddig mindig volt bennem egy kis adrenalin viszont ez most más volt. Most úgy éreztem megfulladok, hogy mindjárt elájulok. Mindig is rakták rám a nyomást kiskorom óta, és most pedig úgy éreztem, mintha ez az egész most zúdulna a hátamra. Levegőért kapkodtam, de nem kaptam. A függöny mögötti falnak dőltem neki és lassan csúsztam lefelé. Stella, levegő! Sikítani szerettem volna, de nem tudtam...
~Jack~
Ma van Stella versenye, amire illendő lett volna elmennem. Mindazok után, ami történt fontos volt nekem. Szerettem volna ismét látni a ragyogást az arcán. Azt a ragyogást, amit tegnap én töröltem le az arcáról. Viszont muszály volt. Legalábbis azt éreztem, de rájöttem, hogy egy idióta balfasz voltam. Megijedtem, hogyha vele maradok bántani fogom, de igazából úgy bántottam, hogy elhagytam. Gondoltam elmegyek a versenyére és megnézem őt. Nem szeretném, hogy neki még rosszabb legyen így miután megnézem jövök is el. Felültem a motoromra és mégsem álltam, amíg oda nem értem.
Amikor beléptem az ajtón azonnal megcsapott a füst szaga, amit a látványosság kedvéért kapcsolták rá a színpadra. A zenét mindenhonnan lehetett hallani olyan hangos volt. Éppen ültem volna le, amikor Liv érintette meg a vállamat.
-Jack, mit keresel itt?- húzta össze szemöldökét.
-Igazából csak meg akartam nézni Stellt.
-Oh, és találkoztál vele?- kérdezte.
-Nem, nem találkoztunk.
-Oh, hát, ha látod akkor kérlek szólj, mert már nem tudom mióta keresem.- erre felkaptam a fejem.
-Hogy érted?
-Hát mindjárt ő jön, és nem találom őt.
Liv gyorsan sietett tovább én pedig megfordultam és a színpad mögé vettem az irányt. Ismerem annyira Stellát, hogy nem menne olyan helyre, ahol sok az ember. Éppen ezért gondoltam, hogy talán a színpad mögött van. Fogalmam sem volt, hogy mit fogok csinálni, ha megtalálom, de talán nem is akartam tudni.
Jól sejtettem. Göndör fürtjei messziről megpillantottam, ám nem az fogadott, amit reméltem.
Stella a falnak volt tamaszkodva, az arcáról csurogtak a könnyek és alig kapott levegőt. Pánikroham. Azonnal felismertem, mert a családunkban nem is egy ember küzdött vele. Stella vagy nem akarta elmondani nekem, hogy küzd vele, vagy pedig ez az első rohama. Ilyenkor a legjobb, ha eltereljük az ember figyelmét.
Lassan leguggoltam Stella mellé és megfogtam a kezét. Felnézett rám, és majd megszakadt a szívem, hogy így kell látnom. A smaragdzöld szemek most félelmet mutattak és még mindig alig kapott levegőt.
-Napsugár... lélegezz.- nyugtattam. A becenévre felnézett és egy halvány mosolyt kaptam válaszként.- be-ki. Lassan, fokozatosan.- biztattam, viszont láttam, hogy sokkal jobban veszi a levegőt.- Nagyon ügyes vagy Stells, szépen lassan.
Stella kezdett megnyugodni. Normálisan vette a levegőt. Megtöröltem az arcát, és a szempillaspirált, ami folyt az arcán. Stella vett még egy nagy levegőt majd felnézett. Megpillantottam a táskáját mellette és kivettem a vizet belőle. Lecsavartam a kupakot és óvatosan a szájához emeltem. Lassan kortyolt belőle, majd visszaraktam.
-Jobban vagy?- kérdeztem aggódóan, erre Stella bólintott. Mire összeszedte erejét megszólalt.
-Köszönöm... tényleg. Nem tudom mi van velem én csak...- itt elcsuklott a szava.- bepánikoltam, hogy most muszály 100%-ot nyújtanom és...
-Stella, senki miatt ne roncsold szét magad. Nem éri meg.- erre bólintott.
-Honnan tudtad, hogy mit kell csinálni?- kérdezte óvatosan.
-A családban nem egy ember küzdött pánikbetegséggel.- Stella bólintott. -Figyelj nem muszály ezek után ki menned táncolni, csak, ha szeretnél.
-Szeretnék.- erre viszont én bólintottam. Felálltam, majd segítettem neki is, és óvatosan felhúztam.
Stella a függöny mögött várakozott én pedig onnan csodáltam. Sosem hittem, hogy egyszer ez is megtörténik, de így volt. Egyszerűen ő olyan tökéletes volt.
Már bemondta a bemondó Stella nevét, mire ő megfordult és rám nézett. Nem mondott semmit, vagy nem tett semmit, csak rám mosolygott. Majd visszafordult és kiment a színpadra. Hajrá, Napsugár!
