Aphrodité's Love Story

Huszonharmadik rész

Mikky Ekko - Smile

Crowley felállt, majd komótosan odasétált mellém. Végignézett Deanen.

- Egy kicsit azért vérzik a szívem miattatok. Egészen jó kis párost alkottok, úgy gondolom. De most vannak fontosabb dolgok is. Állj fel! - Intett neki a férfi, majd Dean úgy is tett. Állkapcsa megfeszült, és vett egy mély levegőt. Borzalmas volt végignézni. Vérzett a szívem. De csak az lebegett a szemem előtt, hogy Samet haza hozom. Nem lesz az az üresség, az a csönd, ami kimondatlanul lebegte be az egész bunkert. A csenddel teli szoba, aminek még mindig olyan illata van, mintha most is benne lakna, csak a fátyolszerű porréteg árulkodik, hogy lakója már rég nem vette birtokba. A szekrényben sorakozó kockás ingek, és a kacatok az ágya alatt. Amik természetesen csak nekem azok. Sokszor titokban be-belopóztam, hogy nosztalgiázni tudjak. Hogy gondolataimban újra hallhassam selymes hangját. Ott, nála ez mindig könnyebb volt. Most van esélyem hazahozni őt. Hogy ne csak a boldog, és keserű emléke lengje be a szobát. Tudom Dean is bejárt oda sokszor. Egyszer észrevettem, hogy a szekrény ki volt nyitva. Pontosan tudtam, hogy ott járt. Én mindig becsuktam magam után. Szenvedtünk mind a ketten, de semelyikünk nem tudta ezt kimondani. Nem akartam neki plusz fájdalmat okozni, és szerintem ő is ugyan így volt ezzel. Tudtam, hogy amint adódik egy lehetőség, egy szikra, azonnal meg kell ragadni. Meg kell, mert ki tudja mikor milyen lépésre lesz lehetőség. Ha lesz. Ha Sam nem semmisült meg odabent. De Castiel sokat beszélt nekem a fiúkról. Tudom, hogy hihetetlenül erősek, és talpraesettek. Kivételes vadászok. Kitartóak, és önfejűek. Nem beszélnek az érzéseikről, de nem is kell. Aki van annyira tapasztalt, mint én, az tudja kimondatlan szavakból is. Tudom, hogy szenved, és magát hibáztatja. Szüksége van Samre. Ha nem is magamért, már csak érte is megtenném. Újra olyannak akarom látni, mint előtte. Most össze van törve. Ahogy itt áll előttem ezt mind látom rajta. Nekem is erősnek kell most lennem. Szám vékonyra préseltem, és magamba fojtottam a sírást. Nem kell megnehezíteni. Most egy időre nem látom őt. De a gondolat nyugtat, hogy nem fog emiatt is fájni a lelke. Én majd olyan gyors leszek, amennyire csak tudok. Ennyire elszántnak már régen éreztem magam. Crowley Dean felé nyúlt, majd hozzáért homlokához. Abban a pillanatban Dean arca kisimult. Ennyi lenne? Egy érintés, és elfelejt? Olyan üres lett a tekintete. Olyan hűvös. Szinte ijesztő. Elraktároztam a boldog pillanatokat a lelkembe a rosszabb időkre. Tenyerem a mellkasomra tettem, és bőrömbe martam. Fájt a szívem. - Na, kedvesem induljunk. Az idő szorít minket. Készen állsz? - Nyújtotta felém tenyerét, amit pár másodpercig meredten néztem. Aprót bólintottam, majd megköszörültem a torkom.

- Azt hiszem igen. - Csúsztattam kezem az tenyerébe, ami hűvös volt. Egy szempillantás alatt egy borzalmasan sötét, és nyirkos helyen találtam magam. Megszoktam Castieltől az ide-oda való ugrásokat, de ez most más volt. A gyomrom felkavarodott, és bele borzongtam. A férfi elindult előre, egy keskeny folyosón, de én nem tudtam követni. Lehajoltam, és megtámaszkodtam a combomon. Mélyen belélegeztem a dohos, koszos levegőt, de nem lettem jobban tőle. Meredtem a földes, kavicsos talajra, majd lassan felemeltem a fejem. A falak régi mészkő téglák lehettek, de vastagon állt rajta a kosz, a vér, és ki tudja mi még. Feketék voltak. Pont annyira volt csak világos hogy lássam a környezetem, és a tőlem pár lépésre álló Crowleyt.

- Gyere, kezdjünk neki. Először át kell beszélnünk a tervet. - Mondta nekem, majd erőt véve magamon felegyenesedtem, és elindultam a hideg folyosón felé. Egészen egy nagyobb teremig mentünk, ami már világosabb, és tisztább is volt. Két férfi várt ránk az ajtóban akik, amikor odaértünk kinyitották előttünk. Ahogy beléptem, megláttam a trónját velünk szemben. Volt a szobában még egy nagy fa asztal is, pár székkel körülötte, és polcok tárgyakkal. - Anyám! - Szólította meg az egyik széken ülő Rowenát. Az ismerős arc láttán kicsit enyhült bennem a nyomás. Felállt, és felém fordult. Odaléptem hozzá, majd megölelt. Magamhoz szorítottam, és lehunytam a szemem. Elléptem tőle, majd rá néztem.

- Jaj, drágám. Sajnálom. Mondtam Fergusnak, hogy ez rossz. De nem tudtunk ilyen kevés idő alatt mást kitalálni. - Nézett rám sajnálattal, majd két keze közé fogta a kezem. - Erősek vagytok, és erős a szerelmetek is. Túl lesztek ezen. Mondtam neked, hogy nem könnyű azoknak, akik közel vannak hozzájuk. - Simította meg a kezem. - Közel kell majd kerülnöd Luciferhez. Amennyire csak lehet. A legjobb az lenne, ha el tudnátok érni, hogy csak ketten legyetek. Akkor van a legjobb esélyünk. Be kell férkőznöd az elméjébe, megkeresni Samet, és megmondani neki, hogy lökje ki. Amikor ez megtörtént, akkor azonnal szólj nekünk, és mi egy elég erős, és bonyolult varázslattal a lelkét, aki azon lesz, hogy keressen egy új eszközt, ide vonzzuk, mint egy mágnest. Itt meg majd bezárjuk a ketrecbe. - Tárta szét a karját. Nem tűnik annyira bonyolultnak. - Ja, és ezt a bájitalt, meg kell, igyátok mind a ketten, hogy be tudj jutni az elméjébe. - Vett elő egy kis üveget, amiben folyadék volt. Elvettem az üveget, majd újra rá néztem. - Nem az az ember lesz ő, most akinek te ismered. A külseje, és a hangja igen. De belül nem ő irányít. Kezeld másik emberként. Ne Samet lásd benne. Szörnyű dolgokat tesz most. - Simította meg a vállam. Némán bólintottam. - Át kell adnod a tested irányítását a démonnak, aki megszáll. Nem avatkozhatsz bele a tetteibe, csak ha nagyon muszáj. Látni fogsz mindent, és tudni fogsz mindent. Te irányítasz, te vagy a főnök, de teret kell adnod neki. Csak akkor tudja ő irányítani a tested, ha hagyod neki. - A gondolattól is kirázott a hideg. Az én testemben valaki más. Együtt osztozunk a testemen egy démonnal. Hová jutottam. Életem során egyszer akartak megszállni. Nevetséges volt. Gyenge próbálkozás. Egy pillanat alatt ki is löktem. Nagyot nyeltem, és újra bólintottam. Ma nagyon szótlan vagyok. Nincs kedvem beszélni. - Most már bejöhetsz! - Kiáltott ki Rowena, mire kinyílt újra az ajtó, és egy felettébb kevés ruhát viselő nő jelent meg. Szemeim kikerekedtek, és visszanéztem Rowenára.

- Biztos, hogy nem. - Suttogtam neki. A nő egy fekete rövid toppot, és egy fekete ehhez passzoló úgy szint elég rövid szoknyát viselt. Társult mellé egy fekete magassarkú, és egy rövidebb szabású dzseki. Haja hosszú, sötétbarna és enyhén kócos volt. Végig nézett rajtam, majd megszólalt.

- Én is mondhatnám ezt hercegnő, de ez a feladat lett kiadva nekem. Szerintem velem még jól jártál. - Állt meg előttem karba tett kézzel. - Hogy te újra a kis boldog életed éld, én meg folytathassam a keresztúti alkukat, ezt végig kell vinnünk. - Biccentette oldalra a fejét, és gúnyosan rám mosolygott. Igaza van, és gyűlölöm ezért. - Úgyhogy szobatársak leszünk csajszi! - Nevetett fel, és emelte meg kezét.

- Nem kutakodhatsz a fejemben. Nem nézheted meg az emlékeim. Eltiltom előled. - Jelentettem ki. Mire elmosolyodott és szemét forgatta.

- Elhiszed, hogy nem nagyon érdekelnek?

- Hölgyek, elég legyen. Mindenki csak a feladatára összpontosítson, kérem. Ne készítsétek ki egymást. A cél lebegjen mindenki szeme előtt. - Állt közénk Crowley. Felém fordult, majd halkan megszólalt. - Készen állsz?

- Igen. Azt hiszem igen. - Dörzsöltem meg halántékom. A férfi megfordult, majd a nőre nézett.

- Maradj a megbeszélteknél. - Biccentett egyet, majd a nő kinyitotta a száját, és megláttam a fekete tömény füstöt feltörni a torkából. Mibe keveredtem? Hirtelen az ajkaim elváltak egymástól, és szétfeszültek. Éreztem, ahogy a keserű, fullasztó feketeség ömlik le a torkomon. Azt hittem soha nem ér véget. Borzalmas érzés volt. Amikor vége lett nem éreztem semmilyen változást. A hányingerem nem múlt el mióta Crowley idehozott engem. Most felerősödött. Meg kellett kapaszkodnom az egyik szék támlájába. Tenyeremmel megmarkoltam a tetejét, és kicsit rá dőltem.

- Jól vagy? - Tette kezét Rowena a hátamra, és fürkészte az arcom.

- Igen, azt hiszem. Kérhetnék egy pohár vizet? - Hátrafordult, és intett az őröknek, akik hamar be is hozták, amit kértem. Odanyújtották nekem, majd elvettem. Egy szuszra megittam az egészet, majd kiegyenesedtem. Mit meg nem tesz az ember a szerelméért igaz?

Igaz. Szólalt meg a hang a fejemben, amitől frász kaptam. Nem vagyok már egyedül a fejemben. Vigyáznom kell, miket gondolok... Csak ismételni tudom magam. Igaz.

Kirázott a hideg.