Még én magam sem tudom mi legyen az alap, de valamin akkor is el kell indulni.
Ha ezerszer is előről kell kezdeni, akkor is meglesz valahogyan, és nem érdekel, ha Tom leveszi majd a fejem.
Törtem a fejem, de sehova sem jutottam ezer csak elkezdtem írni és rajzolni valamit az előttem lévő lapra. Valahol akkor is el fogom kezdeni, hiába kezdem
mindig előről, vagy hiába huzok majd á minden szót, akkor is megcsinálom, és ha kell, ha nem, az egész estémet erre fogom áldozni, csak jussunk egy kicsit is előrébb Tommal.
Már nagyon cseszi a csőrömet, hogy tényleg semmit nem tudunk haladni, csak bosszankodunk, meg mindig a másik a hibás. Elég lesz ebből, kezdek valamit ezzel a szarral, csak jussunk egyről a kettőre.
|<~~~~~~>|
|~'Szerda reggel'~|
F
ejem fogva ültem fel az ágyon, majd néztem körbe, és elemeztem, hogy az ágyban vagyok. Magam mellé néztem de Tom nem volt ott, majd az ajtó iranyába pillantottam, ahol megláttam karbatett kezekkel, támaszkodni az ajtó félfának.
Nyeltem egy kicsit és oldalra pillantottam. Nagy tud lenni a szám, ha senki nem hall és lát engem. Egyébként meg, nem mernék úgy beszélni, mint amikor egyedül vagyok.
-Mondtam neked valamit tegnap -szólalt meg, még rendes hangerőn -Ugy gondolom érthetően mondtam el mindent -folytatta továbbra is nyugodtan.
Nem mondtam semmit, csak hagytam, hogy beszéljen és hogy ha úgy van akkor le ordítsa a fejemet. Megérdemelném, szóval nem tudnék panaszkodni, hogy ezt miért kaptam.
-Emily hozzád beszélek! - kiabálta le a fejem -Meg mondtam, hogy ne merj fent maradni, de te nem hallgattál rám! Este veszélyes az érdi, hiába vagy a föld alatt. Ezért is zártam be a szoba ajtót, hogy valaki véletlenül se tudjon téged elvinni innen! Még nagyon nagy szerencséd, hogy nem járt erre az az öreg és nézet le hozzád, aztán vitt el magával! Mert az is megtörténhetett volna!
-Sajnalom, oké? Csak segíteni akartam, hogy legyen egy rohadt tervünk, és ne bazd fel az agyad. De úgy látszik neked már ez se jó! Azért akartam fent maradni, és leszarni azt, hogy mit csinálsz velem ma reggel, hogy valamennyit tudjunk előre haladni azzal a kurva tervvel! -kiabáltam neki vissza sírva és nem győztem törölni a könnyeimet.
Ez most nagyon szarul esett, de bele törődtem már tegnap este, hogy egy ilyet fogok kapni. De abba nem gondoltam bele, hogy már ahogyan felkelek ezzel fog majd indítani.
Hirtelen nagy csend lett. Csak azt lehetett hallani, ahogyan én sírok, és próbálok levegőt kapni a sok könnytől és szipogástól. Az ágy mellettem egy kicsit besüppedt, ezzel is azt mutatva és jelezve, hogy Tom leült mellém.
-Gyere ide -huzott az ölébe, és szorosan magához ölelt.
Sírva öleltem vissza, és temettem az arcomat a vállába, miközben próbáltam végre megnyugodni, és azt a tudatot adni magamnak, hogy csak mérges rám, hogy, nem fogadtam neki szót és bármi történhetett volna.
-Nincsen baj kislány. Csak megijedtem, és féltelek. -simogatta meg a hátamat.
-Sajnálom...-mondtam halkan szipogva.
-Ne légy hülye, nem tehetsz róla, hogy nem szóltam neked és nem vigyázok rád eléggé.
