"Lassan eljut a céljaig az ember,
Abba bele sem gondolva,
Hogy hogyan jutunk el eddig,
Csak tett érte, s meglett neki.
Sok kaland, sok együtt töltött idő,
Olyan, mintha egy nagyon régi emlék lenne,
S a rá hagyott idő, semmivé lenne.
Eljutsz egyszer addig,
Ameddig most én is,
Aztán döntened kell,
Hogy most mit is választasz.
Őt vagy a nélküle lévő életet,
Azt, hogy már lehet nem talalkoztok majd többet..."
Az idő halad, mint a vadliba, miközben megy az is nyaralni egy másik kontinensre, hogy ne hagyjon be a kurva segge. Vissza terve normálisba, kurva gyorsan halad azután az idő, hogy már lassan egy hete vagy az erdőben, vagy azon belül is egy titkos bunkerben, amiben van két óra, amik működnek így imme-mállam. A telefonok aksija sem a legkitartóbb, meg könnyen el tudnak veszni, főleg ha bele esnek a vízbe és elviszi magával az ár.
Nos igen. Nincsen telefonom, az idő érzékem kezd már elmenni, Tom telefonja még mindig le van merülve, a két működő óra, pedig mindjárt megáll, mert cserélni kéne bennük elemet. De azt hogyan, ha nincs elem? Úgy kérlek szépen, hogy azt még mi sem tudjuk Tommal.
Már az agyunkra ment ez az egész, szóval szerintem érthető, hogy miért így beszélek. Tom lassan már teljesen ideges lett, hogy azt sem tudjuk mennyi az idő, aztán vitatkoztam vele egy sort, hogy miért tegye már fel azt a rohadt telefont tölteni vagy kibaszom az ajtón.
Fel is tette, nem tagadom, csak vagy kb mindennek elhordtam a telefonom tudom, tudom jó és okos kislány vagyok.
Na de! Át terve a mai napra. Ahogyan azt az elején mondtam, az idő haladt, mint a vadliba, miközben megy az is nyaralni egy másik kontinensre, hogy ne fagyjon be a kurva segge...
A napok, napok után gyorsan teltek, ahogyan elment egy hét, jött vele még egy; aztán már itt is voltunk a júniusi hónap közepénél, és még sehol sem voltunk ezzel az egész mesés szarsággal.
-Azt sem értem, hogy miért mentünk bele ebbe. -fogtam meg a fejem és neki döltem a konyhapultnak.
-Te nem tudom mi miatt, én meg a fogadás miatt. De már csak néhány hét, és már mind a ketten hozhatunk is haza. Gyorsan elfog menni az a pár hét is kislány. -lökte el magát az asztaltól, majd oda lépett hozzám.
-Tudom...Viszont, ha vége ennek az egésznek, akkor az útjaink ketté fognak válni. Én meg egy szinten, nem akarok távol kerülni tőled Tom mert jó társaság vagy.
-Tudom kislány. Bevallom, jó volt veled ez az egy-ket hét, mert legalább volt társaságom, és tudtam is haladni ezzel az egésszel.
-Nem akarok ezután a hülyeség után nélküled lenni. -öleltem meg, és a nyakhajlatába temettem az arcom.
-Nem ígérek semmit kislány. De hidd el, hogy én sem akarom az ezután lévőket. -ölelt vissza és egy puszit adott a fejemre.
-Szeretlek Tom.
Nem bírom elhinni, hogy más lassan itt van ennek az egész mesés ügynek a vége, és lehet, hogy az útjaink innentől majd ketté ágazódnak és nem találkozunk többet egymással.
