A bábmester meséje /Tom Kaulitz/ Befejezett!!

19.

"Végre hajtani azt,
Amit akartál, utánna egy jót pihenni,
Sosem lesz késő,
Sem túl korán,
Csak tudd, hogy mikor jön el az idő.

Pihenj egy napot, vagy többet,
De ne felejtsd el,
Ha nem küzdesz,
Vagy teszel érte, hogy meglegyen,
Akkor abból nem lesz sikered."

|'~Emily szemszöge~'|

Néhány nap elteltével, Tom és én sikeresen közelebb kerültünk egymáshoz. Egyre többször értettünk egyet, és nagyobb lett a segítőkészség és a bizalom, meg az a tény, hogy már a másik nélkül mind a ketten elvesztünk volna. Alá írom, ezt még korai lenne mondani, de ahogyan egymáshoz viszonyolunk, teljesen olyan mintha egy pár lennénk.

Úristen Emily, ezt most azonnal verd ki a fejedből, mert a végén még ebbe temeted magad. Atyám, mikre vagyok képes néha gondolni...

Nyugodtan feküdtem az ágyon, és késtem a plafont. Pihenő nap volt a mai, mert mind a ketten sikeresen szereztünk annyi sebet, hogy igy Tom szerint nem csinálhatunk mást, csak pihenünk és ha úgy van, akkor ötletelünk.

-Ugy lesed azt a plafont, mintha muszáj lenne. Min jár már megint az agyad? -feküdt le mellém Tom.

-Nem tudom magam elfoglalni, és unatkozom. - néztem rá a mondatom közben.

-Nem tudok veled mit tenni. Aludj, egyél, vagy csinálj amit akarsz. De ne merj kimenni és gyakorolni, vagy elmenni felderítő útra. -nézett vissza rám és eltűrt egy kósza tincset a szememből.

-Unalmas vagy. Én pedig így halálra unom magam. -hajtottam a fejem a mellkasára, és úgy néztem rá.

-Foglald el magad valamivel. Ma pihenni fogsz, kert már tele vagy sebekkel.

-Te is tele vagy sebbel, mégis még kimentél egyet.

-Miért megnéztem a medve csapdákat. Foglald el magad valamivel kislány, nem akarom, hogy több bajod legyen.

-De nem tudom mivel elfoglalni magam Tom.

-Akkor nem tudom kislány.

Csendben sóhajtottam egyet, majd feltápászkodtam a mellkasáról és az arcához hajoltam. Egy kisebb kérdő pillantást kaptam válaszul vissza, mire én finoman az ajkaira hajoltam.

-Ezt most muszáj volt. -mosolyogtam rá halványan, és a mellkasára hajtottam a fejem.

-Pihenj. -karolta át a derekamat.

-Te is. -mondtam halkan és becsuktam a szemem.

Ő is adott nekem egyet, én is adtam neki egyet, kivitték vagyunk csók terén. Ahogyan kb minden téren, mert vissza adjuk a másiknak azt, amit kaptunk. Nem tudom, hogy miért csináljuk ezt, de annyira nem is érdekel.

Senki nem lát minket, ez a mi titkunk, köztünk marad, és ha valakinek ezzel gondja lenne, akkor pofán vágom egy lapáttal. Azért ne szóljon bele egy idegen abba a dologba amihez semmi köze. Ha majd nem tetszik neki, vagy ne nézze, vagy ne kérdezze, hogy mi van a négy fal között.

A lapátról jut eszembe. Hardint azzal mellettem volna lecsapni a táborban,  mert volt lapátunk is. Ez miért csak most jut eszembe?! Olyan jól hangzik bazdki..Egyszer eskü megcsinálom. Csak kérdés, hogy mikor, és hogy biztosan csak Hardin lenne az egyetlen fiú vagy élő embernek mondható állat, akivel ezt megcsinálom, aztán egy rohadt nagyot röhögök rajta.

Ha ilyen remeknek mondható, de félig azoknak nem mondható, gondolatokkal aludtam el Tom mellkasán.