Mosolyogva tettem le a telefont, majd néztem az ajtó felé. Tom ott állt egy kérdő tekintettel az arcán, karbatett kezekkel.
-Mi az? -kérdeztem egy kicsit oldalra fordítva a fejem
-Mit csináltál a telefonommal? -kérdeztem vissza, ami egy kisebb mosolyt csalt elő belőlem.
Csendben felálltam az ágyról és lassú léptekkel oda mentem hozzá. Összezárt lábakkal megálltam előtte és a bal kezemet rá tettem a mellkasára.
-Egy Madison Avenue nevű liba, az imént rád írt. Az nem fontos, hogy mit írt, csak azt hogy írt valamit. Vissza írtam neki, aztán szépen elküldtem a faszba. Nem tetszett, amiket írt neked, ezért vissza írtam neki hogy megölöm, ha még több ilyen lesz. Ettől beijedt és azt mondta, hogy ezek után békén hagy téged. Megtanulta egy életre, hogy nem tudja tőlem elvenni azt, ami már az enyém. -mondtam el neki mosolyogva majd megcsokoltam az előttem álló fiút
-Neha elszoktam gondolkodni, hogy mire is vállalkoztam veled. De eddig még egyszer sem bántam meg. -mondta mosolyogva majd átkarolva a derekam megcsókolt.
-Ezt most vegyem boknak?
-Annak veszed aminek akarod. -hajolt újra ajkaimra.
Mosolyogva viszonoztam neki a csókot. Azok az eper ízű párnácskákat nem lehet vissza utasítani. Egyszerre finom és édes és egyszerre olyan mintha egy tiltott gyümölcs lenne, amit nem érhetsz meg, de nem tudod visszautasítani annyira kívánod.
-Gyere enni. -nevetett bele jóizűen a csókba.
-Ne rontsd most el. -mondtam nem tetsző hangon.
-Baby, gyere enni. -vált el tőlem egy laza mozdulattal.
-Ünnepronto vagy! Ezért tartozol egy hosszú csókkal!
-inkabb menyj enni!
-Akkor is tartozol. -mondtam kedvesen miközben leültem az asztalhoz.
Ebed-vacsora után (kinek hogyan tetszik) Tom magátol elmosogatott. Magátol...
Pffft! Rá erősködtem, ami nem is volt olyan nehéz dolog, kert hát csak egy szó volt és máris cselekedett.
Vagy csak tudja, hogy kik is a szüleim, aztán nem akar bajt. Ki tudja. De azért remélem ezzel még egy kicsit várhatunk....
Én a konyha pultnak voltam dölve és néztem ahogyan mellettem szépen le engedi a vizet. Meg törölte a kezét egy kendőbe, majd oda lépett hozzám és fenekem alá nyulva feltett a konyhapultra.
-Jo szakács lenne belőled -jegyeztem meg, miközben átkaroltam ismét a nyakát és közelebb húztam magamhoz.
-Csak megtanultam rendesen főzni és sütni. Még inkább vagyok híres énekes mint szakács. -tette kezét a jobb combomra és a huvelykujjával elkezdte a belső combomat simogatni.
-jaj te persze énekes.
-Ismered a Tokió Hotelt? -kérdezt fogát villantva mire elnevettem magam. Hát jó hogy ismerem őket. Na de várjunk...
-Tom Kaulitz?MOST KOMOLYAN?
-Szálltam le a pultrol reflex szerűen. Meglepődtem, nem hittem volna hogy ő az.
-Szemelyesen. Azt hittem meg fogsz ismerni.
-Basszameg -turtam a hajamba és láttam ahogyan Tom nem tudja mi van velem. Nem az hogy megbátam minden pillanatot csak hogy nem ismertem fel? Úristen Emily!
