Egyszer hagyatkoztam az ösztöneimre és hova lyukadtam ki? A maffia világában, csak pont a másik oldalon mint a bátyám.
~ Életem a MAFFIA- ból szerepelnek benne karakterek. Majd összefolyik a másik történettel ~
A szemem össze- vissza cikázott az arcán. Sose láttam még ilyen összetörtnek. Mint egy gyerek aki segítségért könyörög. Megsajdult a szívem, hogy bánthattak ennyire?
Egy senki?
Egy senki, egy olyan senki akinek már a puszta jelenléte is megőrjít. Egy olyan senki akinek a mosolya feldobja az egész napom. Egy olyan senki akinek a nevetése többet nekem mint a világ összes aranya.
Nem vagy senki, Angel Smith. Nem vagy az. Amikor először láttalak az iskolában, akkor még nem tudtad hogy léteznek. De én már akkor éreztem, éreztem hogy jobban kötődök hozzád mint eddig bárkihez.
Majdnem megszólítottalak, amikor egy fekete pulóverben és egy bőnadrágban besétált a fiú körletbe.
Azt hiszed, hogy a játék miatt akarlak, pedig minden miatta akarlak csak a miatt nem. Amikor ott voltál Soil ölében majdnem megfulladtam a féltékenységtől. Aztán amikor az ölembe ültél, mintha felforrósodott volna mindenem. Olyan vágy kerített magába ami még soha.
Ahogy megnyaltad az ajkad, ahogy megsimítottad a nyakam. Mindenem bizsergett, először éreztem azt mint a filmekben. A szívverésem felgyorsult és nem tudtam értelmezni ezt az érzést. Hogyan tudsz ennyire megőrjíteni? Miért gondolok mindig rád?
Minden reggel amikor felkelek először te jutsz eszembe, a nevetésed és a hülye vicceid. Minden este amikor lefekszem aludni, akkor is az jár eszembe amit aznap mondtál nekem. Aztán azokat amiket én mondtam. Felidézem az aznapi ruhádat, az illatodat.
Csodálatos vagy, és minden tökéletlenségeddel együtt szeretnélek. De tudom hogy belül olyan törékeny vagy akár egy porcelán baba. Tudom hogy néha álomba sírod magad, hogy fáj amikor nem sikerül valami tökéletesen és hogy utálsz veszteni Catan- ban.
Azt is tudom hogy bárkinél keményebben dolgozol azért hogy itt maradhass. És hogy nincs hova menned.
Amikor ott lent remegtél az elkeseredéstől és a fájdalomtól, nem tudtalak nem megölelni. Nem tudtalak nem magamhoz szorítani. Azt akartam hogy odaadd minden fájdalmad. Dobd át minden terhed rám.
Hadd lássalak újra mosolyogni, nevetni.
Minden alkalommal amikor elutasítasz, vagy világossá teszed hogy csak barátok vagyunk akkor viszont mintha valami összetörne bennem. Ugyanúgy mosolygok és nevetek de fáj. Még sosem fájt ennyire a visszautasítás.
És most ahogy beinvitáltál, megfordult a fejemben hogy csak az elkeseredés miatt kellek?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
