Idevaló

24

Vártam a helikopterre, Mark csaja vagy felesége már úton volt, őszintén szólva izgultam.

Tanultam róluk, és hírforrásaik szerint túlélt egy hetet az orosz jégveremben és azóta ő a maffia vezér amióta Mark megmentette.

Ők ketten irányítják a három legerősebb maffiát. Csak akkor azt nem értem hogy mire várnak miért nem rohamozzák le a Genfi főhadiszállást.

A telefon csörrent, Milena név íródott ki. Felvettem, bár gondoltam hogy Mark- ot hívják.

- Mark? - szólt bele a telefonba. - Mark, Phill nem veszi fel a telefont, és nem tudom hogy mit tegyek?! Tudsz róla valamit?

- Ki vagy?

- Te ki vagy? És m...

- El se kezd - szakítottam félbe. - Mark rám bízta hogy tájékoztassam a feleségét hogy fogságban van. A nevem Gia. Most mondd el te ki vagy.

- A mi oldalunkon állsz?

- Igen - mondtam ki keserűen. Nehezemre esett ezt mondani, mert ott lebegett az arcom előtt Dain arca, ő hitt ebben a rendszerben.

Miattuk halt meg! Ráztam meg a fejem.

- Bizonyítsd - utasított.

- Hogy?

- Karcold a bőrődbe a jelet - váltott FaceTime- ra.

Egy kést vettem elő, megerőltettem magam és a kis holdat belevéstem a bőrömbe. Tudtam hogy ez a jel, hisz kém vagyok, plussz a szobában amiben voltunk egy hold volt Mark karjára tetoválva.

- Akkor hát - mosolyodott el a nő. - Én Melina vagyok, Phill barátnője és Rjekov húga. Nyugi, nem vagyok veszélyes, nem nagyon vagyok benne ebben az egészben. Régészkedem itt- ott a világban. Így ismertem meg Phill- t. Viszont most eltűnt én meg nem tudom hogy mit tegyek.

- Ő Mark öccse? - tettem fel biztonság kedvéért a kérdést.

- Persze - kuncogott. - Most fel kell hívnom Rose- t.

- Oké - tettem le.

Este még sétálgattam a romos ház falai között. Az ügynökök szépen kipucoltak mindent. Akik túlélte volna a harcot, lelőtték. De a hullákat hagyták rohadni a házban.

Olyan csend lett, úgy éreztem mint minden előtt. Amikor elhagytam a családom. Minden néma volt és magányos.

Az emberek kikerekedett szeme sem segítette azt hogy megkeményítsem a lelkem.

Leültem a földre és zokogni kezdtem. Az utóbbi két nap fájdalma jött ki most rajtam.

Csak sírtam és sírtam. Mint valami csecsemő. Úgy éreztem most minden fájdalom felszínre tör.

Becsuktam a szemem. Nem tudom mennyi idő telt el, csak arra ébredtem fel hogy valaki simogatja a fejem.

Felnéztem, vagyis inkább felriadtam. Rose ült ott, az ölében volt a fejem.

- Sírd ki magad - mondta rám sem nézve.

Én meg úgy tettem ahogy mondta. Sírtam és sírtam. Ő meg simogatta a fejem szüntelen.

- Megértem a fájdalmad - erre rápillantottam. Ő ekkor nézett rám először.