Idevaló

20

Reggel volt, vagy inkább hajnal. Megkaptuk kelés után az utasítást, elég egyszerű élve vagy halva kihozni Mark Smith- et. Én némán ültem végig az utat.

- Mi az babám? Olyan csendes vagy - emelte fel az állam Dain.

- Mi lesz ha meghalunk? - suttogtam.

- Háát semmi, akkor meghalunk - vonta meg a vállát. - Én szeretni foglak a túlvilágon is!

- Szeretni? - vigyorogtam ravaszul.

- Eddig nem esett le - forgatta meg a szemét.

- Jó - mondtam halkan, nem tudtam levakarni a vigyort az arcomról. - Én is téged.

- Olyan vagy mint egy 5 éves - nevetett.

- Tudom - nevettem.

Megérkeztünk a helyre. A szorongást nem tudta kiűzni belőlem Dain. A mellkasomra tonnás súlyok nehezedtek, nagyon régen éreztem ezt az érzést. És mit mondjak nem hiányzott.

Kisebb egységekben közeledtünk a csodaszép régi építésű villa felé. Hiába aludtam olyan 4 órát az eddig nehéz szemeim kigúvadva figyelték a ház néma falait. Az idegeim pattanásig feszültek.

Tudtam hogy Dain előttem megy, mégis mindenki ugyanúgy nézett ki, és nem nyugtatott meg. Haladtuk egyre közelebb, a ház maga egy barack színű giga ház. És ahogy megkerültük jobbról, megérkeztünk egy belső udvarra hol U alakban volt az épület további része.

Itt kezdődött el a buli, az őrök észrevettek minket és tüzet nyitottak ránk. Persze hasonló kedvességgel válaszoltunk rá. A mi egységünk benyomult a házba. A hátunk mögül hallottunk lövéseket. Kinéztem az udvarra és szürke egyenruhás katonákat pillantottam meg.

Mindegyiken egy német kitűző volt. A szívverésem felgyorsult. Az amerikai és a német maffia. És a mi maradék három egységünk ami inkább volt egy jó vicc ehhez a tűzerőhöz képest. Dain lerántott a földre. Leadtak egy lövés sorozatot a szemben lévő szárnyból. Rajtam és Dain- en kívül még a testvérpár élte túl.

Már vagy egy órája tartott a "csata". Szembe kerültem egy kigyúrt csávóval, megpróbált leütni de kitértem előle. És előkaptam a késem, beleszúrta a farkába amire hangosan felüvöltött. Mondjuk nem ő volt az első, egy idő után már nem számoltam hogy hol tartok a hullákkal.

Eszembe jutott amit még Hass mondott régebben amikor teljesen összetörve ment haza egy melóból.

- Ez mocskos meló Gia, csak mint a gép ölsz - kelt ki magából. - Ott a harctéren már nem tudod magad embernek gondolni, csak egy bábú vagy a sakktáblán, egy kibaszott eszköz arra hogy ez a faszom cég beteljesítse amit akar! Ha igazi szarban vagy már nem a maffiákért fogsz harcolni, nem az iskola jóhíréért, nem a dícsőségért, csak azért hogy élhess!

Igaza volt, nem azért vagyok itt harcoljak Mark Smith ellen, hanem azért hogy épségben kijussak. Hogy Dain épségben kijusson, hogy amikor innen elmegyünk mindketten mosolyogva gondoljunk erre vissza, vagy hogy valami szar viccet csinálhassunk ebből az egészből.