You & Me [Stray Kids ff.]

💮3💮

A hétköznapok a megszokott kerékvágásban teltek az iskolában, de Jeongin és Yun-ho közti apró, lassan mélyülő kapcsolat tovább fejlődött. Jeongin minden nap váltott néhány szót Yun-hóval, mindig tapintatosan és türelmesen, és ez a közeledés lassan, de biztosan kezdte Yun-hót is kicsit feloldani. De Jeongin kíváncsisága mellett egy új érzés kezdett kibontakozni benne, amelyet nem tudott figyelmen kívül hagyni: egyre erősebben érezte, hogy valami nincs rendben Yun-hóval.

Egy délután Jeongin a barátaival lógott, ahogy szokott. A Stray Kids tagjai hangosak és vidámak voltak, ahogy mindig, éppen a sportpálya mellett ültek és nevettek valamin, amikor Jeongin hirtelen észrevette, hogy Yun-ho a pálya túloldalán sétál el, egyedül, a könyveivel a kezében. A távolból valami különös dolog történt: egy ismeretlen fiú elindult Yun-ho felé, és Jeongin azonnal felfigyelt a fiú arcára. Valami baljós feszültség áradt a mozdulataiból.

– Várjatok egy pillanatot – mondta Jeongin a barátainak, majd gyorsan felpattant, és átügetett a pálya túloldalára, közelebb Yun-hóhoz. Már távolról érezte a feszültséget, ahogy a két fiú találkozott. Yun-ho azonnal megdermedt, amikor meglátta a fiút, a szemeiben félelem villant fel. Jeongin gyomra összerándult.

– Hé, minden rendben? – kérdezte Jeongin, miközben közeledett, és a szavai közé némi óvatosság vegyült. Próbált természetesen viselkedni, de az ösztönei azonnal azt súgták, hogy valami nincs rendben.

Yun-ho nem válaszolt, csak némán állt, mintha gyökeret vert volna a lába. A másik fiú arcán gúnyos mosoly villant fel, ahogy közelebb lépett Yun-hóhoz.

– Mi van, Yun-ho? Nem is köszönsz a régi barátodnak? – kérdezte a fiú egy kicsit túl hangosan, fenyegető élt adva a hangjának.

Jeongin már nem bírta tovább nézni. Tudta, hogy valami nagyon rossz dolog történik itt, és nem fogja hagyni, hogy Yun-hót bántsák. Odalépett, és közéjük állt, egyértelműen jelezve, hogy nem fogja hagyni, hogy a másik fiú közelebb kerüljön Yun-hóhoz.

– Tűnj el! – mondta Jeongin, a szemei hidegen csillogtak. Bár ritkán hozta elő belőle valami a védelmező ösztönöket, most a vérnyomása az egekbe szökött.

A fiú meglepődve nézett rá, majd gúnyosan felnevetett.

– Te mégis ki vagy? – kérdezte, de Jeongin egy lépést tett előre, az arcát közelebb hozva az övéhez.

– Azt mondtam, hogy tűnj el – ismételte, most már erőteljesebben. A másik fiú megtorpant egy pillanatra, majd szitkozódva hátrált egy lépést. A gúnyos mosoly eltűnt az arcáról, amikor Jeongin szilárd tekintetével találkozott.

– Ez még nem ért véget, Yun-ho – morogta a fiú, mielőtt sarkon fordult és eltűnt a tömegben.

Jeongin csak akkor fordult vissza Yun-hóhoz, amikor már biztos volt benne, hogy a zaklató elment. A levegő feszült maradt, és Yun-ho egész testében remegett. Jeongin aggódva nézett rá, de most is tapintatosan szólt hozzá, próbálva nem feszíteni tovább a helyzetet.

– Jól vagy? – kérdezte halkan.

Yun-ho némán bólintott, de a szemeiben olyan mély rémület ült, amit Jeongin még sosem látott senkin. A fiú arcán látszott, hogy próbálja összeszedni magát, de a remegése nem akart megszűnni. Jeongin nem tudta, mi történhetett korábban, de érezte, hogy valami sötét dolog húzódik meg a háttérben. Nem akarta Yun-hót faggatni, de most már biztos volt benne, hogy valami nagyon komoly dolog történt vele a múltban.

– Gyere, üljünk le egy kicsit – mondta, és finoman megérintette Yun-ho vállát. A fiú azonnal megmerevedett az érintésre, mintha egy villámcsapás érte volna, de Jeongin gyorsan elkapta a kezét, és hátralépett.

– Sajnálom, nem akartam… – mentegetőzött gyorsan, de Yun-ho csak megrázta a fejét.

– Nem... semmi baj – suttogta a fiú, de Jeongin látta, hogy még mindig feszült. Végül csak némán sétáltak le a pályától, egy csendesebb helyet keresve.

Amikor végre leültek egy padra, Jeongin egy ideig csak csendben figyelte Yun-hót, aki mély levegőket vett, próbálva megnyugodni. Az aggodalom egyre nőtt Jeonginban, de tudta, hogy türelmesnek kell lennie. Nem akarta elijeszteni Yun-hót, de azt sem bírta nézni, hogy a fiú ilyen fájdalmat hordoz magában.

– Ha bármikor beszélni akarsz… tudod, hol találsz – mondta Jeongin halkan, de határozottan. Nem várta, hogy Yun-ho azonnal megnyíljon előtte, de szerette volna, ha tudja, hogy nincs egyedül.

Yun-ho felnézett rá, és bár nem szólt semmit, Jeongin úgy érezte, mintha egy pillanatra megtört volna a fal köztük. Egy kis rés, ami talán elég ahhoz, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz.