You & Me [Stray Kids ff.]

💮2💮

Jeongin nehezen tudott másra koncentrálni, mióta beszélt Yun-hóval. Bár csak néhány szót váltottak, valami megváltozott benne. Nem volt biztos benne, hogy miért, de azóta folyamatosan a fiúra gondolt, mintha egy különös vonzás húzta volna felé. Yun-ho csendes, visszahúzódó természete valahogy más volt, mint amit Jeongin megszokott a körülötte lévőktől. Az iskola minden nap ugyanolyan volt: a népszerűek zajosak, a kevésbé népszerűek pedig láthatatlanok. De Yun-ho nem illett bele egyik csoportba sem.

Az osztályteremben Jeongin próbált figyelni a tanárra, de a gondolatai vissza-visszatértek a csendes fiúhoz, aki mindig egyedül ült a padjánál, az udvar legeldugottabb sarkában. Jeongin akaratlanul is újra végiggondolta a beszélgetésüket, amit az árnyékos fa alatt folytattak. A bátortalan, bizonytalan válaszok, a halk „köszönöm,” és az a pillantás, amelyben egy világnyi fájdalom rejtőzött, amit Jeongin akkor még nem tudott hová tenni.

Az iskola után a barátaival lógott, ahogy mindig. A Stray Kids nevű társaságuk a legnépszerűbbek közé tartozott, és nem volt olyan nap, hogy ne nevettek volna együtt vagy ne kerültek volna a figyelem középpontjába. Mégis, Jeongin egyre többször találta magát azon, hogy a tekintete a többiektől elkalandozik, a távolabb ülő Yun-hóra összpontosítva, aki megint egyedül bújt a könyvei mögé.

– Figyelj csak, Jeongin, te nem érzed úgy, hogy valami furcsa veled mostanában? – kérdezte Seungmin, Jeongin egyik legközelebbi barátja, miközben a nap végén a sportpályán lazítottak.

– Micsoda? – kapta fel a fejét Jeongin, és észrevette, hogy Seungmin figyelmesen nézi őt.

– Mintha el lennél kalandozva. Valami baj van?

Jeongin egy pillanatra elgondolkodott, majd megrázta a fejét. Nem akarta elárulni, hogy állandóan Yun-hóra gondol. Nem tudta megfogalmazni, miért érdekli annyira a fiú, és egyáltalán, mit mondhatna erről. Inkább csak vállat vont.

– Nem, semmi különös. Talán csak fáradt vagyok – felelte, és próbált visszatérni a szokásos laza stílusához.

Seungmin egy pillanatig még mérlegelte a választ, de végül csak bólintott, elfogadva Jeongin válaszát. De Jeongin tudta, hogy nem csak fáradtság volt. Valami más volt a háttérben, valami, amit még ő maga sem tudott megfogalmazni.

Másnap Jeongin megint ugyanabban a sarokban találta Yun-hót, mint mindig. Megint egy könyvet szorongatott, és látszólag teljesen elmerült benne. Jeongin habozott. Vajon megint megszólítsa? Nem akarta tolakodónak tűnni, de valahogy mégis vonzotta a gondolat, hogy beszéljen vele.

Végül odasétált, de most óvatosabb volt. Egy kicsit távolabb állt meg, és finoman köszönt.

– Szia, Yun-ho!

Yun-ho felnézett, szemeiben meglepetés villant. Talán nem számított arra, hogy Jeongin megint közeledik hozzá, de most kevésbé tűnt zavarban. Lassan bólintott a köszönésre.

– Mi újság? – kérdezte Jeongin könnyedén, mintha ez a legtermészetesebb dolog lenne. Az előző nap tapasztalata után most óvatosan próbált beszélgetni, nem akarta ráerőltetni magát Yun-hóra.

– Semmi különös – suttogta Yun-ho, a könyvet most is szorosan tartva. Nem tűnt elutasítónak, de Jeongin érezte, hogy még mindig óvatos.

– Mit olvasol? – kérdezte Jeongin, újra a könyvre pillantva, próbálva megnyitni a beszélgetést.

Yun-ho egy pillanatra habozott, majd lassan megfordította a könyvet, hogy Jeongin láthassa a címet. Jeongin elmosolyodott.

– Ó, ezt én is olvastam. Jó könyv – mondta őszintén, bár nem volt biztos benne, hogy Yun-ho mit gondol erről. A fiú ismét csak bólintott, de ezúttal kicsit kevésbé tűnt feszültnek.

Jeongin nem maradt sokáig, csak pár percet beszélt Yun-hóval, majd elbúcsúzott tőle, és visszatért a barátaihoz. De a beszélgetés során valami új érzés támadt benne. Érezte, hogy Yun-hóval való találkozásuk nemcsak kíváncsiságot ébresztett benne, hanem valami mélyebbet is. Talán egy kicsit többet is jelentett, mint amit először gondolt.

Yun-ho figyelte, ahogy Jeongin elsétál, és valami megmagyarázhatatlan érzés töltötte el. Nem értette, miért volt Jeongin ilyen kedves hozzá, miért érdekelte őt. De a fiú természetessége és tapintatossága valahogy megnyugtató volt számára.