You & Me [Stray Kids ff.]

💮21💮

A naplemente lassan sötétségbe borította az eget, miközben Jeongin és Yun-ho kézen fogva sétáltak a parkon át. A levegő hűvös, de kellemes volt, a város zajai távolinak tűntek. Jeongin még mindig titokzatos mosollyal vezetett, és Yun-ho érezte, hogy valami különleges történik, de nem kérdezősködött tovább. Hagyta, hogy a pillanat magával ragadja.

– Már nagyon kíváncsi vagyok, Jeongin – jegyezte meg végül, amikor egy csendes utca felé kanyarodtak.

Jeongin sejtelmesen elmosolyodott, majd megállt egy modern, letisztult kinézetű épület előtt. Felnézett a lakóházra, majd visszapillantott Yun-hora.

– Nos, itt van a meglepetésed – mondta lágyan. – Gyere velem.

Yun-ho értetlenül követte, ahogy Jeongin elővette a kulcsait, és beléptek az épületbe. Egy liftbe szálltak be, amely hangtalanul emelkedett fel a legfelső emeletre. Amint a lift megállt, Jeongin kinyitott egy ajtót, és félrehúzódott, hogy Yun-ho beléphessen.

Yun-ho döbbenten állt meg a küszöbön. Egy tágas, modern lakás tárult a szeme elé, ahol minden tökéletesen berendezett volt. A falakon halvány színek uralkodtak, a nappali ablakai a városra nyíltak, és az egész helyről békés, nyugodt hangulat áradt. A levegőben friss festék illata keveredett a kávé és vanília lágy aromájával.

– Ez... ez a te lakásod? – kérdezte Yun-ho, miközben körülnézett.

Jeongin lassan közelebb lépett hozzá, és mosolyogva bólintott.

– Az új lakásunk – mondta halkan. – Találtam egy otthont, ahol mindketten jól érezhetjük magunkat. Azt akartam, hogy legyen egy közös életünk, ahol tényleg csak mi vagyunk. Nincsenek zaklatók, nincs félelem, csak nyugalom és biztonság. És persze te.

Yun-ho szemei könnyekkel teltek meg, ahogy Jeongin szavai lassan eljutottak hozzá. Soha nem gondolta volna, hogy valaki ennyire törődne vele, ennyire fontosnak tartaná őt. Az elmúlt évek küzdelmei, a múlt árnyai, amelyek kísértették, most mind eltörpültek a jövő lehetőségei mellett.

– Jeongin… – suttogta, de a szavak elakadtak a torkán.

Jeongin közelebb lépett hozzá, gyengéden megfogta Yun-ho kezeit, majd lassan, finoman megcsókolta. Ebben a pillanatban minden, ami valaha fájt vagy megijesztette Yun-hot, eltűnt. Jeongin biztonságot nyújtott neki, és most, hogy együtt álltak ebben az új otthonban, úgy érezte, hogy végre képes volt lezárni a múltat és újra kezdeni az életét.

Amikor elváltak egymástól, Jeongin egy apró mosollyal a lakás felé intett.

– Szeretnél megnézni mindent? – kérdezte.

Yun-ho bólintott, majd körbejárta a lakást. A nappaliban kényelmes kanapé, az egyik sarokban pedig egy kis könyvespolc volt, tele könyvekkel, amiket mindketten szerettek. A konyha modern volt, tágas, és egy kis asztallal, ahol reggelente együtt ihatták meg a kávéjukat. A hálószoba ablakaiból gyönyörű kilátás nyílt a városra, és az egész helyről áradt a meghittség.

– Tudod, mindig is arról álmodtam, hogy egyszer lesz egy helyem, ahol tényleg önmagam lehetek – mondta Yun-ho, amikor visszatért Jeonginhez. – De sosem gondoltam volna, hogy ez a hely veled lesz. Ez... tökéletes.

Jeongin magához húzta Yun-hot, és lágyan megsimogatta a hátát.

– Akkor maradjunk itt örökre – mondta halkan. – És ne csak most. Kezdjünk el egy új életet. Ketten, egy új helyen. És csináljunk bármit, ami boldoggá tesz minket.

Yun-ho elmosolyodott, és bólintott.

– Legyen – suttogta. – Együtt.

---

Pár hónappal később már mindketten a saját útjukat járták a világban. Yun-ho a grafikai tervezés világában találta meg a helyét, míg Jeongin hangmérnökként kezdett el dolgozni egy zenei stúdióban. De minden nap, amikor hazaértek, a közös otthonuk várta őket, a hely, ahol végre boldogan és békében élhettek.

A múlt emlékei lassan elhalványultak, és csak a jövő izgalma maradt. Yun-ho és Jeongin számára a boldogság most már nemcsak egy távoli álom volt, hanem a mindennapi életük valósága.

Ahogy Yun-ho a nappaliban ült egy este, Jeongin mellé telepedett, és mindketten csendben figyelték a város fényeit. Az életük nem volt tökéletes, de együtt minden kihívással megküzdöttek, és most már semmi sem állhatott az útjukba.

– Szeretlek – mondta halkan Yun-ho, ahogy Jeongin kezét megszorította.

– Én is szeretlek – felelte Jeongin, és mindketten tudták, hogy ez csak a kezdet volt.