You & Me [Stray Kids ff.]

💮20💮

Az érettségi napja végre elérkezett, és a gimnázium hatalmas terme zsúfolásig megtelt diákokkal, tanárokkal és szülőkkel. A színpad előtt hosszú sorokban ültek a végzősök, mindannyian izgatottan várva, hogy a nevüket szólítsák, és megkapják a bizonyítványukat. A nap különleges és meghatározó pillanat volt minden diák számára, de Yun-ho és Jeongin számára talán még inkább. A múltjuk, a küzdelmeik és az összekötő pillanatok, amelyeken együtt mentek keresztül, mind-mind hozzájárultak ehhez a naphoz.

Yun-ho remegő kezekkel igazította meg az öltönyét, a szíve hevesen dobogott a mellkasában. A színpadon már elkezdődött a diákok neveinek felolvasása, és a tapsok hangja egyre közelebbinek tűnt. Nemcsak az érettségi miatt volt izgatott, hanem azért is, mert ez volt az első alkalom, amikor tényleg elérkezett a jövő. Yun-ho egy új élet küszöbén állt, és most, hogy Jeongin ott volt mellette, sokkal magabiztosabbnak érezte magát, mint valaha.

– Hé, ne izgulj – suttogta Jeongin, miközben megérintette Yun-ho vállát. – Ez csak egy papír, de az igazi út most kezdődik.

Yun-ho halkan felnevetett, bár a szíve még mindig zakatolt. Jeongin jelenléte megnyugtatta, ahogyan mindig is. Az utóbbi hónapok minden nehézsége ellenére, itt voltak, és együtt voltak.

– Tudom – felelte Yun-ho, majd mély levegőt vett. – De ez egy fontos pillanat, nem?

Jeongin elmosolyodott, és bólintott.

– Az – mondta lágyan. – De ne feledd, bármilyen jövő vár ránk, együtt fogjuk megélni. És ez a legfontosabb.

Yun-ho szíve most nem a félelemtől, hanem az örömtől vert hevesen. A pillanat valóságossá vált, amikor végül szólították a nevét. Lassan felállt, majd Jeongin kezébe kapaszkodva elindult a színpad felé. A terem tapsban tört ki, amikor a bizonyítványt átvette, de Yun-ho alig hallotta a hangokat. Csak azt érezte, hogy végre egy új fejezet kezdődik az életében, egy olyan fejezet, amelyben nem egyedül kell szembenéznie a világgal.

Amikor visszaért a helyére, Jeongin már várta, mosollyal az arcán. Ahogy leültek, Yun-ho halkan megszólalt:

– Köszönöm, hogy mindig mellettem voltál.

Jeongin egy apró mozdulattal közelebb húzódott hozzá, a két fiú ujjai egymásba fonódtak.

– És mindig melletted is leszek – suttogta Jeongin, és ebben a pillanatban Yun-ho teljesen nyugodtnak érezte magát.

Ahogy a nap lassan véget ért, és a diákok a bizonyítványokkal a kezükben készültek elhagyni az iskolát, Jeongin és Yun-ho együtt indultak el az iskola kapuja felé. A naplemente arany fényei megvilágították az útjukat, és mindketten tudták, hogy ez nemcsak egy korszak lezárása, hanem valami új, valami izgalmas kezdete.

Jeongin egy pillanatra megállt, majd Yun-ho felé fordult.

– Van egy meglepetésem számodra – mondta titokzatos mosollyal.

– Miféle meglepetés? – kérdezte Yun-ho kíváncsian, de mielőtt Jeongin válaszolhatott volna, halkan elnevette magát.

– Majd meglátod. De előbb ünnepeljünk. Együtt.

Yun-ho bólintott, és ahogy kézen fogva elindultak a naplementébe, úgy érezte, hogy bármi is vár rájuk a jövőben, együtt képesek lesznek legyőzni mindent.