You & Me [Stray Kids ff.]

💮10💮

Yun-ho és Jeongin az utóbbi hetekben egyre több időt töltöttek együtt, és a fiú egyre inkább érezte, hogy valami különleges dolog alakul köztük. Jeongin érintése, bár még mindig új volt számára, már nem ijesztette meg úgy, mint azelőtt. A közelmúlt eseményei azt mutatták, hogy talán képes lehet újra bízni valakiben.

Az eső elállt, de az iskola levegője még mindig nedves és friss volt. Egy nap, a suli után, a két fiú az udvaron sétált, amikor hirtelen egy ismerős hang ütötte meg a fülüket.

– Yun-ho!

Yun-ho megfordult, és a szíve egy pillanatra kihagyott, amikor meglátta a régi ismerősét, Kai-t. A fiú, aki korábban megkeserítette az életét, most ott állt, mosolyogva, de a tekintetében ott bujkált valami sötét. Yun-ho gyomrában összeszorult valami, ahogy Kai közelebb lépett.

– Hogy vagy, régi barát? – kérdezte Kai, és a hangjában volt egyfajta gúnyos él.

Yun-ho hátralépett, a szíve gyorsabban kezdett verni. Még mindig nem tudta, hogyan kezelje a találkozást, és Kai megjelenése minden régi sebet felidézett.

– Mit akarsz? – kérdezte Yun-ho, próbálva megőrizni a nyugalmát.

Jeongin azonnal közel lépett hozzá, hogy támogassa őt. A fiú határozottan nézett Kai-ra, és a szemei tele voltak aggodalommal.

– Talán nem lenne itt az ideje, hogy elmenj? – szólalt meg Jeongin, hangja higgadt volt, de érződött rajta az elutasítás.

Kai viszont csak nevetett. – Te még mindig véded őt? Ez vicces. Tudod, hogy mit tettél vele? – kérdezte, a szavakban harapós él volt.

Yun-ho nem tudta, mit mondjon. Az emlékek, a félelem és a szorongás összezavarodtak benne. A múlt árnyai még mindig ott lebegtek, és most, hogy Kai megjelent, minden régi seb feltépődött.

– Elég volt – mondta Jeongin, és a tekintete haragos lett. – Nem vagy itt a barátja, és nem is leszel.

Kai megcsóválta a fejét. – Mindig is gyenge voltál, Yun-ho. Ez soha nem fog megváltozni.

Ezek a szavak, mint egy vágás, megsebeztek. Yun-ho tudta, hogy nem hagyhatja magát, de a múlt démonai mindent megpróbáltak felidézni benne.

– Menj el – kérte Jeongin, de a hangja egyre feszültebb lett. – Nem akarok veled beszélni.

Kai gúnyosan mosolygott, és mielőtt távozhatott volna, még egyszer hátrafordult Yun-hohoz. – Szólj, ha szükséged van rám, barátom – mondta, majd elindult az iskolaudvar másik irányába.

Yun-ho egy pillanatra megbénult, és a levegő nehezen ment le a torkán. Jeongin azonnal a fiú mellé lépett, és egy határozott mozdulattal a vállára tette a kezét.

– Itt vagyok – mondta halkan, és az érintés melegséget hozott Yun-ho szívébe. – Nem vagy egyedül.

Yun-ho mély levegőt vett, próbálva megnyugtatni magát. – Köszönöm, Jeongin.

Ez a találkozás viszont felvetette a kérdést: vajon mennyire tudta elengedni a múltját? Mennyire tudta megvédeni magát attól, hogy az árnyék újra rávetítse a sötét foltjait? Ahogy Jeongin bátorító szavaival a szívében indult haza, tudta, hogy a harc még nem ért véget, de talán, talán nem kellett egyedül vívnia.