You & Me [Stray Kids ff.]

💮12💮

Ahogy a napok teltek, Yun-ho egyre inkább érezte, hogy a szíve körüli falak lassan leomlanak. Jeongin barátsága, támogató jelenléte és bátorító szavai mind hozzájárultak ahhoz, hogy egyre magabiztosabbá váljon. Az iskola végén, ahogy elérkezett a péntek, Yun-ho egy különös izgalommal várta a napot, mivel Jeongin szándékai már nemcsak barátiak voltak.

A nap végén, amikor az utolsó óra is befejeződött, Jeongin megvárta Yun-hót az iskola előtt. A fiúk között egyre közelebb került egymáshoz, és Yun-ho már régóta várta, hogy megtudja, mit tervez Jeongin a következő lépésben.

– Szia! – üdvözölte Jeongin, miközben egy mosollyal köszöntötte Yun-hót. – Készen állsz egy kis kalandra?

Yun-ho kíváncsian nézett rá. – Miféle kalandra?

Jeongin sejtekkel teli arccal mosolygott, ahogy felajánlotta. – Gondoltam, hogy sétálhatnánk egyet a parkban, és közben megihatnánk egy kávét. Szerinted?

Yun-ho szíve hevesebben kezdett verni, ahogy a fiú szavai a levegőbe szálltak. A parkban való séta és egy kávé teljesen új élménynek tűnt számára, és valami különleges érzés bontakozott ki benne.

– Persze, szívesen! – válaszolta Yun-ho, és megpróbálta elrejteni a belül növekvő izgalmát.

Ahogy együtt indultak el, Yun-ho figyelte Jeongin mozdulatait és mosolyát, ami már magában is elég volt ahhoz, hogy a napja jobbá váljon. A park felé vezető úton a beszélgetések és a nevetések egyre inkább oldották a feszültséget, és Yun-ho úgy érezte, hogy a világ egyre szebbé válik.

A parkban fák álltak, a levelek zöldelltek, és a levegőben érezni lehetett a tavaszi virágok illatát. Jeongin a kávézó felé vezette Yun-hót, és az úton mesélt a legújabb focimérkőzésükről, ahogy a csapat tagjai között barátságos versengés zajlott.

– Tényleg, a legutóbb megint én rúgtam a győztes gólt – dicsekedett Jeongin, miközben a szemei élénken csillogtak.

Yun-ho nevetett, és azon kapta magát, hogy bátorodva válaszol. – Te biztosan sokat gyakorolsz, nem?

– Csak annyira, hogy megnyerjük a következő meccset – mondta Jeongin, majd megállt a kávézó előtt. – Itt az idő egy kis felfrissülésre!

Beléptek a kávézóba, és a meleg, hívogató légkör azonnal körülvette őket. A pultnál rendeltek: Yun-ho egy vaníliás latte-t kért, míg Jeongin a kedvenc kávéját, egy erős feketét választotta. Amint leültek egy kis asztalhoz az ablak mellett, a napfény lágyan világította meg az arcukat.

Yun-ho idegesen nézett körbe, miközben a kávéját várta. A szíve gyorsan vert, és a gondolatai zsongtak. Jeongin mosolya és közelsége valahogy mindent különlegesebbé tett.

– Szóval… – kezdte Jeongin, és Yun-ho érezte, hogy a fiú figyelme teljesen az ő szavain van. – Mi a legnagyobb álmod?

Yun-ho elgondolkodott, majd válaszolt. – Talán az, hogy egyszer elutazzak valahová messzire, és felfedezhessem a világot. De… lehet, hogy az, hogy egy nap boldog legyek.

Jeongin komolyan hallgatta, majd bátorítóan bólintott. – Hidd el, mindenki megérdemli a boldogságot. Te is.

Yun-ho szíve a szavakra lágyan megugrott, és érezte, hogy a múlt árnyai eltűnnek, legalábbis erre az időre. Jeongin közelsége és támogatása valami olyan érzést keltett benne, amiért régóta vágyott.

Ahogy a kávéjukat kortyolgatták, Jeongin hirtelen felhúzta a szemöldökét, majd folytatta. – Tudod, van egy kis titkom...

Yun-ho figyelmesen nézett rá. – Mi az?

Jeongin közelebb hajolt, és egy mosollyal a száján mondta: – Az, hogy nemcsak barátként tekintek rád.

Yun-ho arca elpirult, és hirtelen nem tudta, mit válaszoljon. A szívverése felgyorsult, ahogy megértette, hogy Jeongin érzései sokkal mélyebbek annál, mint amit eddig gondolt.

– Én... én is... – kezdett bele Yun-ho, de a szavak megakadtak a torkában.

A feszültség a levegőben érezhető volt, és a szívek összekapcsolódása egy új kezdet ígéretét hordozta. Ahogy a szavak feszültsége és a kávé íze keveredett a levegőben, Yun-ho tudta, hogy ez a pillanat mindent megváltoztat.

– Talán a következő lépés egy új kaland… együtt? – javasolta Jeongin, és a szemei csillogtak a lehetőségektől.

Yun-ho szíve hevesen zakatolt, és egy új, reménnyel teli jövő ígérete kezdett bontakozni. – Igen, együtt – mondta végül, és úgy érezte, hogy ezzel egy új fejezet kezdődik az életében.