You & Me [Stray Kids ff.]

💮9💮

Yun-ho az elmúlt hetekben egyre közelebb került Jeonginhoz, és bár még mindig óvatos volt, kezdte élvezni a fiú társaságát. Ahogy Jeongin az életének egyre természetesebb részévé vált, Yun-ho azon kapta magát, hogy alig várja a közös pillanatokat. Még mindig nehezen engedett bárkit közel magához, de Jeongin valahogy más volt. A fiú soha nem próbált meg túl sokat kérni, és mindig türelmes volt.

Egy esős péntek délután volt. Az iskolaudvar kihalt, csak néhány diák sietett a buszok felé, hogy hazaérjenek. Yun-ho az ablaknál állt, figyelve a csepegő esőt, amikor Jeongin belépett a terembe.

– Szia – köszönt Jeongin, miközben lazán becsukta maga mögött az ajtót.

– Szia – válaszolta halkan Yun-ho, nem fordult meg, de érezte a fiú jelenlétét a hátában.

Jeongin nem szólt többet, csak odalépett mellé az ablakhoz. Pár pillanatig csak némán figyelték az esőt, ami egyre erősebben kopogott az üvegen. Valahogy ez a csend mégsem volt kényelmetlen, sőt, inkább nyugtató.

– Szereted az esőt? – kérdezte Jeongin végül.

Yun-ho elgondolkodott. – Igen. Valahogy megnyugtat. Olyan, mintha minden más hang elhalna, és csak a cseppek maradnának.

– Ugyanígy érzek – mosolyodott el Jeongin. – Néha jó lenne csak megállni és hallgatni, nem?

Yun-ho felnézett Jeonginra, és egy halvány mosoly futott át az arcán. Ez ritka volt tőle, de Jeongin mindig is tudta, hogyan szelídítse meg a hangulatot.

– Köszönöm – szólalt meg hirtelen Yun-ho, szinte suttogva.

Jeongin oldalra pillantott, meglepődve a váratlan kijelentésen. – Miért?

Yun-ho zavartan megigazította a táskáját a vállán. – Nem is tudom. Csak... azt hiszem, azért, mert mellettem vagy.

Jeongin elmosolyodott, és egy pillanatra sem próbálta túl nagy ügyet csinálni belőle. Tudta, hogy Yun-ho számára minden ilyen pillanat hatalmas lépés. Ő pedig türelmesen várta, hogy a fiú magától nyíljon meg.

– Szívesen – mondta halkan Jeongin, majd elfordult az ablaktól. – Még sok dolgunk van a matek házival. Ne felejtsd el, hogy segítenem kell megérteni azt az egyenletrendszert.

Yun-ho halványan elmosolyodott, és követte Jeongint a padhoz. Ahogy leültek, a szívében érezte, hogy valami változik. Talán ez volt az első lépés afelé, hogy újra bízni tudjon valakiben. Jeongin olyan volt, mint az eső: lassan, de biztosan oldotta fel azokat a falakat, amiket Yun-ho oly régóta maga köré épített.