You & Me [Stray Kids ff.]

💮14💮

Miután a sétájuk végén elérték Yun-ho házát, a fiú szívében egy különös keveréke kavargott a megkönnyebbülésnek és a félelemnek. Amint beléptek a szobájába, a világ csendessé vált, és Yun-ho érezte, hogy a falak között elzárt titkai és érzései felbukkannak. Jeongin az ajtóban állt, figyelve rá, ahogy Yun-ho a szoba sötétjébe merül.

A szoba ismerős környezete most idegennek tűnt, ahogy az emlékek felidéződtek benne. A falak, amelyek eddig a menedékét adták, most börtönként hatottak. Yun-ho szíve szorongva kalapált, amikor lassan leült az ágyra, a kezeit a térdén pihentette, és a tekintetét a padlóra meredt.

– Jeongin… – kezdte halkan, de a szavak nehezen szakadnak ki belőle. A félelem és a fájdalom minden egyes szavát megnehezítette. – Nem tudom, hogy hol kezdjem.

Jeongin csendben leült mellé, és várta, hogy folytassa. Yun-ho szemeiben könnyek gyűltek, és hirtelen nem tudta többé megállítani őket. Az első könnycsepp az arcán végigfutott, és a következő pillanatban már sírt. A könnyek fájdalmasan hullottak, mintha évek fájdalmát hozták volna magukkal.

– Kai… – kezdte, a neve nehéz volt a nyelvén. – Tizennégy éves voltam, amikor először találkoztam vele. Kezdetben csak egy iskolatárs volt, akivel sokan barátkoztak, de aztán valami megváltozott. Azt hittem, hogy csak kedves, de egyre inkább éreztem, hogy valami más van a háttérben. Aztán fenyegető üzeneteket kezdett küldeni… – a hangja elcsuklott, és a könnyei folytak.

Yun-ho levegőt vett, ahogy a szavak kicsúsztak belőle. – Azt mondta, hogy az övé vagyok. Mindig azt mondta, hogy nem szabad elhagynom őt. Ekkor már kezdtem megérteni, hogy mit akar, de hiába próbáltam elmenekülni, ő mindig ott volt. A félelem és a szorongás fogva tartott, és a legrosszabb az volt, hogy nem tudtam, kihez forduljak. – A könnyei folytak, a fájdalma kiszabadult, és a szívét szorító érzés csak nőtt. – Egy este megpróbált elrabolni. Akkor éreztem, hogy tényleg a végem felé járok.

Jeongin mellett ülve, a fiú szorosan összeszorította a szemeit, próbálva visszatartani a további könnyeket. – Még mindig emlékszem, mennyire félelmetes volt. Olyan érzés volt, mintha nem lett volna kiút. Az emberek csak mosolyogtak, de senki nem tudta, hogy mi történik. Aztán egy barátom segített, de a sebeket sosem lehetett teljesen begyógyítani. – A hangja mélyebb lett, és az utolsó szavak már majdnem elvesztek az éjszakában.

Jeongin, aki eddig csendben ült, most a vállára tette a kezét. – Yun-ho, sajnálom, hogy ezt kellett átélned. Nem vagy egyedül. Én itt vagyok veled, és nem engedem, hogy bárki is bántson.

Yun-ho szívében egy újabb hullám tört fel, a fájdalom és a megkönnyebbülés keveréke. Ahogy a szavakat hallotta, egy feszültség csillapodott le benne, de a múlt árnyai még mindig ott lebegtek.

Hirtelen, egy pillanatnyi csend után Jeongin közelebb hajolt, és az ajkaik találkoztak. Az érintés lágy volt, és Yun-ho szíve hevesen kalapált. Az a fájdalom, ami eddig benne tombolt, most mintha elhalványult volna. A csókban ott volt a bizalom és a megértés, amely összekötötte őket.

De éppen amikor a világ körülöttük megállt, az ajtó hirtelen kinyílt, és Ji-soo, Yun-ho nővére lépett be. Meglepetten nézett a két fiúra, és a szemei elkerekedtek. – Mi történik itt?

Yun-ho azonnal elhúzódott Jeongintől, az arca elpirult. Jeongin szintén megdermedt, de gyorsan összeszedte magát. – Csak beszélgettünk – mondta hirtelen, de Ji-soo arckifejezése egyértelmű volt.

Yun-ho mély levegőt vett, és próbálta elrejteni az érzelmeit. – Ji-soo, ez nem az, aminek látszik…

Ji-soo feleslegesen emelte fel a kezét, jelezve, hogy megértette. – Nyugi, nem akarom zavarni. Csak… Én csak azt akartam mondani, hogy itt vagyok, ha szükségetek van valamire.

Amikor Ji-soo elhagyta a szobát, a feszültség egy kicsit oldódott, de Yun-ho még mindig zavarban volt. Jeongin ránézett, és a szemeiben látszott az aggodalom.

– Yun-ho… – kezdte Jeongin, miközben az ujjaival finoman megérintette a karját. – Kérlek, engedd meg, hogy a párod legyek.

Yun-ho meglepetten nézett Jeonginra, és a szíve hirtelen megugrott. – Igen, szeretnék veled lenni – mondta halkan, és a szavak maguktól jöttek. Az érzés, hogy valaki mellett áll, akire számíthat, végre reményt adott neki.

Jeongin mosolygott, és a szemei ragyogtak a sötétben. – Másnap elmondjuk a Stray Kidsnek, hogy mi történt, és bemutatunk téged. Kicsit még nem ismernek, de biztos vagyok benne, hogy jól fognak fogadni.

Yun-ho szíve tele volt izgalommal és félelemmel, de egy újabb lépés már nem tűnt lehetetlennek. Az éjszaka csendes volt, de a sötétség már nem tűnt olyan félelmetesnek, mint korábban. Együtt léptek a jövő felé, és Yun-ho végre érezte, hogy talán van remény a gyógyulásra.