Ghost [Stray Kids ff.]

💀1💀

A nap lassan tűnt el a horizont mögött, ahogy Choi Yoo-seok barátaival az erdő szélén parkolt le. A zöldellő fák közül mintha egyenes alagút vezetett volna az ismeretlenbe. A köd fátyolszerűen terült el a tájon, és egyre inkább eltakarta a távolabbi fákat. Yoo-seok hátán végigfutott a hideg, ahogy kipattant az autóból, és magára kanyarította vékony dzsekijét. 

– Biztos jó ötlet ez? – kérdezte halkan, miközben a többiek már a táskáikat vették elő. 

Ji-ho, a csapat vezetője, csak nevetett. – Jaj, ne légy már gyáva, Yoo-seok! Ez csak egy régi kastély. Egy kis kaland nem árt, nem igaz? 

A többiek egyetértően bólintottak, de Yoo-seok arcán a bizonytalanság ott ült. Nem tudta megmagyarázni, miért érezte magát ennyire idegesnek, de valami a gyomrában figyelmeztette: ez nem lesz olyan egyszerű, mint ahogy Ji-ho elképzelte. 

Az út, amelyen haladtak, egyre szűkebb lett. A sűrű erdő fái körbevették őket, a madarak csendben figyelték a behatolókat. Yoo-seok cipője alatt száraz levelek ropogtak, miközben megpróbálta utolérni a többieket, akik nevetgélve és viccelődve törtek előre. 

– Honnan is hallottad ezt a történetet? – kérdezte egy idő után Yoo-seok, hogy elterelje a figyelmét a félelméről. 

Ji-ho hátranézett, és büszkén elvigyorodott. – Az interneten találtam. Azt írják, hogy a kastélyt egy herceg kísértete lakja, akit az apja száműzött, mert... – itt egy pillanatra elgondolkodott, mintha maga is csak félig ismerte volna a legendát – … mert valami tiltott dolgot tett. De nyugi, ez csak egy régi mese! 

A többiek megint nevettek, de Yoo-seok nem csatlakozott. Úgy érezte, mintha valami figyelné őket. 

A kastély kapujához érve minden elcsendesedett. A magas, rozsdás vasajtók előttük tornyosultak, az idő vasfoga már nyomot hagyott rajtuk. Yoo-seok megállt egy pillanatra, és körbenézett. 

– Furcsa, nem? Mintha itt még a szél is megállt volna – motyogta. 

Ji-ho előrelépett, és két kézzel meglökte az ajtót. Az nyikorgó hangot adott, és lassan kitárult, mintha maga a kastély hívta volna őket be. 

– Na, gyerünk! – kiáltott Ji-ho, és belépett az épületbe, a többiek pedig követték. Yoo-seok kelletlenül utolsóként csatlakozott hozzájuk. 

Ahogy beléptek, a levegő hirtelen hidegebbé vált. A hatalmas előcsarnokot por borította, de a falakon lógó régi festmények még mindig tisztán kivehetők voltak. Egy hercegi család tagjait ábrázolták, de az arcukon valami különös mélabú ült. 

– Ez... egészen gyönyörű, nem gondoljátok? – kérdezte a csendet megtörve Ji-ho, miközben egy hatalmas kandalló felé sétált. 

– Inkább ijesztő – motyogta Yoo-seok, de a többiek nem figyeltek rá. 

Ahogy tovább haladtak, Yoo-seok egyedül érezte magát. A barátai hangosan beszélgettek, de ő mintha távolodott volna tőlük. Egy sötétebb folyosó hívogatta. Nem értette, miért, de a lábai szinte önkéntelenül vittek arra. 

A folyosón a gyertyák csonkjai még mindig a tartóikban álltak, és Yoo-seok szinte hallani vélte a múlt kísérteties hangjait. Hirtelen egy hideg szellő suhant el mellette, és mintha valaki suttogott volna: "Yoo-seok..." 

Megdermedt. 

– Ki van ott? – kérdezte, de a hangja megremegett. 

Nem érkezett válasz, de a suttogás tovább folytatódott. Mintha egy másik világból hívta volna valaki. Yoo-seok hátrafordult, hogy visszamenjen a barátaihoz, de azok már sehol sem voltak.