Ghost [Stray Kids ff.]

💀9💀

Yoo-seok lassan lépdelt végig a kastély kihalt folyosóin. Lépteinek visszhangja mintha magányos melódiává változott volna, ami beleveszett a poros, omladozó falak közé. Ahogy továbbhaladt, a konyha irányába tartott, amit korábban már észrevett, de nem fedezett fel. Egyre jobban érezte, hogy az épület nem csak hideg kövekből és emlékekből áll; mintha egy élő, lélegző entitás lenne, ami körülölelte őt.

Ahogy a konyhába ért, megállt a küszöbön. A hatalmas helyiségben régmúlt idők nyomai keveredtek az idő vasfogának jeleivel. A kőből készült kemence részben beomlott, a falakon régi fűszerek üvegei lógtak, amelyek tartalma már csak por és emlék volt. Az egykor hófehér csempéket most vastag porréteg és repedések borították. A helyiséget mégis átitatta valami megmagyarázhatatlan melegség, mintha a múlt gyengéd pillanatai még mindig ott lebegnének a levegőben.

Yoo-seok lassan körbejárt a konyhában. Az asztalon szétszóródott régi sütőformákat és kanalat talált, mintha valaki sietve hagyta volna ott őket. Az ujjai végigsiklottak egy régi fakanál nyelén, amelynek érintésére különös érzés fogta el. Egy pillanatra lehunyta a szemét, és akkor megtörtént.

A látomás.

Hirtelen a konyha élettel telt meg. Az omladozó falak újra ragyogtak, a csempék hófehéren tündököltek, és a kemencéből vidám tűz pattogott. A levegőt édes süteményillat járta át. Yoo-seok döbbenten állt, miközben a látomás egy jelenetet tárt elé.

Egy fiatal férfi és egy fiú állt az asztalnál. Yoo-seok azonnal felismerte a herceget, akit korábban csak a történetekből ismert meg. Seungmin most életre kelt előtte, arca ragyogott, szemeiben melegség és boldogság csillogott. Mellette egy másik fiú állt, akinek arcát Yoo-seok nem tudta kivenni – mintha a látomás szándékosan homályban hagyta volna. Csak a mozdulatait és mosolyát érzékelte, de ez is elég volt ahhoz, hogy tudja, ők ketten mély kapcsolatban álltak egymással.

A fiatal fiú nevetett, miközben a tálban lévő tésztát keverte, majd hirtelen a kanalat felemelte, és a rajta lévő krémből egy keveset Seungmin orrára kent. A herceg megdermedt egy pillanatra, majd hamiskás mosollyal az arcán ő is ugyanezt tette. A kettejük közötti játékosság és könnyedség betöltötte a teret, mintha csak egy apró, boldog világ lett volna, ahol semmi sem számított.

„Ez... valóság volt egyszer?” – gondolta Yoo-seok, miközben érezte, hogy a látomás szinte magával rántja.

A látomás tovább folytatódott. Seungmin nevetve kóstolt egy kanálnyi krémet, majd megfogta a fiú kezét, és egy pillanatra szorosan magához húzta. Bár Yoo-seok nem hallotta a beszélgetésüket, az apró gesztusok, a pillantások, a nevetés – mindent elmondtak. Ők ketten boldogok voltak, legalábbis abban a pillanatban. A világ sötétje mintha nem létezett volna számukra, csak ők ketten, és az édes süteményillat, amely betöltötte a konyhát.

Ahogy a látomás kezdett halványodni, Yoo-seok érezte, hogy valami különös melegség árasztja el a szívét. A boldogság, amelyet a két fiú osztott meg egymással, valahogy az ő lelkébe is átszivárgott. Ugyanakkor a szomorúság is rátelepedett, mert tudta, hogy ez a boldogság már a múlté. Az emlékek szépek voltak, de árnyékot vetett rájuk a tragédia, amelyről Yoo-seok még mindig csak részleteket tudott.

Ahogy visszatért a valóságba, a konyha ismét üres volt. A tűzhely hideg, a csempe kopott, és a levegőben már csak a dohos szag terjengett. Yoo-seok megérintette az asztalt, ahol az előbb még a látomás szereplői álltak. Az ujjai alatt érezte a fát, mintha az emlékek lenyomata ott maradt volna.

„Mi történt velük?” – tette fel magában a kérdést, miközben próbált újra levegőt venni.

De a kérdések nem hagyták nyugodni. Az emlékek, amelyeket most látott, nemcsak a herceg boldogságáról meséltek, hanem arról is, amit elvesztett. Yoo-seok érezte, hogy egyre mélyebbre merül ebben a történetben, és már nem biztos, hogy valaha is ki akar szabadulni belőle. Valami azonban világossá vált számára: ő valahogy összekapcsolódott ezekkel az emlékekkel. Nem csak kívülálló volt – több annál.

Az este lassan leszállt, és Yoo-seok elhagyta a konyhát. De a látottak nem hagyták nyugodni, és tudta, hogy a titkok, amelyeket a kastély rejt, még mindig várnak rá.