Ghost [Stray Kids ff.]

💀16💀

Seungmin a kastély erkélyén állt, a szél csendesen fújt, és a fények, amelyek a naplementében kezdtek aranyló színt ölteni, melegebbé tették a levegőt. A szívében még mindig ott volt a fájdalom, de most valami más is ott lapult, valami, ami megnyugtató volt. Yoo-seok itt volt vele. Igaz, nem a teste, de a lelke, a szeretete, mintha mindig is ott lett volna. Most valóban itt volt, érinthető, valóságos.

A fiú szemét lehunyta, és hallotta a léptek zaját, amint valaki elindul mögötte. Amikor megfordult, Yoo-seok ott állt, mint egy élő, hús-vér ember, olyan valóságosan, hogy szinte megütötte a szíve.

– Nem bírtam tovább nélküled – mondta Yoo-seok halkan, de az ő hangja most már más volt. Valahogy mégis minden egyes szava más dimenziót öltött, mégis szeretetteljes volt.

Seungmin egy pillanatra megdermedt, de aztán a szíve hevesebben kezdett dobogni. Lépett egyet, és a karjaival gyengéden magához ölelte Yoo-seokot. Mintha az egész világ egy pillanatra megállt volna körülöttük, és csak ők ketten léteztek.

– Hát itt vagy – mondta Seungmin a fiú nyakába suttogva, mintha az élettől és a haláltól függetlenül minden, amit valaha is éreztek, most egybefonódott volna. – Annyira hiányoztál.

Yoo-seok szorosan visszaölelte őt, és mintha minden elmondhatatlan érzésük egyetlen mozdulatban megtestesült volna, elengedtek egy halk, boldog sóhajt. A levegő, amely körülöttük mozgott, mintha lágyan körbeölelte volna őket, az ő saját kis világuk volt, ahol csak a szeretet és a vágy volt jelen.

– Veled akarok lenni, mindig veled – mondta Seungmin, és miközben az arcát a fiúhoz érintette, úgy érezte, hogy végre minden a helyére kerül. Mintha egy darabja volna ennek a világnak, amit egyedül ő tudott birtokolni.

Yoo-seok szemei mélyen néztek a férfiéiba, és egy pillanatra minden más eltűnt körülöttük. Nincs semmi, ami elválaszthatná őket, sem a múlt, sem a jövő.

Seungmin egy apró mosollyal, ami valahogy mindent elmondott, ami most a szívében volt, közelebb hajolt. A férfi ajkai finoman, gyengéden érték el Yoo-seokét, egy olyan csókká, amely mindent elmondott, amit szavakkal nem lehetett volna kifejezni.

A csók után Seungmin lehunyta a szemét, és érezte, hogy minden egyes másodperc, amit most együtt töltenek, örökkévalóságnak tűnik. Ez a pillanat, a szeretetük, most nem csak egy emlék volt. A valóságuk.

– Mindig itt leszel – mondta Seungmin, amikor elhúzódott, de most már a szavak nem voltak olyan fontosak, mert Yoo-seok lelkében érezte, hogy ő ott lesz, mindig.

A fiú szorosan tartotta őt, és az erkély, ahol álltak, mintha valóban az ő világuk, az ő időpontjuk lett volna. Minden más, amit el kellett volna hagyniuk, most már elhalványult.