Ghost [Stray Kids ff.]

💀6💀

Yoo-seok már egy órája bolyongott a kastély belső területein, a falak egyre inkább tompították a környezet zajait. Az egész hely hangulata elnyomó volt: a lépcsők nyikorgása, a nyikorgó ajtók és a suttogó szél együttesen azt az érzést keltették benne, mintha a kastély maga lélegezne, figyelte őt. Még mindig nem találta meg a többieket, akik elhagyták a kastélyt, miután elmondták neki, hogy ez a hely túl veszélyes számukra. Yoo-seok úgy érezte, hogy valami titok van ebben a kastélyban, amit fel kell fednie, és nem akarta elhagyni anélkül, hogy választ kapott volna a kérdéseire.

Végül a folyosón végigjárva egy apró, alig észrevehető ajtót talált, amely egy keskeny, kőből épült lépcsőhöz vezetett. Az ajtó nyikorgott, ahogy benyitott, de Yoo-seok nem habozott, hiszen tudta, hogy ha most nem lép, akkor lehet, hogy örökre elkerüli azokat a válaszokat, amik a kérdéseire vártak. A lépcsők lefelé vezetettek, és ahogy lejjebb ment, egy fénylő folt jelent meg a földön, mintha valami ragyogó fényt vetett volna a földre, miközben a nap sugarai a kastély távoli ablakain keresztül beszűrődtek.

Yoo-seok kíváncsian követte a fény irányát, és így találta meg a kertet. Az ajtó, amely a kastély falától eltérően teljesen rendben volt, csukva állt, de nem volt záron. Az ajtó kinyílt, és Yoo-seok végre belépett a kertbe. Az illat, a friss, de enyhén elhagyatott növények szaga azonnal megtöltötte az orrát. Az elhanyagolt, de mégis bájos helyszínnek volt valami titokzatos varázsa. A növények és fák sűrűsödtek, és az ösvények, mintha már évek óta nem léptek volna rajtuk, vastagon benőttek mohával és virágokkal.

A kert kietlensége egy pillanatra furcsa érzéseket váltott ki belőle. Az út, amelyet követett, egyenesen egy szoborhoz vezetett, amely egy magányos alakot ábrázolt, kezeit a magasba emelve, mintha valami istenekhez fohászkodott volna. Yoo-seok megállt előtte, és a szobor keze felé nyújtotta a kezét, mintha egy ismeretlen vonzás húzta volna magához. Ahogy végigsimította a hideg márványt, valami furcsa érzés futott végig rajta, mintha a szobor és ő között valami titkos kapcsolat lenne.

A fák alatt egy másik, szintén rég elhagyott kis építmény állt. Yoo-seok úgy döntött, hogy odamegy, és megnézi. Az építmény ajtaja félig nyitva volt, és mintha valami különleges vonzású erő húzta volna oda. Ahogy belépett, egy hosszú, karcolt faasztalon egy régi, elhasználódott könyv feküdt. A borítón halvány, elmosódott írás volt, amit Yoo-seok alig tudott kivenni.

A könyv lapozásával újabb titkokat fedezett fel. Olyan neveket talált benne, amiket nem ismert, de mégis valami megmagyarázhatatlan érzés áradt belőlük. A könyv egyes részei a kastélyról meséltek, a hercegről, aki valaha itt élt, és a szomorú sorsáról. Yoo-seok úgy érezte, hogy egy darabka történelemre bukkant, amely összefonódott mindazzal, amit a kastélyról hallott.

Miközben a könyvet tanulmányozta, a távolban halk susogás hallatszott, mintha valaki léptei hangzottak volna a kertben. A hangok zaja egyre erősödött, de Yoo-seok nem mert megmozdulni. Egy pillanatra úgy érezte, mintha valaki figyelné őt a hátulról. Egy gyors mozdulattal hátra fordult, de senkit sem látott. Csak a levegő volt egyre nehezebb, mintha a kert érezte volna jelenlétét.

Ahogy elhagyta a kis építményt, a kert újabb részeire bukkant, egy szűk ösvényre, amelyet épp csak észrevehetett a növények között. A levegő feszültséggel teli volt, és Yoo-seok úgy érezte, mintha valami fontos dologra bukkant volna. A fák közötti sűrű köd egyre erősebbé vált, és bármi is volt ott, amit keresett, most már nem tudott rájönni, hogy mi. Valami olyasmi volt a levegőben, amit nem tudott megfogni.

A kert minden egyes lépése egy újabb titkot rejtett, és Yoo-seok úgy érezte, hogy valami szörnyű, valami sokkal sötétebb dolog készül kibontakozni.