Serious Dream

16. rész

Az ablakon bámultam kifele, néztem az elsuhanó fákat és épületeket. Éppen Mr. Probz Nothing Really Matters-je szólt a fülembe. Lenéztem az ölembe, s örömmel vettem tudomásul, hogy Luke-kal még mindig fogjuk egymás kezét.
Tovább bámultam a tájat, majd gondolkodtam.
Mi lesz velem, ha a fiúk elmennek? - fut végig az agyamon a kérdés. Ez az utolsó nap, a koncert napja. Emlékszem, amikor kilenc hónappal ezelőtt, megláttam a turné állomásait. Budapest, Hungary. Leestem az ágyról, s felpattanva elkezdtem sikítozni. Aztán néhány perc múlva, miután teljesen felfogtam, elkezdtem sírni. De akkor örültem, amikor a többi lány, Evi, Anna, Klau és Csenge is megkapta a jegyét. Na, meg persze én is.  Szervezni kezdtük, hogy hol, és mikor találkozunk...
Onnantól fogva, számoltam a napokat. Egy hónapja, (mivel maradtam), sikerült befejeznem a középiskola ötödévét, s az angol nyelvvizsgát is sikeresen leraktam. Ez mind egy kibaszott hónapja történt, még is oly' messzinek tűnik. S most, végre itt van a koncert, és a vonat mindjárt beér az állomásra. De van itt egy dolog. Pontosabban személyek... A fiúk.
Ez az egy hét, olyan volt, mint ha két év telt volna el, pedig nem így van. Még jobban megismertem azokat az embereket, akiket mindig is megakartam. Hihetetlen számomra, hogy találkozhattam velük... Sőt, ez több, mint csak egy találkozás. Egy, talán új élet kezdete. Vagy ennyi volt? Egy hét jutott nekem? Nem vagyok biztos benne...
– Hé, Hugi! - ráz fel gondolkodásomból, Michael rekedtes hangja. Imádom, hogy így hív! – Cirka, 15 perc múlva ott vagyunk! - és tényleg. Óvatosan megdörzsöltem a szememet (vigyázva a sminkemre), közben Luke adott egy puszit az arcomra. Mosolyogva nézte, ahogy ásítozom, s nyújtózkodom. Kihúztam a telefonomból a fülhallgatót, majd összetekerve beraktam a táskám egyik belső zsebébe. Egyszer csak jött egy üzenetem.

Küldött: Evi

Megnyitottam az üzenetet, s elolvastam.

Helaw! Kábé húsz perc múlva odaérÜNK a keletihez. Alig várom, hogy lássam a pofádat, ribikém.                  Xxx.              

Nevetve írtam a választ.

Címzett: Evi
   Érünk? *o*

Elküldtem, majd jött is a válasz..

Küldött: Evi
Mivel tesóimmal apunál vagyunk, ezért ő visz el minket. Készülj fel, mint lelkileg, s agyilag is!

Gyorsan visszaírtam.
Címzett: Evi
  Okay drágám    xxx.

Azzal lezártam a telefonomat, s beledobtam a táskámba.
Luke a kezemet cirógatta, miközben a lábamat felraktam az ölébe.
– Kényelmesen ülsz? - kérdi kuncogva.
– Ühüm. - bólogatok, mint azok a kutyák, amik a kocsi elejében szoktak lenni.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy a vonat begördül a Keletibe, s megáll. Leszedem a lábaimat Luke öléből, majd felállok, kicsi oldaltáskámat átvetem a vállamon, s megvárom míg Luke leszedi a csomagtartóról a sportáskáját. Nyúlnék a sajátomért, de Lucas megelőz, és leszedi nekem. Mosolyogva megköszönöm, majd a többiek után, mi is leszállunk. A pályaudvar tele van bőröndöt húzó emberekkel. Elsétálunk a kijáratig, s leszaladunk a lépcsőn. Mindenhol csak buszokat, kocsikat, s rohanó embereket látni.
– Ott van a kocsi!- mutat oldalra Paul.
– Hát, akkor azt hiszem, ideje elköszönnöm. - mondom.
– Nem búcsúzkodunk, hisz látni fogjuk még egymást! - dorgál le Michael nevetve, de látom rajta, hogy azért ő is el van kenődve.
Lerakja a cuccát a földre, s kitárt karokkal jön felém. A nyakába vetem magam, ahogy hétfőn is tettem. A hátamat simogatja nyugtatásképp, miközben a könnyeimmel küszködöm. Még ad egy apró puszit az arcomra, majd elengedjük egymást. Utam Calumhoz vezet, akit szinte már megfolytom ölelésemmel. Ashton-t is ugyanígy megölelem, s Lucas-hoz érek. Két karommal átfogom a nyakát, míg ő a derekam körül fonja karjait. Veszek egy mély levegőt, így beszippantva, Luke illatát.
Sajnos hamar vége szakad, ennek a csodálatos pillanatnak.
– Sok sikert a koncerthez! - nézek végig a négy fiún. - Én meg az első sorban tombolok. -teszem hozzá, nevetve.
– Te meg érezd magad jól, Evivel, pici lány! - borzolja össze a hajamat Ash.
Egy haragos pillantással ajándékozom meg, majd végleg elköszönünk. Odasétálnak, a rájuk várakozó gépjárműhöz, s bepattanva elhajtanak.
Hiány érzet csapta meg, a mellkasom. Mintha kitépték volna a szívem egyik felét. Tudom, ez nyálasan hangzott.
Nagy bámészkodásom közepette, hallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja. Megfordultam, s már tudtam is ki az. Evelin rohant felém, kiabálva.
– MRS. CLIFFORD! - kiabáltam, most már én is, és nem érdekelt hogy az emberek néznek.
Elkezdtem futni, s amikor már csak egy lépés választott el minket, eldobtam a táskámat, aztán azt vettem észre, hogy már a földön vagyunk.
– Úristen! De régen láttalak! - sóhajtozza Evi. - Még mindig jó az illatod. - mondja nevetve.
– Lehet, hogy nem állunk, de: Te meg magas vagy! - nevetek, mivel ugyan ez a párbeszéd zajlott le köztünk, az első találkozásunkor.
Elengedjük egymást, majd nagy nehezen felkelünk a mocskos földről. Köszönök Evi testvéreinek és apjának, aztán elsétálunk a kocsihoz. Evi, én, és a huga ülünk be hátra. Az elmúlt egy hét történéseiről számoltam be Evinek, hogy mit csináltunk a fiúkkal és hol voltunk. De a Luke-kal való kis akárminkről nem meséltem, majd négyszemközt.